Megszólító eset

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Egyes flektáló nyelvek grammatikájában a megszólító eset (latin szóval vocativus, a vocare ’hívni’ igéből) az az eset, amellyel a beszélő közvetlenül hívja vagy szólítja meg azt, akivel kommunikációt kezdeményez. A beszédben sajátos hanglejtés jellemzi, amit írásban olykor felkiáltójellel adnak vissza, valamint a megszólító szót vagy szócsoportot elszigetelő szünetek, melyeket írásban vesszővel jeleznek mondaton belül.[1] A megszólító esettel a beszélő főleg élőhöz (személyhez, állathoz), de élettelenhez is szólhat.[2]

A „megszólító eset” terminust olyan nyelvek grammatikáiban használják, amelyekben van a megszólító esetnek az alanyesetétől különböző ragja legalább egyes szavakat illetően, de kiterjedt értelemben úgy tekintik, hogy azok a szavak is állhatnak ebben az esetben, amelyeknek nincs ilyen ragjuk. Eszerint a megszólító eset megjelenik minden főnév és melléknév ragozási paradigmájában akkor is, ha alakjuk ebben az esetben egybeesik az alanyesetű alakjukkal.[3]

Az indoeurópai nyelvek fejlődésében különbségek vannak a raggal kifejezett megszólító eset fennmaradásában. A viszonylag magas fokú szintetizmussal rendelkező nyelvekben fennmaradt a névszóragozás és általában a megszólító eset is. Ilyen a szláv nyelvek többsége. A nyugati újlatin nyelvek viszonylag magas fokú analitizmus felé fejlődtek a latin nyelvhez képest, és kiveszett belőlük a névszóragozás, tehát a megszólító eset is.[4] Ez csak a román nyelvben maradt fenn, de kisebb mértékben, mint a szláv nyelvekben. A germán nyelvekből, mint például az angol, szintén hiányzik a megszólító eset, amely helyett a szavak azon alakját használják, amelyet alanyi funkcióban is[2]. Ugyanez a helyzet a magyar nyelvben is.

Elvileg a megszólító esetű szónak nincs mondattani funkciója, de képezhet tagolatlan mondatot.[5]

A közép-délszláv diarendszer nyelveiben[szerkesztés]

A közép-délszláv diarendszer nyelveiben (bosnyák, horvát, montenegrói, szerb) egyes nagy szókategóriák mindegyik szavának van jellegzetes ragja megszólító esetben. Ezek rendszerint a következők:

  • -e:
  • -u – egyes szám alanyesetben palatális mássalhangzóra végződő hímnemű főnevek: prijatelju! „barátom!”;[8]
  • -o – egyes szám alanyesetben -a végződésű nőnemű főnevek, kivéve az -ica végződésűeket: ženo! ’asszony!, feleségem!’;[9]
  • -i – közös rag az egyes szám birtokos, részes, eszközhatározói és locativus esetekkel – egyes szám alanyesetben mássalhangzóra végződő nőnemű főnevek: noći! ’éjszaka!’[10]

Az -e rag előtt a szótővégi k, g, és h palatalizálódnak, azaz a č (magyar cs), ž (zs), illetve š (s) mássalhangzókba mennek át: vojniče! ’katona!’, vraže! ’ördög!’, duše! ’lelkem!’[11]

Az -r-re végződő hímnemű főnevek közül azoknak, amelyeknek o van ez előtt, -e a ragjuk, pl. doktore! ’doktor!’ Ugyancszak -e a ragjuk azoknak a szavaknak, amelyeknek az -r előtt nullával váltakozó a-juk van: vetar ’szél’ → vetre! A többi -r-es szónak rendszerint -u a ragja megszólító esetben (pastiru! ’pásztor!’) vagy a kettő egyike: sekretaru! / sekretare! ’titkár!’[12]

Más nagy kategóriákhoz tartozó szavakat megszólításhoz alanyesetű alakjukkal használnak. Ilyen minden szó többes számban, valamint a semlegesnemű főnevek és a melléknevek egyes számban is.

Sértő megszólításban a megszólító esetű szót megerősítheti a jelzőként utána tett jedan (hn.), jedna (nn.) ’egy’ számnév, vagy ennek tagadott alakja (nijedan, nijedna): Svinjo jedna! / Svinjo nijedna! ’Te disznó!’[13]

Szokásos jelzős szószerkezet is lehet megszólító esetű: Gospodine Markoviću! ’Marković úr!’, Draga gospođo preds(j)ednice! ’Kedves elnökasszony!’[14]

A román nyelvben[szerkesztés]

Bár használatuk nem olyan rendszeres, mint a szláv nyelvekben, a románban is vannak saját ragjai a megszólító esetnek:[15]

Szám Nem Ragok Példák
Alanyeset Megszólító eset
egyes hím- és semlegesnem[16] -e
-le
-ule
prieten (hn.) ’barát’, suflet (sn.) ’lélek’
fiu ’fiú’ (vki fia)
unchi ’nagybácsi’
prietene!, suflete!
fiule!
unchiule!
nőnem -o fată ’lány’ fato!
többes mindhárom nem -lor fii ’fiúk’, suflete ’lelkek’, fete ’lányok’ fiilor!, sufletelor!, fetelor!

