Gall nyelv
A gall kelta nyelv, amelyet az ókorban beszéltek Galliában. A kontinens öt mára kihalt kelta nyelve közül a gall nyelvről maradt fönn a legtöbb nyelvemlék. A gall nyelv elnevezése az újkori nyelvészet szüleménye.
Tartalomjegyzék
Elterjedése[szerkesztés]
A nyelvet különféle kelta népek és törzsek beszélték a mai Franciaország, Észak-Olaszország, Svájc és esetleg Dél-Németország területén. Ezen különféle népcsoportokat a rómaiak Galli néven foglalták össze. A legkorábbi nyelvemlékek a Kr. e 4. századból származnak, a legkésőbbiek pedig a Kr.u. 3 századból. A kelta törzseknek nem volt írásuk, de szomszédaiktól eltanulták az írás művészetét. Ezért a gall nyelvemlékek egy része görög ábécé betűivel íródott, míg másik részük latin betűkkel.
A legtöbb gall nyelvemlék kőbe vésett felirat (gyakran áldozati szöveg, egy részük mind latin mind gall nyelven), számtalan rövid mondat cseréptöredékeken (általában azzal a tartalommal, hogy; "Ez és ez készítette ezt"), bizonyos számú ólomból készült átokfelirat, valamint a jelentős coligny-i naptár. Ez a kihalt nyelvek tekintetében szép számú lelet lehetővé teszi a gall relatív jó rekonstrukcióját, de ez persze csak viszonylagos, hisz így is csak néhány tucat igealak, melléknév ismert, valamint nagyobb számú személynév.
Jelentősége[szerkesztés]
A gall nyelvnek a nyelvtudományban azért van nagy jelentősége, mivel az indogermán nyelvek közös korából örökölt végződéseket még majdnem teljes mértékben megőrizte. Ezért bizonyos közös hasonlóságok figyelhetőek meg a germán, a latin és a gall között. A (ma már nem elismert) csoportosítás szerint q-kelta és p-kelta csoportra a gall nyelv a p-kelta nyelvek körébe sorolható. Egy lóistenség neve például Epona (v.ö. latinul equus, görögül hippos). A gall nyelv a lepontihoz és a galataihoz hasonlóan a szigeti kelta nyelvek csoportjából a britanniai csoporthoz állt legközelebb. A szigeti kelta nyelvek és a kontinentális kelta nyelvek között elsősorban az volt a különbség, hogy az utóbbiakra jellemző volt a szókezdő hangok jelentős mértékű átalakulása és viszont a végződések megtartása.
Források[szerkesztés]
- Xavier Delamarre: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental. Errance 2003.
- G. Devoto: Criteri linguistici e criteri archeologici nella definizione del problema gallico. in: Celtica. 3.1956, 324-331. o.
- G. Dottin: La langue gauloise. Paris 1920.
- Pierre-Yves Lambert: La langue gauloise. Description linguistique, commentaire d'inscriptions choisies. Paris 1994.
- Michel Lejeune (Szerk.): Recueil des inscriptions galloises. vol. I. Textes gallo-grecs. Paris 1985.
- Leo Weisgerber: "Die Sprache der Festlandkelten." in: Berichte der römisch-germanischen Kommission. 20.1931, 147-226. o.
Külső hivatkozás[szerkesztés]
|
