Kezdőlap
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik. |
|
Kiemelt cikkA Duna a leghosszabb folyam az Európai Unióban, és (a Volga után) a második leghosszabb folyam egész Európában. Németországban, a Fekete-erdőben Donaueschingennél két kis patakocska, a Breg és a Brigach összefolyásával ered, és innen délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarország egész területe e folyam vízgyűjtőjén terül el, itteni főágának hossza 417 km, ezért az ország vízrajzának meghatározó alkotóeleme. A folyó a pliocénban kezdett kialakulni. A kor végén jutott el a Kisalföldig, de akkor a mai nyugat–keleti iránya helyett még délnek folyt. Kisalföldi medre a pleisztocén korban alakult ki. A folyó legfiatalabb szakasza a Dobrudzsa nyugati oldalán található dél–észak irányú folyás, amely a pleisztocén végén jött létre. A Duna a világ „legnemzetközibb” folyója; 10 országon halad át, vízgyűjtő területe pedig 7 további országra terjed ki. Partjain több jelentős település is emelkedik, köztük négy jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. A térség kulturális öröksége és természeti adottságai sok turistát vonzanak ide. Napjainkban fontos nemzetközi hajóút is. A németországi Rajna–Majna–Duna-csatorna 1992-es megépítése óta részét képezi annak a 3500 km-es transzeurópai vízi útnak, amely az Északi-tenger melletti Rotterdamtól a Fekete-tenger melletti Sulináig ér. A Dunán szállított áruk össztömege 1987-ben elérte a 100 millió tonnát. A 20. században a folyam felső szakaszán vízlépcsők sorát építették ki, ami megváltoztatta a folyó természetes vízjárását és gyakorlatilag megszüntette a hordalék alpi utánpótlását. A rendszer utolsó tagja a Szlovákiában felépített bősi vízlépcső. A Dunakanyar fölötti szakasz vízszintje folyamatosan csökken, ennek következtében pusztulnak a part menti élőhelyek. A legnagyobb veszély a Duna–Ipoly Nemzeti Park ártéri keményfaligeteit fenyegeti. Létfontosságú közös érdekünk, hogy komplexen és felelősen gazdálkodjunk a Dunával és teljes vízgyűjtőjével, e csodálatos természeti kinccsel és nélkülözhetetlen életfeltételünkkel.A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: A magyar forint pénzérméi • Deák Ferenc (igazságügy-miniszter) • Zalaegerszeg • Adolf Hitler • 2018-as Formula–1 világbajnokság • II. Eduárd angol király • Brassópojána |
A nap képeNorderney-i tengerpartszakasz az egykori Hanebuth-villával és a Giftbude étteremmel (Alsó-Szászország, Németország) Tudtad-e?Tudtad-e, hogy… Matera látképe
| |||||||||||||||||||||
Aktuális
Az év aktualitásai: Brexit – A Dal 2019 Halálesetek a közelmúltban: Fernando Peres – Maura Viceconte – Fred Pickering – Albert Finney – Heidi Mohr – Rudi Assauer – Ion Brad Ezen a naponMa 2019. február 11. van,
Évfordulók
|
Ismerkedés a Wikipédiával
Szerkesztői közösség
Magyar Wikipédia Magazin
| |||||||||||||||||||||
Wikipédia más nyelvekenEz a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 444 260 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapokA Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
Felhasználási feltételekA Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
|