Feminizmus

Nemzetközi nőnapi gyűlés Dakkában, Bangladesben, 2005. március 8-án, a National Women Workers Trade Union Centre szervezésében

A feminizmus olyan politikai ideológia és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása.

A nők jogait követelő hangok már a 17. században megjelentek, de a feminizmus első hulláma csak a 19. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak, és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi értelemben – megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal. Ennek elérése érdekében indult meg a 20. század elején a szüfrazsett mozgalom, amely különösen Angliában volt erős. (Ottani vezetője Emmeline Pankhurst volt.) Nagy visszhangot keltő akcióik napjainkban is példaértékűek a polgári engedetlenségi mozgalmak számára.

A feminizmus – számos irányzatának köszönhetően – rendkívül sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Egyes mozgalmak kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságára helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról. Akadnak olyanok, akik az egészségügyre specializálódnak, vagy épp a törvények és a jog oldaláról közelítik meg a kérdést. A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek.

Feminista mozgalmak története

A történelem feminista mozgalmainak három hullámát különböztetik meg. Mindegyik szakasz, ugyan azokat a kérdéseket taglalja, különböző szempontból. A mozgalmakat egy viszonylag hosszú, ám gyakorlatilag eredménytelen időszak előzte meg, az úgynevezett „protofeminizmus”. Ez a szakasz nemcsak felhívta a nők figyelmét nők és férfiak eltérő jogi és társadalmi helyzetére, de az egyenjogúsági küzdelmeket is megalapozta. Egyesek szerint a feminista mozgalom az ezredfordulótól egy negyedik hullámban folytatódott és napjainkig is tart, de valójában ma már nem beszélhetünk egységes szerveződésről.

Protofeminizmus

A feminizmus kifejezés elsőként Franciaországban jelent meg 1872-ben, az Oxford English Dictionary először 1894-ben listázta ezt a szót. Bár a történelemben korábban is akadtak olyan nők, akiknek sikerült kiemelkedniük – elsősorban királynők, előkelők, írók és színésznők –, de ezek a nők még nem voltak feministának nevezhetők, hiszen csupán a saját érdekeiket képviselték. A szó szoros értelmében feministának azonban csak az nevezhető, „akinek van szeme a nők szisztematikus és nemükből fakadó elnyomására, és az önérvényesítés mellett nőtársai sorsát is szívén viseli.”

Az első nem szervezett felszólalások az újkorra estek, amikor az anyanyelvű kultúra megerősödése és a polgárosodás nyújtotta anyagi előnyök a nők egy vékony szeletének irodalmi ambícióival jártak együtt. Igaz, egyes csoportok már aktívan részt vettek a francia forradalomban, de az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában még nem esik szó a nők jogairól. A köztársaság párthívei ugyanis az arisztokrata asszonyok és a filozófusnők kapcsán a nők szerintük túlzott politikai és társadalmi befolyására figyelmeztettek, illetve propagandájuk része volt a királynő állítólagos erkölcstelensége.

Az un. protofeminista törekvések az emancipációs mozgalmak logikáját követték, a 19. században megjelenő értelmiségi nők széles körű, részben érzelmekre alapozó tevékenységet folytattak. A 19–20. század fordulóján a nők már nem csak az oktatás és a munkavállalás területén kívántak nagyobb szabadságot, de megjelentek a magánéletet érintő kérdések is, mint a szabad párválasztás vagy a gyerekvállalás.

Első hullám

Az első szervezett feminista hullám a 20. század elején indult Angliában, majd az Egyesült Államokban és a világ több pontján. Elsődleges célkitűzésnek a nők szavazati jogának kivívását tekintették. Innen ered a „szüfrazsett” (francia: suffrage, eredetileg latin suffragium) elnevezés, ami az első hullám gyakran használt jelzőjévé vált. Sok helyen csak részlegesen értek el sikert vagy évtizedekbe telt a törekvéseik megvalósítása. A mozgalom idővel egyre inkább radikalizálódott, így a Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége (WSPU) 1912 és 1914 között 300 erőszakos akciót – gyújtogatás, merénylet, kirakatok bezúzása, művészeti alkotások elpusztítása – hajtott végre, sőt a merényletekért felelős WSPU sok esetben fizetett aktivistákat alkalmazott.

Az első hullám esetében többen kritizálták – a feministák harmadik hulláma is –, hogy az elithez és középosztályhoz tartozó, magas iskolai végzettségű nők akcióiról volt szó. Az első hullám történetének egyoldalúan nőjogi megközelítését beárnyékolja, hogy Nagy-Britanniában és Németországban a férfiak csak 1918-ban szereztek általános és egyenlő választójogot.

