Étienne Pasquier
| Étienne Pasquier | |
 | |
| Etienne Pasquier, Henri de Rudder olajfetménye; Musee National de Versailles | |
| Született |
1529. június 7. Párizs |
| Elhunyt |
1615. augusztus 30. (86 évesen) Párizs |
| Állampolgársága | francia |
| Nemzetisége | francia |
| Foglalkozása | jogász, történész, író |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Étienne Pasquier témájú médiaállományokat. | |
Étienne Pasquier (Párizs, 1529. június 7. – Párizs, 1615. augusztus 30.) francia jogász, történész, író.
Tartalomjegyzék
Pályafutása[szerkesztés]
Olyan nagy humanista jogtudósoknál tanult, mint François Hotman, Jacques Cujas és Andrea Alciato. 1549-ben lett a párizsi jogásztestület tagja. 1588-ban mérgező gombák elfogyasztása után súlyosan megbetegedett és csak két év múlva gyógyult fel teljesen. Ezalatt irodalommal kezdett foglalkozni és 1560-ban kiadta a Recherches de la France című történeti műve első kötetét. 1565-ben egy beszédével szerzett magának hírnevet, melyben a párizsi egyetemet sikeresen képviselte a jezsuitákkal szemben. 1579-ben részt vett a Poitiers-i, majd 1583-ban a Troyes-i Grands Jours ülésein. (Ez a 17. század végéig a király által kinevezett egyfajta rendszertelen bírói fórum volt, ahol a párizsi parlament bizottsága hozott határozatot a felmerülő ügyekben, ami elsősorban az uradalmi jogokkal kapcsolatos jogsértéseket jelentette.) A saját maga és társai ténykedését különös irodalmi emlékiratokban örökítette meg. Poitiers-i műve sikeres versgyűjtemény lett (La Puce de Madame Des Roches, 1583).
1585-ben III. Henrik francia király a párizsi cours des comptes főügyészévé nevezte ki, mely testület nagy politikai, pénzügyi és jogi jelentőséggel bírt. Hivatalában gyakran szállt szembe sikeresen az öröklött állások és hivatalok áruba bocsátásával szemben. A polgárháborúk idején elhagyta Párizst és néhány évig Tours-ban lakott. Közben folyamatosan dolgozott történeti főművén. IV. Henrik idején, 1594. márciusában tért vissza Párizsba. 1604-ig tevékenykedett a chambre des comptes hivatalában, majd nyugalomba vonult. A háláláig eltelt tizenegy évben alkotta irodalmi művei többségét. Rövid betegség után halt meg 1615-ben.
Művei többségét soha nem adták ki. Hiteles kiadása Amszterdamban jelent meg 1723-ban két kötetben. 1849-ben Leon Feugbre adta ki Párizsban néhány művét két kötetben, mely jobban elérhető. Költőként a Pléiade mozgalom kisebb tagjaként tartják számon. Sokkal jelentősebb ennél prózai tevékenysége. Ennek három fő része Recherches című történeti műve, levelei, valamint beszédei. Levelei számos életrajzi és történeti adatot tartalmaznak, a Recherches pedig az irodalmi, politikai, történeti és más adatok változatos egyvelege.
Recherches de la France című műve a modern történetírás egyik előfutára, melyben egyes olasz történészek módszerét alkalmazta. Gyakran használta és idézte az elsődleges forrásokat vagy a krónikákat. Ellentétben a legtöbb korabeli történeti művel, Pasquier a múlt pontos rekonstrukciójára törekedett, melyet a válságban levő francia társadalom okulására szánt. Franciaországot annak szokásaival és kultúrájával határozta meg. Művét nem az emberi civilizáció eredetével nyitja meg, hanem a franciák gall eredetével. A források hiányára panaszkodik és Caesar írásait használja fel. Azt állítja, hogy Franciaország története legalább olyan jelentős, mint a Római Birodalomé. Azt ajánlotta, hogy a szerzők latin helyett anyanyelven írjanak.
Victor Hugo azt állította, hogy ő és Favine a Szajna Île de la Cité nevű szigetét, ahol a párizsi Notre-Dame-székesegyház is található, egy hajóhoz hasonlította és ez az oka, nem a normann ostrom, hogy a város címerében hajó látható.[1]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A heraldika Hugo szerint egyfajta algebra, külön nyelv annak, aki ért a kibetűzéséhez. A késő középkor egész történetét a címerek örökítik meg, éppúgy, ahogy a kor első felének történetét a román templomok jelképrendszere őrzi. Ezek a hűbériség hieroglifái, amelyek a papi uralom hieroglifáit követik. Victor Hugo, Párizsi Notre-Dame (Notre Dame De Paris) 1831 (ma inkább A Notre-Dame-i toronyőr címen ismert): "D'abord la Cité. L'île de la Cité, comme dit Sauval, qui à travers son fatras a quelquefois de ces bonnes fortunes de style, l'île de la Cité est faite comme un grand navire enfoncé dans la vase et échoué au fil de l'eau vers le milieu de la Seine. Nous venons d'expliquer qu'au quinzième siècle ce navire était amarré aux deux rives du fleuve par cinq ponts. Cette forme de vaisseau avait aussi frappé les scribes héraldiques ; car c'est de là, et non du siège des normands, que vient, selon Favyn et Pasquier, le navire qui blasonne le vieil écusson de Paris. Pour qui sait le déchiffrer, le blason est une algèbre, le blason est une langue. L'histoire entière de la seconde moitié du moyen âge est écrite dans le blason, comme l'histoire de la première moitié dans le symbolisme des églises romanes. Ce sont les hiéroglyphes de la féodalité après ceux de la théocratie." Harmadik könyv: Második fejezet: Párizs - madártávlatból (Paris à vol d'oiseau)
Művei kiadása[szerkesztés]
- Les œuvres d'Estienne Pasquier…, 2 vol., Amsterdam, 1723 (réimpr. Genève, 1971).
- Œuvres choisies d'Étienne Pasquier, éd. L. FEUGÈRE, 2 vol., Paris, 1849.
Irodalom[szerkesztés]
- AA.VV., Étienne Pasquier et ses Recherches de la France, Paris, 1991 (Cahiers V.L. Saulnier, 8).
- BOUTEILLER P., Un historien du XVIe siècle: Étienne Pasquier, dans Bibliothèque d'humanisme et renaissance, 6, 1945, 357-392.
- HUPPERT G., Naissance de l'histoire en France ; les "Recherches" d'Étienne Pasquier, dans Annales ESC, 23, 1968, 69-105.
- KELLEY D.R., The Rise of Medievalism: Etienne Pasquier Searches for a National Past, dans Foundations od Modern Scholarship, p. 271-300.
- VIVANTI C., Les Recherches de la France d'Étienne Pasquier. L'invention des Gaulois, dans P. NORA (Dir.), Les lieux de mémoire, II.2 La Nation, Paris, 1986, p. 215-245.
|
