Szabó Stein Imre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szabó Stein Imre
Született 1966. január 17. (53 éves)
Művészneve Stein Imre, Sz. Stein Imre, Szabó
Nemzetisége magyar
Foglalkozása kommunikációs stratéga, kulturális menedzser
író, műfordító, újságíró, műsorvezető
Kitüntetései ugrás a szakaszhoz

Szabó Stein Imre (1966. január 17.) író, műfordító, újságíró, műsorvezető, kommunikációs stratéga és kulturális menedzser.

Életpályája[szerkesztés]

Szülei Szabó E. Iván Ybl Miklós-díjas építész és Makrai Márta. 1980–1984 között a Petőfi Sándor Gimnázium, 1985–1990 között a Budapesti Gazdasági Főiskola, 1986–1992 között pedig az ELTE BTK angol-összehasonlító irodalom szakos hallgatója volt. Nős, felesége Marjai Judit.[1]

Televíziós és menedzseri tevékenysége[szerkesztés]

1992 óta a Magyar Rádió angol szekciójában újságíró és könyvismertető. 1992–1993 között a Magyar Televízió Reggel című műsorában volt riporter és műsorvezető, majd 1993–1997 között a Stúdió című progresszív kulturális műsor szerkesztőjeként és műsorkészítőjeként dolgozott. 1998–1999 között a Publikum című műsor szerkesztő-műsorvezetője volt. Számos magyar és külföldi hírességgel – többek között Hofi Gézával, Samuel L. Jacksonnal, Quentin Tarantinóval, Bruce Willisszel és Joseph Hellerrel – készített riportokat. A Bob Geldof-interjúja után „a kultúrmédia fenegyerekeként” emlegették.

1999–2001 között az RTL Klub kommunikációs igazgatója és szóvivője volt, mely csatorna tevékenysége alatt vette át a vezetést a TV2-től. 2003–2004 között a Magyar Televízió főtanácsadója volt. 2005. második fele és 2006 eleje között[2] az ATV – átalakulását (újrapozicionálás, dizájn) vezénylő – vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2008-ban pályázott a Magyar Televízió elnöki posztjára – melyet számos sikertelen választás után Medveczky Balázs ügyvezető alelnök 2010-ben nyert el[3] –, s pályázatának velejét 2009-ben nyilvánosságra is hozta.[4] 2011–2012[5] között a Művészetek Palotája kommunikációs tanácsadója volt. Tevékenysége alatt újabb, szélesebb spektrumú média portfóliót alakított ki, szervezője, producere volt a MűPa televíziós és rádiós megjelenéseinek (MüpArt Classic), az ott készült felvételeknek.

2013-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kommunikációs, Marketing és Médiatartalom-fejlesztési Igazgatóságának vezetője[6] volt 2017 márciusáig.[7] A Zeneakadémia új kommunikációs központot is létrehozott Szabó Stein Imre irányításával, amellyel a hagyomány és a progresszió elemeit ötvöző új arculati anyagot tervezett az akkor megújult intézmény számára.[8] Több más díj mellett 2014-ben az intézménybeli csapatával megkapta a Red Dot Design Award kommunikációs dizájnverseny rangos „piros pont” elismerését is, a világ zenei intézményei közül elsőként.[9][10][11] A kiadványok, a nyolcezer példányban megjelenő koncertmagazin főszerkesztője[12] is volt. 2015 januárjában elkészült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első reklámspotja is, melyre a nemzetközi média is felfigyelt.[13][14][15] 2017-ben a Bartók Világverseny és Fesztiválra készült szpot tavasszal elnyerte a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon a Silver Hugo-díjat, ősszel pedig cannes-i Corporate Media & TV Awards elismerése mellett megkapta a Red Dot Awardot is.[16]

2017 tavaszától továbbra is végez külsősként kommunikációs feladatokat a Zeneakadémiának, illetve egyéb, főleg zenei témájú kommunikációs projekteken dolgozik, például a Concerto Budapestnek.[16]

Szerzői pályafutása[szerkesztés]

1993-tól a Törökfürdő Alapítvány egyik alapító tagja, mely azonos című folyóiratának 1995-től 2002-ig, – az internetes mediáció térhódítása miatti – megszűnéséig szerkesztője.[17] Jelentek meg írásai és fordításai továbbá az Élet és Irodalom, a C.E.T. (Central European Time) társadalmi tudományos és irodalmi folyóirat,[18] a Színház folyóirat, a Magyar Narancs, Magyar Napló és Magyar Hírlap hasábjain is.[19] Publikált „Szabó” és „Sz. Stein Imre” neveken[20] is.

