Egyistenhit
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az egyistenhit vagy monoteizmus az egy, élő, és személyes Istenbe vetett hit, illetve a róla szóló tanítás. Ellentéte a többistenhit. A Föld lakosságának mintegy fele tartozik a három nagy monoteista vallás (Ábrahámi vallások) valamely csoportjához, ezek a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám.
Tartalomjegyzék
Történet[szerkesztés]
A monoteizmus megjelenése az i. e. 3. évezredig vezethető vissza. A kristályosodási folyamat, mely szerint a félistenek (kisebb istenek) a legnagyobb Isten megnyilvánulásai, a hinduizmus korai fázisaiban is megfigyelhető. A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának képzete az ősi indiaiaknál, kínaiaknál, görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.[1]
Az egyistenhit bizonyított jelei már az ókori Egyiptomban is megtalálhatók. Ehnaton fáraó (i. e. kb. 1367–1350) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Van olyan elképzelés, miszerint a többistenhívő panteonok alapvetően korai monoteizmusokból alakultak ki, sőt Étienne Drioton szerint a henoteizmus is „látens monoteizmus”.
Legtisztább formájában azonban a szemita zsidóknál jelent meg a Közel-Keleten az i. e. 2. évezred közepén-végén. A monoteizmus legősibb könyve a Tóra, Mózes első öt könyve. Ennek a kiterjesztése a Talmud. A héber Bibliához (zsidó szentírás) még számos további könyv tartozik. Ennek az 1. században kibővített változata a kereszténység szent könyve, a Biblia.
Az iszlám vallás szent könyve, a jóval későbbi Korán (7. század), jelentős elemeket tartalmaz a keresztény, illetve zsidó Bibliából.
Monoteista vallások[szerkesztés]
Ábrahámi vallások[szerkesztés]
- zsidó vallás
- mandeusok vagy „szábeusok”
- kereszténység
- iszlám
- bahá'í
- drúzok
Más egyistenhitek[szerkesztés]
- vaisnavizmus
- kaodaizmus
- manicheizmus
- mormonizmus
- rasztafariánus mozgalom
- szikhizmus
- unitárius vallás
- yazdânizmus - kurd
- zoroasztrizmus
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 228. oldal, Gondolat Kiadó, 1977
|