Nyelvtan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A nyelvtan (latinul grammatica), vagy más néven általános nyelvészet, a nyelvészet egyik ága; egy nyelv elemeivel, szerkezetével, törvényszerűségeivel foglalkozó tudomány. Megkülönböztetünk normatív, valamint leíró nyelvtant. Míg a normatív nyelvtan a nyelv helyesnek vélt alkalmazásának szabályait állapítja meg, addig a leíró nyelvtan a nyelvi jelenségek feltérképezésével foglalkozik anélkül, hogy megállapítaná, mi számít helyes vagy helytelen nyelvhasználatnak.

A nyelvtan részterületei[szerkesztés]

A nyelvtan az alábbi részterületekre tagolódik:

  • Hangtan, amelynek további két területe a fonetika és a fonológia. Az első a nyelv beszédhangjainak leírásával, a második azoknak a nyelvben betöltött szerepével foglalkozik. E két részterület egymással szorosan összefügg, így a nyelvekről szóló szakirodalmak gyakran egy fejezet alatt tárgyalják őket.
  • Alaktan (morfológia), amely a szófajokat, azok felépítését és tulajdonságaikat tárgyalja.
  • Mondattan (szintaxis), amely a szavak mondatban betöltött szerepével és a szórenddel foglalkozik.
  • Jelentéstan (szemantika), amely a szavak jelentésével, értelmezésével foglalkozik.
  • Stilisztika, amely a különböző nyelvi kifejezési stílusokat tárgyalja.

Szűkebb, hétköznapi értelmezésben – s időnként a szakirodalomban is – sokszor csak az alaktant és a mondattant értik a nyelvtan fogalma alatt. E két terület között eleve sok átfedés van, így gyakran egy területként tárgyalják őket, melynek összefoglaló elnevezése a morfoszintaxis.

További információk[szerkesztés]