Tagja a Szépírók Társaságának, 2006 márciusától[21] pedig a MÚOSZ-nak.

Tévéműsorai[szerkesztés]

  • Reggel (1992-1993)
  • Stúdió (1993-1997)
  • Publikum (1998-1999)
  • Született muzsikusok tízrészes „doku-reality” sorozat, ami a Concerto Budapest mindennapjait bemutatva népszerűsíti a klasszikus zenét (írója, kreatív producer, 2018)[22]

Irodalmi művei[szerkesztés]

  • Számbátjon felé: a jeruzsálemi átjáró (novella, 1989)
  • Pontos idő (elbeszélés, 2006)
  • Főbűnösök (Hét szerző antológiája; rövid történetek, Ulpius-ház, Bp., 2006)

Fordításai[szerkesztés]

A két fordítás a Magvető kiadásában 2001-ben jelent meg könyv formájában.

Könyv formájában az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában 2006-ban jelent meg.

A Christopher Marlowe, William Shakespeare, Thomas Kyd művek „Benn a pokol” Erzsébet-kori tragédiák címmel, szintén az Ulpius-háznál jelentek meg egy kötetben 2010-ben.[27]

Elismerései[szerkesztés]

  • A Győri Országos Novellapályázat különdíjasa (1989)
  • Zoltán Foundation [USA, New York] írói ösztöndíj (1990-1991)
  • ELTE-TDK írói ösztöndíj (1992)

Díjak a Zeneakadémia arculatfejlesztésének kreatív munkáiért:

