Andriska, én most írok mindenfélét, s ebből te azt használsz fel, amit tudsz.

Különösen munakéletem első évtizedében, sok olyan barátom lett, aki fél-háromnegyed generációval idősebb nálam. Hogy véletlen-e vagy ők választottak engem, esetleg én őket? Nem tudom, de csupa kiváló emberrel ismerkedtem meg a hetvenes évek elején. A puhuló kádárista diktatúrában magánlakásokban, szalonokban zajlott a közélet. Az én számomra a legfontosabb szalon a Laky Terié volt. A politikai nézetek azonossága, a közös szakmai érdeklődés, az esti duma- és kártyapartik, a szilveszteri bulik, nagyon gyakori együttlétet eredményeztek. Munka és magánélet alig vált el egymástól. Délelőtt valamilyen mondvacsinált bizottságban ültünk együtt és váltottuk meg a világot, de csak néhány órára váltunk el, s este együtt bridzseztünk, vagy éppen csak ültünk a Pusztaszeri úti "szalonban" és ott folytattuk, ahol délelőtt abbahagytuk.

Terinek volt egy különleges tulajdonsága: vonzotta magához az embereket. Ennek nyilván az is oka lehetett, hogy élete során sok helyen megfordult, sokféle emberrel megismerkedett, de "udvartartása" nem magántörténete "sleppjéből" állt, abban mindig feltűntek új arcok is. És fiatalok is rendre. Azt hiszem, mindenki szeretett hozzá járni. Semmilyen formális kötelezettséggel nem jártak ezek a vizitek, nem vittünk virágot, vagy süteményt, ahogy úri társaságban dukál, csak odamentünk, ettük-ittuk amit kaptunk, s folytattuk a soha véget nem érő beszélgetéseket. Ezekben a "smúzolásokban" mindig keveredett a szakma, amit nehéz lenne definiálni, hiszen átfedésben volt közgazdaságtan, szociológia, statisztika, politika, és a magánélet. Teri háziasszonyi, de inkább mondhatnám nagyasszonyi magatartása nyomán otthon érezhettük magunkat nála. Nyitott volt velünk, barátaival, magánéletéről, gyerekeiről éppen olyan természetességgel beszélt, mint politikai, szakmai nézeteiről. Úgy volt egy nagy társaság központja, hogy nem központ. Úgy tartott össze egy hatalmas kört, hogy nem végzett szervezőmunkát. Teri körül az események spontán alakultak, formálódtak. Persze volt menetrend: voltak napok, amikor ugyanazok az emberek találkoztak nála, de még ilyenkor is feltűntek mások is, akik éppen olyan jól érezték magukat, mint az aznap estére hivatalosak.

Nyitottsága párosult egy olyan emberi tulajdonsággal, amelyet élete végéig megőrzött, s amely generációja sok társára jellemző: ez pedig a másokról, a rászorulókról való természetes gondoskodás. A közös munkák során úgy tudott másokat nagyon keményen bírálni, hogy nem lehetett megsértődni, azt érezte az ember, hogy Teri semmi mást nem tesz, csak segít. És nem volt jelentősége annak, hogy éppen igaza volt-e vagy sem. Terinek mindig volt véleménye, azt soha nem titkolta, s vagy megfogadtuk, vagy nem. Ha megfogadtuk: nem triumfált. Ha nem: nem sértődött meg. Ha férfi lett volna, azt mondanám: domináns hím volt. Nála idősebb, rangosabb embereket is finom gesztusokkal, vagy éppen finom erőszakkal tudott -- a szó nem pejoratív értelmében! -- manipulálni. Ehhez persze az az előítéletmentesség kellett, amelyet tudatosan alakított ki. Laky Teri volt a legliberálisabb ember, akit valaha ismertem. S anélkül volt liberális, hogy ezt a fogalmat magára vonatkoztatva valaha is kimondta volna. De nem volt parttalanul liberális. Meghallgatta a másik véleményét, s ha nem értett vele egyet, kíméletlenül vitatkozott. Ha nem tudta partnerét meggyőzni, nem azt érezte, hogy vereséget szenvedett, csak egyszerűen visszavonult.

Számomra túl megengedő, túl elnéző volt, de ma, amikor már én is túl vagyok a hatvanon, tudom, ez a magatartás bölcsességet takart. Nem akart embereket életepizódokból megítélni. Mindig a teljes embert nézte, s a hibákat igyekezett elfeledni, a jó tulajdonságokat pedig felerősíteni. Ha valaki megalkuvó, vagy gyáva volt, s mi, harciasabb ifjak fölhorgadtunk, háborogtunk, morálisan ítélkeztünk, Teri csillapított bennünket, s történelmi tapasztalait -- soha nem hivalkodóan! -- példaként állítva, megbocsátásra biztatott. Ma már tudom: mindig igaza volt.