Jóllehet egyes feminista narratívák csökkentik a jelentőségüket, a korszak feminista szimpatizánsainak és ideológusainak jelentős része férfi volt.

Második hullám

A második hullám kiindulópontjának az 1960-as évekbeli Egyesült Államokat tekinthetjük, ahol a második világháború után robbanásszerűen megnőtt a felsőoktatásban tanuló nők száma, mindez azonban nem változtatott a hagyományos nemi szerepeken. A második (akárcsak a későbbi harmadik) hullám szoros kapcsolatban állt a korabeli radikális baloldali irányzatokkal és polgárjogi mozgalmakkal. A korábbiakhoz képest változást jelentett, hogy a politikai és szociális jogok igénylésén, például a munkához való jogon és a vezetői pozíciókhoz való hozzáférésen túl – a hatvanas évek szexuális forradalmával szoros összefüggésben – először merültek fel a magánszférához, a nemi élethez és a reprodukcióhoz fűző jogok. A „nő saját testéhez való jogával” kapcsolatban a korábban is tiltott nemi erőszak mellett ekkor kezdték el szabályozni a fogamzásgátlást, az abortuszt, a mesterséges megtermékenyítést és a szexuális zaklatást.

Harmadik hullám

A harmadik, és egyben utolsó jelentős feminista mozgalom kezdete az 1990-es évek elejére tehető. Célja elsősorban a második hullám hibáira való rávilágítás volt. Az Egyesült Államokban ekkoriban vette kezdetét a globalizáció, és ez ráébresztette a társadalmat a faji és osztálybeli különbségek figyelmen kívül hagyására. Korábban minden feminista sikert középosztálybeli, fehér bőrű nők értek el és a kiterjesztett jogok is csak rájuk vonatkoztak. A munkásosztály és az afroamerikaiak továbbra is kiszolgáltatott helyzetben voltak. De nem ez volt az egyetlen ok, amiért nem tekinthetjük teljesnek a második hullám sikereit. A munkahelyi hierarchián való feljebbjutás (üvegplafon) ugyanis továbbra is nehézségekbe ütközött, és jelentős fizetésbeli különbségek alakultak ki.^[forrás?]

Negyedik hullám

A 2010-es évektől az internetes közösségi média segítségével elindulnak vagy aktivizálódnak különböző feminista mozgalmak, elsősorban az Egyesült Államokban és Nyugat Európában. Számos esetben egy-egy kampány mentén. A digitális forradalom technológiai vívmányai fontos közösségszervező és kommunikációs eszközként funkcionálnak. A nemi erőszak kultúrájanak igazságtalansága, a burkoltan továbbra is létező szexizmus, a testszégyenítés, az áldozathibáztatás és a munkahelyi/utcai zaklatás kapcsán születtek kampányok és a hozzájuk kapcsolódó tüntetések, utcai akciók, mint például Torontóban a SlutWalk és a 2017-ben Hollywoodban kirobbant Harvey Weinstein botrány, valamint a Donald Trump amerikai elnök hímsovinizmusára reakcióként nagy tömegeket megmozgató Women's March. Az előző három hullámhoz képest gyengébb a lendület, a rávilágítás a társadalmi problémákra pontosabb és finomabb, a kitűzött célok letisztultabbakká váltak. A különféle irányzatok általában külön utakon járnak és néha konfliktusba is kerülnek egymással. Az antifeministák relativizálnak és túlkapásokat emlegetnek. Általános a metszetszemlélet (interszekcionalitás) fogalma: Az a paradigma, amely szerint egy adott személy nem csupán egy adott jellemzője vagy csoporthoz tartozása alapján lehet hátrányosan megkülönböztetett, hanem több különböző szempontból is lehetséges az elnyomása, valamint hogy ezek a tényezők könnyen egymással kölcsönhatásba és átfedésbe kerülhetnek.

Az első világháború

Az első világháború alatt a harcban álló feleknél megnőtt a nők munkaerejének jelentősége. A hátországban a termelés szinten tartása és a hadiipar felfutása csakis a nők munkába állásával volt lehetséges. A háború alatt bebizonyosodott, hogy a nők is képesek sok olyan feladat ellátására, amelyet korábban kizárólag férfiakra bíztak. A háború befejezésével a nők egy része nem kívánta visszakapni korábbi életét. Sokan hadiözvegyként a munkájuk megtartására kényszerültek.

A háborúban való részvételükért cserébe a nők Angliában választójogot szereztek^[forrás?] (megjegyzendő, hogy a férfiak is az első világháborút követően kaptak általános választójogot), tehát jogi és politikai státuszuk rendeződött, azonban köztük és a férfiak között társadalmi különbségek adódtak. A fizetéseik jóval alacsonyabbak voltak az azonos munkakörben dolgozó férfiakéhoz képest, magasabb pozíciókba, sem a gazdasági, sem a politikai szférában nem jutottak és az oktatási rendszer is hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a nőkkel szemben.^[forrás?]

