Bosznia-hercegovinai Légierő és Légvédelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A bosnyák haderő pajzsa

A Bosznia-hercegovinai Légierő és Légvédelem Bosznia-Hercegovina légteréért felelős katonai repülőalakulat, amely a bosnyák haderő részét képezi, annak egyik haderőneme. Központi parancsnoksága Szarajevóban van. Alakulatai az ország három repülőterén települnek: a szarajevói, a Banja Luka-i és a tuzlai repülőtereken. A főparancsnokság NATO és EUFOR irányítás alatt áll, költségvetése a legkisebb az európai országokéi között, azonban méretéhez viszonyítva tetemes fegyverzettel rendelkezik.

A szervezet folyamatosan bevezeti és követi a NATO-szabványokat (STANAG). A repülő fegyvernemnek három műveleti zászlóalja van, melyek a három nemzetközi repülőtéren települnek.

Története[szerkesztés]

Az alakuló ország légvédelme a függetlenségi háború alatt alakult meg 1992-ben. 1996-tól független és önálló. Ebben az évben választották ki a 2006-ig hivatalos felségjelzést. 2007-től napjainkig a haderő nemzeti színű pajzsát viselik.

2010-től két Mi–17-esük szolgál Afganisztánban az ISAF keretei között, hat pilótával és harmincfős csapattesttel.

Alakulatai[szerkesztés]

Alakulatnév Diszlokáció
1. Helikopter-század Szarajevói nemzetközi repülőtér
2. Helikopter-század Banja Luka nemzetközi repülőtér
3. Helikopter-század Tuzla nemzetközi repülőtér
Légvédelmi zászlóalj
1. Légvédelmi zászlóalj Szarajevói nemzetközi repülőtér
2. Légvédelmi zászlóalj Banja Luka nemzetközi repülőtér
3. Légvédelmi zászlóalj Tuzla nemzetközi repülőtér
Korai előrejelző és légtérellenőrző zászlóalj
Repüléstámogató zászlóalj

Fegyverzete[szerkesztés]

Repülőcsapatok[szerkesztés]

Típusjel Rendszeresített mennyiség/üzemelő Megjegyzés
UH–1H 14 db
Mi–8/–17 14 db 9 db Mi–8T,
2 db Mi–8MTV–1,
3 db Mi–17
Soko Gazelle Gama 4 db
Mi–34 1 db
Utva 75 16 db/9 db 2008-ban hét darabot kivontak a rendszerből.

Csapásmérő repülőgépek – 7 db J–22 Orao, 4 db J–21 Jastreb, 2 db IJ–21 Jastreb, 3 db NJ–21 Jastreb, 1 db G–4 Super Galeb – meglétéről egyelőre nincs információ.

Szárazföldi légvédelem[szerkesztés]

Típusjel Rendszeresített mennyiség/üzemelő Megjegyzés
FIM–92 Stinger 50 db
9K38 Igla 20 db
Bofors 40 mm L/70 két tüzérosztály
ZU–23–2 150 db
9K31 Sztrela–1 15 alegység, 5-5 minden repülőtéren
2K12 Kub na.
P–40 rádiólokátor 12 egység Minden egység rakétacsapatokkal támogatott

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]


További információk[szerkesztés]