Kedves András!

Még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Azért megpróbáltam hirtelen összeszedni valamit a gyászbeszédhez. Ezek impresszionisztikusak és zaklatottak, remélem fel tudja használni őket.

Teri nagyon sok embert ismert és szeretett. Utálta a butaságot és az értelmetlenséget, de tudott mindenkivel kedves lenni.

Az ember volt fontos neki, és nem az, hogy mi volt róla a véleménye: ha valaki bajban volt, fenntartás nélkül odafordult, közeledett hozzá, és ha tudott, segített.

Munkamániás volt: a munkába menekült minden rossz elől, nagyon kreatív volt, és szerette csinálni a szakmáját: a szociológiát. Hitt abban, hogy amit ír, az valamit talán segíteni fog ennek a társadalomnak, ha csak apró lépések megtételében is. Munkájában perfekcionista volt: mindig a tökéletesre törekedett. Másokkal szemben is igényes volt, de első sorban saját magával szemben.

Okos volt, éleseszű, nagyon logikusan gondolkodó. Szakmájában nem sok ember akad, aki több tudással rendelkezett volna, de semmiképpen nem volt szakbarbár, nagy volt az általános műveltsége is.

Budapesti értelmiségi volt, ugyanakkor úriasszony is (stílusában, műveltségében, magatartásában), e szavak legjobb értelmében.

Amennyire ez kívülről látható, nagyon szerette a fiait, akiknek a felnőtté válását és saját útjuk megtalálását okosan és eredményesen segítette elő.

Érzelmeiből nagyon keveset engedett látni másoknak. Ami, persze, nem azt jelenti, hogy ne lettek volna érzelmei. A megértés, az emberszeretet, időnként a pillanatnyi düh, a kedves odafordulás az ismerősökhöz és a barátokhoz - ilyen érzelmeket láttam néha nála. De tartós haragot, gyűlöletet, bosszúvágyat sohasem.

Nagyon racionálisan gondolkodott. Amit a rációval nem tudott megmagyarázni, azt nem próbálta transzcendentális dolgokkal, hittel, miegyébbel kipótolni. Van egy három évtized előtti emlékem arról, hogy a halálról, a saját haláláról is nagyon racionálisan beszélt. Azt nem tudom, hogy mi jutott eszébe erről utolsó napjaiban, hónapjaiban.

Még egyszer hadd fejezzem ki együttérzésemet, András, úgyszintén Gábor bátyjának is.

Köszönöm, hogy elolvasta mindezt.

Üdvözlettel:

Rudas János