Igenév

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az igenév igéből képezhető átmeneti szófaj, amely az ige sajátosságait más szófajok tulajdonságaival ötvözi. A vonzatait, bővítményeit gyakran örökli az eredeti igétől, viszont a mondatban, amelybe kerül, a névadó másik szófaj tulajdonságait mutathatja. Személye, száma többnyire nincs (hacsak a másik szófaj ezt meg nem követeli), de lehet ideje, ill. aspektusa (egyidejű, előidejű, utóidejű), valamint igeneme (cselekvő vagy szenvedő). Alkalmas mondatrövidítő szerkezetek létrehozására.

A magyarban négy fajtáját ismerjük:

Elvétve egyes további, rögzült igenévi alakok is előfordulnak ‑tán/‑tén, ‑at/‑et és ‑t képzővel:

  • Némelyek magukban is megállnak, és ragozhatatlanok (hazafelé menet, visszafelé jövet),
  • mások kötelezően a tárgyra vonatkozó birtokos személyjelet viselnek, és szintén ragozhatatlanok (valami láttán, hallatán, olvastán),
  • megint mások az alanyra vonatkozó birtokos személyjelet viselik, és opcionálisan vagy akár kötelezően ragokat hordoznak (jártamban-keltemben, ott jártunkkor, röptében kapja el a legyet, valaki főztje, valaki léptei, valaki tudtával vagy tudtán kívül),
  • míg máskor a tárgyra utaló birtokos személyjel található a szó végén, s ezt szintén rag követi (feladata végeztével).