Praktikus információ: a házi feladatot mindig a következő hétre várjuk, késve már nem lehet beadni.

A házi megbeszélése

A házi feladat a hiányok különböző fajtáiról szólt (mivel az fogalmazódott meg, hogy a melléknevek arról ismerszenek fel, hogy ha névszói alaptag szerepét játsszák, valami „hiányt” érzékelünk). Megnéztük, hogy hányféle hiányos szerkezetet sikerült összegyűjteni, egyáltalán, hogy vannak-e különböző fajtái a „hiányoknak”. Mindenki más valakiknek a háziját „bírálta” abból a szempontból, hogy egyetért-e a többiek megítélésével. Tehát megpróbáltuk minél kritikusabban megvizsgálni az állítólagos hiányokat. A következőre jutottunk:

  1. Teljesen külön esetként mindenki félre szeretné rakni azt, amit lexikalizált hiánynak nevezhetnénk: fekete '(fekete)kávé'. „Ezek nem is hiányosak, mert mindig így mondjuk őket” — fogalmazta meg valaki. Kérdés persze, hogy mindig egyszerűen eldönthető-e, hogy tényleg „mindig így mondjuk”-e.
  2. A legtöbben egyetértettek abban, hogy van egyfajta kontextuális hiány, vagyis olyan, amikor hiányzik valami a kifejezésből, aminek a kontextusból rekonstruálhatónak kell lennie. (Recski Gábor definíciója szerint az is kell, hogy mindenki egyformán rekonstruálja, aki ismeri a kontextust, és a beszélő se gondolhasson másra, sőt, ne is lehessen bizonytalan abban, hogy mire gondolt.) Márti felvetette, hogy ez végülis minden névmásra is teljesül, mégse szoktuk a névmást „hiánynak” tekinteni. Felmerült egy olyan teszt lehetősége is (bár úgy látszott, ezt nehéz működőképessé tenni), hogy az ilyen kontextuálisan hiányzó dologra nagyon természetes dolog rákérdezni (visszakérdezni).
  3. Szilágyi Bálinték csoportja szerint meg kellene különböztetni szemantikai hiányt és szintaktikai hiányt (amikor a szerkezet valahogy hiányos). Egyelőre nem találtunk jól működő definíciót a kettő elkülönítésére.
  4. Kornaiék csoportja szélsőséges álláspontot foglalt el: a melléknévi vagy számnévi alaptagú NP-ken kívül (pl. hármat vettem, fehéret vettem) semmit nem gondolnak „hiányosnak”, ami elhangozhat (grammatikus). Ezt többen ellenérzésekkel fogadták, például ilyen példák alapján: Megölték az elnököt. Többek szerint ennek a mondatnak két olvasata van, egy hiányos (kontextuális hiány, az alany rekonstruálható), és egy nem hiányos („általános”, meghatározatlan alany). Ezt a különbségtételt hogy lehetne a Kornaiék-féle álláspont mellett megtenni?

Ezek után volt még egy hosszabb kitérő a „vonzat” fogalmával kapcsolatban: az ilyen bővítmény hiánya okozna szintaktikai hiányt, ha tudnánk, hogy pontosan mit is fed ez a fogalom, de ennek a megvitatását egyelőre elhalasztottuk. És aztán innen még egy kitérőt tettünk azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán van-e szükség pontos definícióra az ilyen fogalmaknál (vagyis hogy baj-e egyáltalán, ha a szintaktikai hiányt a vonzatra hivatkozva határozzuk meg, és viszont).

A szófajok és a disztribúció

Mivel úgy látszik, hogy a szófajok meghatározásának egyetlen elhangzott, jónak látszó eszköze a disztribúciók vizsgálata, megpróbáltuk gyorsan összeszedni a főnevek és a melléknevek disztribúciójáról tudhatókat — erre végülis nem maradt elég idő, ezért házinak azt adtuk fel, hogy mindenki állítsa magának össze a disztribúciós kritériumokat, és foglalja össze a tanulságokat.

A következő javaslatok hangzottak el még az órán: