Mivel az előző házi arról szólt, hogy jellegzetes főnévi és melléknévi környezeteket kellett keresni, és előkerültek alaktani környezetek (képzők), a szó elterelődött abba az irányba, hogy a képzés végülis min alapul, és ezzel ment el az egész óra (!).

Konkrét példaként az -s és az -ú/-ű képzőket néztük (azokat a használataikat, amikor a képzett alak előtt még kell állnia egy jelzőnek vagy számnévnek): nagy szakállú, de háromajtós. A következőket figyeltük meg:

1. Van némi korreláció az -ú/-ű használata és az „elidegeníthetetlen rész”, valamint az -s használata és az 〞elidegeníthető rész” között.
2. Úgy tűnik, hogy rengeteg kivétel van ez alól, és rengeteg ingadozás is van. Komlósy meglátása szerint ingadozás esetén is hajlamosak vagyunk eszerint a szemantikai különbség szerint választani (a nagy tornyú templom azt sugallja, hogy a tornyot állandó velejárónak tartjuk, míg a nagy tornyos templom azt, hogy el tudunk képzelni torony nélküli templomot is).
3. Miután mindezt megállapítottuk, felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet ezt mind megragadni. Nyilvánvalóan vannak nagy osztályok, amik egységesen viselkednek (gyakori testrész-elnevezések szinte kivétel nélkül -ú/-ű képzősek), vannak kivételesek és bizonytalanok. Mi ilyenkor a teendő?

Két ellentétes nézet látszott kibontakozni (bár kérdés, hogy pontosan mekkora ezek között az ellentmondás).

1. Az első szerint (talán Komlósy képviselte) vannak szabályok, amelyek a nagyobb osztályokért felelősek, és többé-kevésbé a képzéssel járó szemantikai egységességükért is, és vannak kivételek (lexikalizált alakok), amelyek kisebb hatókörű szabályoknak foghatók fel.
2. A másik nézet szerint (Kálmán képviselte) ez nem magyarázza meg a rengeteg ingadozást és bizonytalanságot. Inkább arról van szó, hogy csak lexikalizált alakok vannak, de a lexikalizáltsuk mértéke különbözik (vagyis graduális különbség van köztük). Azt, hogy gumimotoros, nem azért mondjuk -s képzővel, mert a motor „elidegeníthető”, hane azért, mert gyakran hallottuk azt, hogy motoros. Az egymáshoz hasonló természetű tövek, ha hasonló a toldalékolásuk egy bizonyos funkcióban (pl. kezű, fejű, lábú stb.), akkor kialakulhat belőlük egy mintázat, ami aztán bizonytalanság esetén befolyásolhatja a döntésünket, de ezt „szabálynak” nem szerencsés nevezni.

5. házi feladat

Az előző házikban a főnévi és melléknévi környezetek jellemzésekor előkerültek (szögletes zárójelekkel jelölt) konstituenshatárok, és ezek címkéi. Például többen hivatkoztak arra, hogy az Ée;állítmány” mint konstituens hol végződik. Milyen kritériumok alapján határoznád meg a magyar mondatban az állítmány végét (és elejét)?