Erkölcs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Morál szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az erkölcs fogalma alatt egy adott társadalom által régebbi tapasztalatok alapján összegyűjtött és helyesnek ítélt viselkedési szabályok összességét értjük. A jogon kívül a legerősebb normafajta.[1] Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

Az erkölcs eredeti jelentése ennél tágabb körű volt: általában jelentette egy személy magatartásának módját, ezért jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függött (például „lovagi erkölcs”, „szerzetesi erkölcs”, „polgári erkölcs”, „paraszti erkölcs” vagy összetett jelzőként „jó erkölcsű”, „feslett erkölcsű” stb.) Ez utóbbi szóhasználat mai maradványa a jogban ismert "jó erkölcsbe ütköző" kifejezés.

Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egy időben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak. Az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával az etika foglalkozik.

Néhány erkölcsi alapelv[szerkesztés]

Az erkölcs forrásaitól és filozófiai megítélésétől függetlenül felismerhető néhány nyilvánvaló általános alapelv:

  1. Ahhoz, hogy az emberiség képes legyen a tudásából következő megnövekedett felelősségének megfelelni, társadalmán belül fejlett közösségi szellemre és erkölcsre van szüksége. A közösségi szellem, közös akaratot, közös távlati célt jelent, valamint hatékony együttműködést ennek megvalósításában, a közös erkölcs pedig olyan értékrendet, amely viszonyítási alapot szolgáltat a helyes és helytelen, káros és hasznos cselekedetek megítéléséhez.
  2. Minden egyes ember része annak a rendszernek, amelyet bioszférának, illetve azon belül emberi társadalomnak nevezünk. Életének minden egyes mozzanata hatással van erre a rendszerre. Fontos lenne, hogy tudatunk segítségével képesek legyünk felmérni, előrejelezni élettevékenységünk hatásait, és ennek megfelelően próbáljuk kedvező irányba befolyásolni a folyamatokat. Ehhez természetesen rendelkeznünk kell valamilyen elképzeléssel (modellel) a világról, és rendelkeznünk kell valamilyen elképzeléssel arról, hogy mit tekintünk kedvező vagy kedvezőtlen irányú folyamatnak (jövőkép).
  3. Az egyes jelenségek, személyek tevékenysége, cselekedetei erkölcsi megítélésében célszerűnek látszik néhány szempontot figyelembe venni:
    • Közismerten erkölcstelennek tekintett cselekmények elkerülése önmagában nem jelent megoldást a problémákra.
    • Erkölcstelen viszont csakis egy konkrét cselekedet lehet. Erkölcstelen személyről, személyek csoportjáról vagy tárgyakról beszélni a legtöbb esetben értelmetlen. Cselekedetnek lehet viszont tekinteni valamilyen mulasztást is.
    • Csak tudatos és szándékos cselekedet lehet erkölcstelen és csak olyan mértékben amilyen mértékben a következménye előre tudott és szándékolt volt.
    • Csak olyan cselekedet lehet erkölcstelen, amelyet a cselekvő szabad akaratából követ el és amelynek elkerülésére (vagy kevésbé rossz alternatíva választására) lehetősége volt.

A vallásokban[szerkesztés]

Etika[szerkesztés]

Az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával az etika foglalkozik.

A legelterjedtebb etikai irányzatok:

  • A hedonista etika legfőbb feladatának azt tekinti, hogy megmutassa az utat abban, hogy létünk teljességét a gyönyörre való törekvésben találjuk meg. A klasszikus hedonizmust az ókori görög kürénéi iskola képviselte, melynek elindítója Arisztipposz (kb. i. e. 435-355) volt.
  • Az eudaimonista etika („boldogságetika”) hívei szerint az erkölcsi tevékenység kiindulópontja nem a pillanatnyi gyönyör, hanem a tágabb értelemben vett boldogság. Erkölcsi jónak tartják mindazon fizikai és szellemi értékeket, amelyek együttesen az ember, mint biológiai és társadalmi lény boldogságát eredményezik. Kiemelkedő eudaimonista gondolkodók: Démokritosz (i. e. 460-370), Epikurosz (i. e. 341-270), Feuerbach (1804-1872), de hasonlót találhatunk számos keleti tanításban is.
  • Némileg hasonló az utilitarista etika is, amely az erkölcs alapját abban látja, ami az ember számára hasznos.
  • Az előző háromtól jelentősen és érdemben különbözik a naturalista kozmológiai etika. Ez az erkölcsöt az egyetemes világtörvényben találja meg. Ilyen felfogású a hérakleitoszi „logosz”, a konfuciánus „mennyei béke” és a püthagoreus „égi összhang” is.
  • A naturalizmushoz némileg hasonló az evolúciós etika (például Herbert Spencer), mely szerint az erkölcs a biológiai evolúció terméke, fázisa, amely fajunk fennmaradását, létét szolgálja.
  • A vallásetikai irányzatok nagy része az erkölcs abszolút forrásaként valamilyen objektív természetfeletti szellemet jelöl meg. Ilyen meggondolások találhatók Platónnál, az indiai brahmanizmusban, Hegelnél, de a monoteista vallásokban is.
  • A racionalista etika („kötelességetika”) az emberi pszichikum észszerűségét tekinti az erkölcs forrásának (Kant)
  • Mások az érzelmekben keresik az erkölcs alapját (emocionális etika: Shaftesbury és követői).

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az egyes társadalmi normák, tudasbazis.sulinet.hu

Források[szerkesztés]