A feminista mozgalom a választójog kiterjesztése után is tovább élt, bár mind céljaiban, mind módszereiben sokat változott.

A női egyenjogúság eszménye a frissen alakult szekuláris Törökországban is ekkor kezdett terjedni, Tolnai Világlapja már 1926-ban leszögezi, hogy a választójogot leszámítva a török nők ugyanolyan jogokat élveznek, mint Európában.

Virginia Woolf

Az igazi töréspontot a feminizmus történetében Virginia Woolf 1938–ban megjelent Három adomány című esszéje jelentette. (Ennek magyar nyelvű fordítását csak 2006–ban adták ki.) A tanulmány tulajdonképpen egy levél, válasz arra a kérdésre, hogyan lehet megakadályozni a háborút. (A könyv megírásakor még a spanyol polgárháború borzalmai foglalkoztatták a közvéleményt.)

Woolf folyamatosan kitér a válasz elől, arra hivatkozva, hogy ő a politikai okokat nem értheti meg, hiszen csak egy nő, de erre hivatkozva a nők társadalmi elnyomásán keresztül bemutatja, sőt ízekre szedi a korabeli társadalmat és a politikai okokról a háború társadalmi okaira tereli a figyelmet. Ebben a művében Woolf lerántja a leplet a férfiak által irányított, hatalomvágytól és rangkórságtól szenvedő társadalomról. A nők helyzetének bemutatásán keresztül rávilágít arra, hogy az elnyomás eszközei, ha láthatatlanul is, de velünk élnek. A tudatalatti gondolatokban, a szokásokban, a szavakban. (Ez vezetett el később az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nagy jelentőségre szert tevő, ugyanakkor ellentmondásos politikai korrektség kialakulásához.)

A három adomány

Virginia Woolf 1938-as, nagy ívű és tág perspektívájú esszéjének kiinduló kérdése: miképp lehet megakadályozni a háborút? Woolfot mindig is foglalkoztatta a háború: regényeiben búvópatakként van jelen ez a motívum, a Három adományban viszont e köré rendezi a szöveget. A kérdés önmagában provokatív, mert retorikailag azt sugallja, hogy választ is kapunk rá. Woolf azonban ennél sokkal tisztességesebb: az egyértelmű végkövetkeztetésekről átcsúsztatja a hangsúlyt a társadalmi és kulturális jelenségeket szálakra szedő gondolatfutamokra.

A fogalom kiterjesztése

Ennél a pontnál lép túl a szerző a feminizmus korábbi értelmezésén. Szerinte a háború legfőbb oka, hogy nincsen valódi szabadság és egyenlőség az emberek között. A feminista mozgalomnak ezen programját egyrészt a pacifizmus legfőbb eszközeként jelöli meg, másrészt kiterjeszti minden emberre, legyen az férfi, nő vagy gyermek. Woolf magát a feminizmus szót is elavultnak tartotta, mert kirekesztőnek érezte. Később a Woolfot követő feministák nem találtak új szót az új mozgalomra, helyette csupán új jelentéssel ruházták fel a régit.

A feminizmus egy széles körű társadalmi programot hirdet, amelyet minden embernek magán kell elkezdeni. Nagyfokú tudatosságot követel meg mindenkitől, hogy az elnyomás összes megnyilvánulási formáját, még „peteként” kiiktassuk a saját életünkből.

Woolf a háború mögött ott látja a háborús propagandagépezetet is, azonban szerinte ez csak a jéghegy csúcsa. Sosem lenne háború, ha az embereket nem tudnák manipulálni. Az igazi ok tehát az értelmiség, a média embereinek korrupciójára vezethető vissza. Woolf „szellemi prostituáltakként” bélyegzi meg a bértollnokokat, és arra kér mindenkit, aki anyagilag független, hogy véleményét és az igazságot minél szélesebb körben terjessze. Ehhez kapcsolódik a woolfi társadalomkoncepció legsajátosabb eleme, az ún. kívülállók társasága. Ezeknek a társaságoknak nyitottaknak kellene lenniük, formális vezetők nélkül kell működniük, hogy a hataloméhséget kizárják életükből. Sok más funkciójuk mellett pedig a nyilvános és közvetlen véleményformálás színhelyévé válhatnának.

A második világháború után a feminizmus új irányzatai jelentek meg, például a szocialista feminizmus, az anarchista feminizmus, a liberális feminizmus, a kulturális feminizmus, a radikális feminizmus, ökofeminizmus, transzfeminizmus.