Az alanyesetben -a-ra végződő női keresztneveknek megszólító esetben kétféle ragjuk lehet:[17]

AnaAno! vagy Ană!;
MariaMario! vagy Marie!

Többes számban a megszólító eset ragja azonos a birtokos és a részes eset ragjával.

Az egyes szám alanyesetben -e-re végződő hím- és semlegesnemű főnevek megszólító esetű ragja egybeesik az alanyeset végződésével: frate ’fivér’ – frate!

Egyes más kategóriákhoz tartozó szavaknak nem lehet megszólító esetű ragjuk, pl. mamă! ’anyám!’, femeie! ’asszony!’, copii! ’gyerekek!’ Mások esetében kötelező a rag, pl. prietene! ’barátom!’, ’bunicule!’ ’nagyapa!’ Megint másoknak lehet ilyen ragjuk, de nem kötelező, használható a alanyesetű alakjuk is, pl. Florico! / Florica! A mai román nyelvben ezekben az esetekben inkább az alanyesetű alakot preferálják. Azok között a szavak között, amelyek esetében kötelező a rag, egyeseké ez csak az -e lehet (pl. prietene!), másoké csak az -(u)le (pl. fiule!, bunicule!), megint másoké lehet vagy az egyik, vagy a másik, pl. băiete! / băiatule! ’te, fiú!’ Csak a használat rögzítette e ragváltozatok eloszlását, szabályok nincsenek erre vonatkozóan.[18]

A főnevesített mellékneveknek mindnek van ragja megszólító esetben, hímnemben rendszerint -(u)le (deșteptule! ’nagyokos!’), nőnemben -o: Proasto! ’Te buta!’

Vannak olyan indulatszók, amelyek jellegzetesen a megszólításban használatosak, magukban vagy megszólító esetű szóval együtt. A leggyakoribb a măi: Măi, Ioane, mă auzi? ’Te, Ion, hallasz engem?’

A románban is vannak főnévből és melléknévből alkotott megszólító esetű szószerkezetek, melyekben a melléknév jelző.[1] Egyesekben egyik tagnak sincs ragja (pl. dragi prieteni! ’drága barátaim!’). Ritkábban ugyan, de előfordul, hogy mindkettőnek lehet ragja (pl. iubite unchi/unchiule! ’szeretett bácsikám!’). Máskor csak az egyik tagnak van ragja. Általában a jelző megelőzi a főnevet és ő veszi fel a ragot (pl. stimate domn! ’tisztelt uram!’), de olykor követi a főnevet, és ekkor ezen van a rag: prietene drag! ’drága barátom!’ Kivételesen a ’drágá’-nak megfelelő drag hímnem egyes szám megszólító esetben a nőnem egyes szám alanyesetű alakját veszi fel, például az előző példa megfordított szórendű változatában: dragă prietene!

Megszólító esetű főnévnek értelmezője is lehet, ugyancsak megszólító esetben: „Iancule, țintașule, / Mai încearcă-ți armele” ’Iancu, te céllövő, / Próbálgasd még a fegyvereidet’ (népköltészet).[1]

Megszólítás néhány megszólító eset nélküli nyelvben[szerkesztés]

Mindegyik nyelvben van közvetlen megszólítás. A megszólító eset nélküliekben a szó ugyanazzal az alakjával történik, mint amikor alanyi funkciója van, azzal a különbséggel, hogy jellegzetes hanglejtése van és szünetekkel elszigetelt, de ezekben sincs mondattani funkciója. Angol példa: Jane, are you ready? ’Jane, elkészültél?’[2]

A magyarnak kiterjedt névszóragozási rendszere van ugyan, de hiányzik belőle a megszólító eset. Mégis a megszólításra használt szóval társíthatók olyan elemek, amelyek megerősítik ezt a használatát. Az egyik ilyen az egyes szám 1. személyű birtokos személyjel, birtokos jelentés nélkül, például az uram!, asszonyom! megszólításokban.[19] Egyes szavakkal nem is helyes a megszólítás birtokos személyjel nélkül: Hogy hívják magát, barátom? (Mikszáth Kálmán).[20]

A sértő megszólítást főnév vagy melléknév társítása a te személyes névmással erősíti meg: Neked van valakid, te gazember, Hát miért nem adtad oda neki, te bolond? (Mikszáth).[21]

A francia nyelvben sincs megszólító eset, pl. Pierre, viens! ’Gyere, Pierre!’,[22] de használható a megszólítással társítva az egyes szám 1. személyű birtokos determináns, például családtagokhoz intézve: mon père ’apám’, ma tante ’nénikém’, ma mère ’anyám’.[23] A birtokos determinással való társítás kifejezhet különféle pragmatikai jelentésárnyalatokat is:[24]

  • vonzalmat: mon chéri ’drágám’;
  • tiszteletet: mon capitaine ’százados úr’ (feljebbvaló szabályszerű megszólítása a francia hadseregben);
  • bizalmaskodást, leereszkedést: mon cher monsieur ’drága uram’;
  • agresszivitást: Je vous y prends, mon gaillard ! ’Megvan, maga agyafúrt fickó!’