  • 1. Mediadesign verseny[m 1] - „szórólapok/prospektusok" második helyezett, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyestés előadás ismertető füzetekkel és - „havonta vagy ritkábban megjelenő lapok" harmadik helyezett, a 2013-as koncertmagazinjáért (Cuba Gergellyel, 2013)[31][32]
  • 15. Arany Penge Kreatív Fesztivál - Bronz Penge-díj, a Zeneakadémia kreatív koncertismertetőiért (2014)[11]
  • 59. Red Dot Design Award - arculat kategória „piros pont”, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kommunikációs dizájnjáért (2014)[9][10][11][13]
  • 1. Kreatív Craft Award[m 2] - legjobb grafika díj 1. helyezett a Zeneakadémia Egyestés műsorfüzeteiért (Kovács Lehellel, 2014)[34][35]
  • 51. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál(wd) televíziós verseny „televíziós reklámok–intézményi arculat" kategória legjobbjaként Ezüst Hugo-díj a Zeneakadémia Lisztérium "Ahol él a zene" című imázsklipjéért (Géczy Dáviddal, 2015)[36][37]
  • 60. Red Dot Design Award - "film és animáció" kategória "vállalati és imázsfilm" alkategóriája „piros pont” a Zeneakadémia Lisztérium "Ahol él a zene" című imázsklipjéért (2015)[38][39]
  • Hipnózis kreatív reklámverseny - outdoor (közterületi) kategória arany díj a Zeneakadémia – a zene, 140 éve kampányért (2016)[40]
  • Arany Penge 2016[41][42]
Craft - legjobb dizájn kivitelezés kategória Bronz Penge (2016)
Hagyományos outdoor plakát kategória Bronz Penge (2016)
Craft - legjobb outdoor kivitelezés kategória Bronz Penge (2016)
  • 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Hugo-díj a Bartók Világverseny és Fesztivál "A zene határtalanul" című imázsfilmjéért (Géczy Dáviddal, 2017)[43]
  • 62. Red Dot dizájnverseny "film és animáció" kategória „piros pont” díj az A zene határtalanul, a Bartók Világverseny és Fesztivál imázs szpotért (2017)[16][44]
  • 8. Cannes Corporate Media & TV Awards Ezüst Delfin-díj az A zene határtalanul, a Bartók Világverseny és Fesztivál imázs szpotért (2017)[16][45]
  • IndieFest Film Award(wd) (Amerikai Egyesült Államok) Awards of Merit díj a Született muzsikusokért (2018)[46][47]
  • Los Angeles Film Awards, szeptember legjobb TV-sorozata a Született muzsikusok (2018)[46][48]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A MediaDesign verseny a Kreatív Csoport és a Professional Publishing Hungary (PPH) először 2008-ban meghirdetett[28] Magazin Mánia magazindizájn verseny folytatása, bővített változata,[29] melynek fő célja, hogy megtalálja a legigényesebben kinéző médiatermékeket.[30]
  2. A Craft Award a Kreatív Csoport által 2014-ben indított pályázati verseny, mely célja, hogy minél több marketinges döntéshozó és kommunikációs szakember ismerje meg a legtehetségesebb produkciós szakembereket.[33]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Sándor András: Marjai Judit: „Az Anyagi Dolgokat Könnyen Elengedem, Az Embereket Kevésbé”
  2. Bárány Anzelm, Horváth Attila, Kitta Gergely, Paál Vince, Révész T. Mihály: A magyarországi médiaháború története - Média és politika 1989-2010 - 2013. isbn 9632953304 (online: Google könyvek)
  3. Új vezérek a közmédiumok élén: MTV - Medveczky, Rádió - Jónás, Duna TV - Ókovács, MTI - Belénessy, vaol.hu/MTI - 2010. november 18.
  4. Mi van egy titkos tévéelnöki pályázatban?, hvg.hu - 2009. október 8.
  5. Otthagyta a Müpát Szabó Stein Imre, Index.hu - 2012. december 6.
  6. Új pozícióban Szabó Stein Imre, Kreatív.hu - 2013. február 20.
  7. Hózsa Zsófia: "A Bartók-kisfilm házon belül is tetszést aratott", Beszélgetés Szabó Stein Imrével, fidelio.hu - 2017. május 19.
  8. Rácz Judit: [ Újra nyit a Zeneakadémia] Kiérdemelni a múltat, Magyar Narancs 2013/43. - 2013. október 24.
  9. a b Hózsa Zsófia: "Mindenképpen jó, hogy vitát generál" Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, fidelio.hu - 2015. február 10.
  10. a b (um): Design Oscar a Zeneakadémiának Archiválva 2015. március 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, fidelio.hu - 2014. szeptember 2.
  11. a b c A Zeneakadémia honlapja: Design Oscar a Zeneakadémiának Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2014. szeptember 4.
  12. Fürth Livia: A Zeneakadémia a nemzetközi zenei élet élvonalába kerülhet, MusiciansWho /MTI, Kreativ Online - 2013. október 2.
  13. a b Reklámfilmet kapott a Zeneakadémia, hvg.hu - 2015. január 21.
  14. A Euronews méltatja a Zeneakadémia imázsfilmjét, Origo - 2015. március 2.
  15. Figaro VI. évfolyam 2. szám Imázsfilm után imázsklip – elkészült a Zeneakadémia újabb videója (5. oldal)
  16. a b c d Újabb díjakat nyert a Zeneakadémia Bartók-filmje, kreativ.hu - 2017. szeptember 15.
  17. A Törökfürdő Alapítvány honlapja Az Alapítvány és a folyóirat rövid története (hozzáférés: 2015. április 16.)
  18. Folyóiratok, magyar-irodalom.elte.hu
  19. Összes feldolgozott folyóirat, tanulmánykötet közös keresője ehm.ek.szte.hu
  20. Magyar Életrajzi Index Sz. Stein Imre opac.pim.hu
  21. MÚOSZ 2006-os tagfelvételi eredmények Archiválva 2015. április 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
  22. MTI: Született muzsikusok: internetes filmsorozat indul a Concerto Budapestről, mno.hu - 2018. január 8.
  23. Színház folyóirat XXXI. évfolyam 7. szám Archiválva 2012. március 11-i dátummal a Wayback Machine-ben - 1998. július
  24. Szabadkai Népszínház Magyar Társulat Macbeth színlap Hernyák György rendezői naplórészletével - 2014.
  25. Színház folyóirat XL. évfolyam 3. szám Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2007. március
  26. Színház folyóirat XLIII. évfolyam 8. szám Drámamelléklet: Christopher Marlowe: Dr. Faustus (Szabó Stein Imre fordítása) - 2010. augusztus
  27. Tarján Tamás: Magyar gyehenna Benn a pokol – Szabó Stein Imre fordításai, Revizor kritikai portál - 2010. szeptember 21.
  28. Wéber Anikó (NaNa): A Rod and Custom az év magazinja[halott link], Csajok a motoron közösségi- és hírportál - 2008. november 17.
  29. Versenykiírás 2013 Archiválva 2015. augusztus 31-i dátummal a Wayback Machine-ben, mediadesign.kreativ.hu - (hozzáférés: 2015. szeptember 11.)
  30. Dizájnversenyt hirdet a Kreatív, kreativ.hu - 2013. augusztus 14.
  31. Díjazottak 2013 Archiválva 2016. március 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, mediadesign.kreativ.hu (hozzáférés: 2015. szeptember 11.)
  32. Szakmai bravó a Zeneakadémia arculatának, zeneakademia.hu - 2013. december 13.
  33. Kreatív Craft Award - Kommunikációs pályázat versenykiírása 2014 (.pdf), kreativ.hu - (hozzáférés: 2015. szeptember 11.)
  34. Újabb díjak a megújult Zeneakadémiának, zeneakademia.hu/MTI- 2014. december 11.
  35. Pakó Szilvia: Craft Award: díjazták a legjobb magyar reklámfilmeket, 2014. december 15
  36. A Zeneakadémia nyert a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon, Origo - 2015. április 22.
  37. 2015 Award Winners Archiválva 2015. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, chicagofilmfestival.com - 2015. április 23.
  38. MTI: Nemzetközi designdíjat nyert a Zeneakadémia imázsklipje. mno.hu, 2015. szeptember 1. (Hozzáférés: 2015. szeptember 1.)
  39. Kreatív Online: Ismét Red Dot járt a Zeneakadémiának. kreativ.hu, 2015. augusztus 31. (Hozzáférés: 2015. szeptember 1.)
  40. Kreatív győzelem koronázza meg a Zeneakadémia jubileumi évadát. zeneakademia.hu, 2016. május 24.
  41. Arany Penge 2016. aranypenge.hu, 2016
  42. Háromszoros elismerés a Zeneakadémia kommunikációjának. zeneakademia.hu, 2016. május 29.
  43. Vági Barbara: Újabb magyar filmsiker Amerikában (Hungarian nyelven). origo.hu, 2017. március 24.
  44. Bartók World Competition & Festival Image Film (Red Dot Award: Communication Design). red-dot.de, 2017. október 27. (Hozzáférés: 2017. november 11.)
  45. The 8th Cannes Corporate Media & TV Awards 2017 Winners Main Group Category: A. Corporate Films and Videos Category A1: Corporate Image Films, Silver Winners, cannescorporate.com - (hozzáférés: 2017. október 1.) (angolul)
  46. a b A Los Angeles Film Awards legjobb TV-sorozat díját kapta a Született Muzsikusok, origo.hu - 2018. október 15.
  47. Awards of Merit August 2018, theindiefest.com (hozzáférés: 2018. október 16.) (angolul)
  48. LAFA WINNERS September 2018 (Best TV Series), lafilmawards.net (hozzáférés: 2018. október 16.) (angolul)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]