Rab László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Rab László
2018-ban
2018-ban
Született 1957. április 10. (61 éves)
Heves
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái

Rab László (Heves, 1957. április 10.[1] –) magyar pedagógus, író, publicista, újságíró.

Élete[szerkesztés]

A váci Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskolában érettségizett 1975-ben (ma: Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium), majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1985-ben magyar-népművelés, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1989-ben magyar szakán szerzett diplomát. 1982-ig a ceglédi Dózsa György Ifjúsági Klub vezetője volt, majd Abonyban 1986-ig, Cegléden 1988-ig dolgozott pedagógusként. Első cikkei a Pest Megyei Hírlapban,[2] az Új tükörben és a Népszabadságban jelentek meg 1986–1988 között. 1988-tól a Népszabadság főmunkatársa lett, 1997-ig a lap Zala és Somogy megyei tudósítójaként. Ebben az időszakban a Juventus Rádió műsorvezetőjeként is dolgozott, valamint az Egerszegi Extra, Kanizsai Extra c. hirdetési lapokat szerkesztette[3] 1997-től a lap kulturális rovatának munkatársa, a társadalompolitikai és kulturális rovatának helyettes vezetője lett.[4] A Népszabadság megszűnése előtti években a lap online felületének Dr. NOL video-sorozatának szerkesztője volt. Az 1990-es évektől műfajelméletet oktatott a Népszabadság Újságíróiskolájában és a Bálint György Újságíró Akadémián.

A Népszabadság megszűnését követően Nyolc óra negyven címen szervezett Facebook-közösség[5] egyik tagja, az ehhez kapcsolódó YouTube-csatorna videoszerkesztője[6] 2016-tól a Budapest XV. kerülete közéleti blogjának, a Periszkópnak a szerkesztője,[7] 2018-tól a Mozgó Világ olvasószerkesztője.[8]

Könyvei, publikációi[szerkesztés]

  • Mélyszántás - Agrár- és falukép, T-Twins Kiadó, 1994 - az agrárszociográfiai riportok 1990-94 között a téeszvagyon-nevesítés és a kárpótlás időszakában születtek. A könyv a Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg, elérhető a Magyar Elektronikai Könyvtár oldalán is.[9]
  • Sámánpech - Tales of Uncle Wahh'no' good - Mine Myo írói álnéven, Tettamanti Béla illusztrációival - PanDorka Kiadó, 2005.[10][11]
  • Miért nem bírjuk az újságírókat? Pannonica Kiadó, 2004. Szatirikus könyv a kiadó Miért nem bírjuk...-sorozatában.
  • A magyarok között - Gulliver sokadik utazása, Népszabadság Zrt, 2005. A könyvborító Tettamanti Béla munkája.
  • Horvátország útikönyv és térkép (Biczó Henriettel közösen), Tábla és Penna Könyvkiadó, 2005.
  • Az öngyilkosok háza (E-könyv a budapesti Kassai tér 19-es számú házról, amelynek 16. emeletéről leugrott egy bundabotrányban érintett sportvezető). A Hónap Könyve Kiadó, 2012.
  • Pokoljárás - Út az újjászületésig (Harnos Kristóf kerekesszékes testépítő világbajnokról), Noran Libro Kiadó, 2017.[12]

Publikáció[szerkesztés]

  • Hírek úton-útfélen - Határtalan médiakultúra, Wolters Kluver Kft. 2005.[13]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Ki kicsoda a hírközlésben?. Szerk. Bodrits István és Viczián János. Budapest: Babits Kiadó. 1994. 274. o. ISBN 963-7806-90-3
  2. Rab László: Levelezünk is! Magyar Sajtó, XXVIII. évf. 4. sz. (1987. ápr. 1.) 32. o.
  3. Az év első száz napján újabb 384 lapot jegyeztettek be (II.). Magyar Sajtó, XXXII. évf. 13. sz. (1991. júl. 8.) 9. o.
  4. Vasárnap Sajtóklub a fociról. Népszabadság, LV. évf. 261. sz. (1997. nov. 8.) 15. o.
  5. Nyolc óra negyven. Facebook (2016) (Hozzáférés: 2018. nov. 7.)
  6. Rab László: Nyolc óra negyven. YouTube (2016) (Hozzáférés: 2018. nov. 7.)
  7. Periszkóp Palotán - Kapcsolat. Periszkóp Palotán (2018) (Hozzáférés: 2018. nov. 12.)
  8. Munkatársaink. a Mozgó Világ honlapja (2018) (Hozzáférés: 2018. nov. 12.)
  9. http://mek.oszk.hu/02000/02033/02033.htm
  10. A könyv hozzáférhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban: [1]
  11. L. A: Mine Myo. Népszabadság, LVIII. évf. 188. sz. (2000. júl. 12.) 10. o.
  12. Ayhan Gökhan: Erődnek rendületlenül... Könyvkultúra (2018. jan. 16.) (Hozzáférés: 2018. nov. 12.)
  13. Rab László: Hírek úton-útfélen. In Antalóczy Tímea (szerk): Határtalan médiakultúra. Budapest: Wolters Kluwer Kft. 2015. 95. o. ISBN 978-963-295-496-7  
  14. MUOSZ HÍREK. Magyar Sajtó, XXX. évf. 25. sz. (1989. dec. 18.) 17. o.
  15. Szövetkezeti Emlékérem kitüntetésben részesültek 1993-ban. a MOSZ honlapja (Hozzáférés: 2018. nov. 12.)