A megszólítást megerősítheti a határozott névelő is, pl. Dormez, les champs ! dormez, les fleurs ! dormez, les tombes ! ’Aludjatok, mezők! aludjatok, virágok! aludjatok, sírok!’ (Victor Hugo). Használata főleg a fesztelen nyelvi regiszterre jellemző: Salut, l’homme ! ’Jó napot, ember!’ Bizalmaskodást is kifejezhet: Eh bien ! l’abbé, vous voilà enchanté ’Nos, abbé, most aztán örül’.[25]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Constantinescu-Dobridor 1998, vocativ szócikk.
  2. a b c Crystal 2008, 514. o.
  3. Például Klajn 2005-ben (51–68. o.) (szerb grammatika).
  4. Bussmann 1998, 1269–1270. o.
  5. Avram 1997, 316. o.
  6. Barić 1997, 121. o. (horvát grammatika).
  7. Barić 1997, 163. o.
  8. Klajn 2005, 51. o.
  9. Čirgić 2010, 74. o. (montenegrói grammatika).
  10. Čirgić 2010, 77. o.
  11. Čirgić 2010, 71. o.
  12. Klajn 2005, 55. o.
  13. Browne – Alt 2004, 24. o.
  14. Browne – Alt 2004, 24. o. Mivel ez a forrás az egész diarendszer tankönyve, a preds(j)ednice szó két változatát adja meg: csak e-vel a szerb kiejtés szerint, je-vel a bosnyák, a horvát és a montenegrói kiejtés szerint.
  15. Cojocaru 2003, 38–40. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat.
  16. A román nyelv grammatikáiban azokat a szavakat tekintik semlegesneműeknek, amelyek egyes számban hímnemű melléknévi jelzőt kapnak, többesben pedig nőneműt.
  17. Bărbuță 2000, 66. o.
  18. Avram 1997, 77. o.
  19. Albertné Herbszt 2007, 708. o.
  20. Láncz 1997, 539. o.
  21. Láncz 1997, 537. o.
  22. Dubois 2002, 508. o.
  23. Grevisse – Goosse 2007, 790. o.
  24. Grevisse – Goosse 2007, 785. o.
  25. Grevisse – Goosse 2007, 753. o.

Források[szerkesztés]

  • Albertné Herbszt Mária. Pragmatika. A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 705–722. o. (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (románul) Avram, Mioara. Gramatica pentru toți (Grammatika mindenkinek). 2. kiadás. Bukarest: Humanitas. 1997. ISBN 973-28-0769-5
  • (horvátul) Barić, Eugenija et al. Hrvatska gramatika (Horvát grammatika). 2. kiadás. Zágráb: Školska knjiga. 1997. ISBN 953-0-40010-1 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (románul) Bărbuță, Ion et al. Gramatica uzuală a limbii române (A román nyelv mindennapi grammatikája). Chișinău: Litera. 2000. ISBN 9975-74-295-5 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (angolul) Browne, Wayles – Alt, Theresa. A Handbook of Bosnian, Serbian, and Croatian (Bosnyák, szerb és horvát nyelvtankönyv). SEELRC. 2004 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (montenegróiul) Čirgić, Adnan – Pranjković, Ivo – Silić, Josip. Gramatika crnogorskoga jezika (A montenegrói nyelv grammatikája). Podgorica: Montenegró Oktatás- és Tudományügyi Minisztériuma. 2010. ISBN 978-9940-9052-6-2 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (angolul) Cojocaru, Dana. Romanian Grammar (Román grammatika). SEELRC. 2003 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline. DTL (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics[halott link] (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002
  • (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9
  • (szerbül) Klajn, Ivan. Gramatika srpskog jezika (A szerb nyelv grammatikája). Belgrád: Zavod za udžbenike i nastavna sredstva. 2005. ISBN 86-17-13188-8 (Hozzáférés: 2018. október 20)
  • Láncz Irén. A megszólítás nyelvi eszközei Mikszáth Kálmán műveiben. Híd. LXI. évf. 1997. 7–8. sz. Július–augusztus. 535–543. o. (Hozzáférés: 2018. október 20)