Csün-ce
| Átírási segédlet | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 君子 |
| Egyszerűsített kínai | 君子 |
| Mandarin pinjin | jūnzǐ |
| Wade–Giles | chün-tzu |
| Kantoni jűtphing | gwan1-zi2 |
| Koreai átírás | |
| Hangul | 군자 (kundzsa) |
| Handzsa | 君子 |
| McCune–Reischauer | gunja |
| Átdolgozott | gunja |
| Japán átírás | |
| Kana | くんし (kunsi) |
| Kandzsi | 君子 |
| Hepburn | kunshi |
| Konfucianizmus |
|---|
 |
| Kínai filózófia |
| A konfuciánus kánon |
|
Négy könyv · Öt klasszikus |
| Konfuciánus filozófusok |
| Neokonfucianizmus |
|
Han Jü · Li Ao · Csou Tun-ji · Sao Jung · Csang Caj · Cseng Hao · Cseng Ji · Csu Hszi · Vang Jang-ming |
| Kapcsolódó fogalmak |
A csün-ce () 君子 (magyar fordításban állában: „nemes ember”) Konfuciusz által ideálisnak tekintett személy, aki számos erény mellett mindenekfölött az emberséggel (zsen () 仁) rendelkezik.
Tartalomjegyzék
Etimológiája[szerkesztés]
A csün () 君 jelentése a korai Csou ()-korban: „úr”, „uralkodó”, „fejedelem”, később: „herceg”, „vezető (arisztokrata)”; a ce () 子 pedig „fiú”, „fiúgyermek”, „mester”. A csün-ce () eredetileg az uralkodó fiának címe volt.
Konfuciánus ideálként[szerkesztés]
A „nemes ember” csün-ce () kifejezést Konfuciusz a szó korábbi vérségi és társadalmi jelentésével (‘arisztokrata származású személy fia’) szemben erénytani értelemben használja. Érdekes, hogy az eredeti, ‘társadalmi pozíció’ értelmű csün-ce () egyik tulajdonsága korábban is az emberség, emberségesség zsen () volt, bár akkor ez utóbbi szó még a ‘férfias, vitézi bátorsággal rendelkező, nemes kinézetű’ jelentéssel bírt. Ezzel szemben létezik a „kis embert”, vagy „kisszerű embert” (hsziao-zsen () 小人), aki erényeiben alacsonyrendű, és a fenti tulajdonságokat nélkülözi.[1]
vagy:
„Konfuciusz mondotta: »A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést (tien-ming () 天命), tiszteli a nagy embereket és tiszteli a szent emberek szavait. A közönséges ember nem ismeri az égi elrendelést, tehát nem is tiszteli, tiszteletlen a nagy emberekkel szemben, és gúnyt űz a szentek szavaiból.«[m 2][3]”
A csün-ce () által gyakorolt konfuciánus erények: emberség (zsen () 仁), méltányosság vagy igazságosság (ji () 義), szertartásosság (li 禮), szülőtisztelet (hsziao () 孝), kötelességtudás vagy lojalitás (csung () 忠), kölcsönösség (su () 恕). Egy másik összefüggésben – Mengzi nyomán – négy alapvető erényről : az emberségességről, a méltányosságról, a szertartásosságról és a bölcsességről (cse () 智) beszélnek. Mindezen erények az egyéni adottságok és a gondolkodás szűrőjén keresztül interiorizált tanulással sajátíthatók el, hogy végül az úton járó a tanulás folyamán nemes emberré váljék. Ez a folyamatos figyelmet igénylő önművelés vagy öntökéletesítés azonban nem pusztán az adott ember érdekét szolgálja, hanem a körülötte élő családot, a kortársakat, az állam lakóit mintegy spontán módon valamilyen mértékű benső átalakulásra készteti, így a hagyományt magában felépítő, megtestesítő, az önnevelésben példát mutató személy hatása messze túlnyúlik önmaga határain. Az egyes embernek első lépésként önmagát kell átalakítania, és ezáltal lesz képes valódi hatást gyakorolni a világra. Erre a folyamatra értelemszerűen Konfuciusz maga a legjobb példa.[4]
Konfuciusz olyankor beszélt „szent ember”-ről (seng-zsen () 聖人), ha egy nemes ember (csün-ce ()) abba a helyzetbe kerül, hogy nagyobb tömegek számára képes segítséget nyújtani a tökéletesedés folyamatában, ezért ebbe a kategóriába Konfuciusz lényegében a mitikus uralkodókat (Jao (), Sun ()) sorolta (Beszélgetések és mondások: VI.28, VII.25). Habár az utókor Konfuciuszt megtisztelte a „Legnagyobb Bölcs” (cse-seng () 至聖) titulussal, ő saját magát soha nem nevezte szentnek, sőt még emberségesnek sem.[5]
Egyéb filozófiai irányzatokban[szerkesztés]
A nemes ember (csün-ce ()) jelentése Mo-ce ()nél: olyan tudással bíró vezető, aki a megfelelő belátást gyakorlati cselekvésre fordítja.
Hivatkozások[szerkesztés]
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ Beszélgetések és mondások IV. 16.; Tőkei Ferenc fordítása.
- ↑ Beszélgetések és mondások XVI. 8.; Tőkei Ferenc fordítása.
Források[szerkesztés]
- ↑ Kósa 2013 47., 48. o.
- ↑ Tőkei 1984 89. o.
- ↑ Tőkei 1984 141. o.
- ↑ Kósa 2013 46-55. o.
- ↑ Kósa 2013 47., 49. o.
Irodalom[szerkesztés]
- ↑ Tőkei Ferenc 1986a: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3
- ↑ Kósa 2013: Kósa Gábor: „Konfuciusz és a Lunyu”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 38-64. ISBN 978-963-284-374-2