Államfeminizmus

A feminizmus a 20. század második felében két földrajzi régióban számított különösen meghatározónak: a skandináv országokban és a kelet-európai kommunista országokban. Mivel a feminizmushoz köthető irányzatok hosszú távon, állami szinten, kormánypolitikán túlmenően jelentkeztek, a szakirodalom mindkét esetben államfeminizmusról beszél. Ide sorolható a nők munkavállalásának felülről való ösztönzése, a politikai életben, a közigazgatásban vagy a felsőoktatásban a nők számának a megnövekedése. Miközben a kelet-európai rezsimek a feminizmust ideológiájuk részévé tették, lényeges különbségeket találhatunk: a szocialista országokban a nők tömeges munkába állítása részben azok akarata ellenére történt, részben propagandaelem volt (gondoljunk a traktoros lányok imázsára), a nők hivatalos csoportjai (mint a Magyar Nők Országos Tanácsa) csak a pártállam kirakatszervezetei voltak. Az államfeminizmus ez esetben nem az egyes feminista csoportok politikai aktivizmusára épült, hanem a baloldali politikai elit teremtette meg.

Napjaink feminizmusa

Helene Cixous

Bináris oppozíció elmélet

A logocentrikus gondolkodás ellentétpárokba rendezi a dolgokat: pozitív fogalmakkal jelöli a férfit (erős, okos) és negatív fogalmakkal a nőt (gyenge, érzékeny). Ez a nőket negatív szerepkörbe deklarálja.

Julia Kristeva

Szerinte nőiessé az válik, amit az adott társadalom mellékesnek tart. Ilyenek például a segélyre szorulók, az elesettek, az értelmiségi férfiak, balettos vagy jégtáncos férfi – női jegyeket kapcsolnak ezekhez a férfiakhoz.

A feminizmus félreértelmezése

A XXI. században a modern társadalom tagjai gyakran értelmezik félre a feminizmus alapelveit, és céljait. Mindez talán a kommunikáció hiányának, és az információ torzulásának köszönhető. Nem ritkán előfordul, hogy nemcsak a társadalom, de maguk a feministák is helytelen információkkal rendelkeznek arról, hogy mit is jelent a mozgalom.

Ennek eredménye a korábbinál is több konfliktus, megoszlottság a feministák között, és ami a legsúlyosabb következmény: Stigmatizáció. Napjainkban ugyanis a feminizmus egy kifordított értelmezése alapján azok a nők, akik a családot előbbre helyezik a karriernél, kiközösítés áldozatai lesznek a "feminista társadalom" által, mivel utóbbiak szerint az a nő, aki nem használja ki az esélyegyenlőséget a munkaerőpiacon, aláveti magát a régi értékeknek-s ezáltal a férfiaknak. Azonban sokan elfelejtik, hogy a feminizmus nem arról szól, hogy minden nőből sikeres üzletasszony legyen, hanem arról, hogy azt tehessék, ami a saját értékeiknek megfelel, és ebben ne ütközzenek akadályba megkülönböztetések által. A régi értékek is értékek, és ha egy nő a családot választja, tehesse meg anélkül hogy emiatt veszélybe kerüljön a megélhetése, megbecsülése. 

A feminizmus hatása a társadalomra

A feminizmus hatására egyre több nő dolgozik; nem ritka, hogy a gyermekvállalás ideje kitolódik, illetve a gyermekszülés után az anya gyorsan visszatér a munka világába. A feminizmus hatására - mintegy válaszként - jelenik meg az antifeminizmus.

Hatása a művészetekre

• Karinthy Frigyes Capillária című regénye a nők és a férfiak társadalmi szerepének, a feminizmus-antifeminizmus gondolatkörének problémáját járja körül kifejezetten férfi nézőpontból.
• Robert Merle Védett férfiak című könyve egy feminista irányzat karikatúrájaként született.

Kapcsolódó szócikkek

• Antifeminizmus
• Nemi szerep
• Társadalmi nem
• Szexizmus
• Transzfeminizmus
• A nemi erőszak kultúrája
• Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE Egyesület)
• Patent Egyesület (Patriarchatust Ellenzők Társasága)

További információk

• Nőkért Egyesület
• MONA – Magyarországi Női Alapítvány
• KERET Koalíció
• Magyar Nők Szövetsége
• Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
• A Női Érdek tájékoztató honlapja a nemek társadalmi egyenlőségéről
• Szabadnem blog
• Gumiszoba (A nőknek is van hangja) - Radikális feminista blog
• Nővértéka - Nőjogi és Gender Tudástár
• Férfihang.hu - Antifeminista, férfijogi portál
• Adatbank - Szótár plurális társadalmaknak
• Antoni Rita: A feminizmus története - vázlatos áttekintés
• Kettős Mérce: Genderőrületi gyorstalpaló 1. – Gender, szexizmus, patriarchátus