Szíriusz
A Szíriusz (α Canis Maioris, Alfa Canis Maioris) a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga. Látszó fényessége -1,46 magnitúdó, ami a legnagyobb értékű a csillagok között. Abszolút fényessége 25,4, ezt az értéket több csillag megelőzi.
Tartalomjegyzék
A név eredete[szerkesztés]
A Szíriusz név eredete még nem tisztázott. Talán visszavezethető az óbabilóniai csillagászatra, és akkor „Ívcsillag” -ot jelent, de jelentése lehet „a csúszó” is. Néha a Szíriuszt „kutyacsillagnak” nevezik. A csillag magyar népi neve a Sánta Kata, illetve Sánta lány.
A Szíriusz név egyike a három legrégebbi csillagnévnek, amit a modern nyugati kultúra használ. (A másik kettő is úgy tűnik, hogy a görög tudomány előtti időből való: ezek az Arcturus és a Canopus).
Neve görög formában szeiriosz, melynek általános fordítása „pezsgő” vagy „perzselő”, ami a csillag akkori időkben elképzelt fény- és a hőmennyiségére vonatkozik.
Megfontolásra érdemes, amit Eratoszthenész ír a szeiriosz szóról, mint a csillagok melléknevéről: „Az ilyen csillagokat a csillagászok szeiriosz-nak nevezik remegő mozgásuk és fényük alapján.”
Hajnali (heliákus) felkelése, tehát a láthatatlansági periódus utáni első hajnali megjelenése, 1000–2000 évvel ezelőtt egybeesett a legmelegebb napokkal. Innen a „kánikula” elnevezés. Az ókori Egyiptomban, ahol a csillag neve Szopdet, ez a Nílus áradásának kezdetével esett egybe, az ókori egyiptomi naptárban ettől kezdték az újévet. A földtengely precessziója miatt azonban a Szíriusz napjainkban csak szeptember elején jelenik meg a hajnali égbolton.
A csillag jellemzői[szerkesztés]
A Szíriusz A fényessége -1,46 magnitúdó, távolsága a Naprendszertől 8,6 fényév. A Szíriusz abszolút fényessége 25,4-szer akkora, mint a Napé. Átmérője 1,71-szer, tömege 2,35-szor nagyobb, mint központi csillagunké. 9940 K-es felszíni hőmérséklete miatt színe kékesfehér.[1]
A csillag színének története[szerkesztés]
Meglepő lehet, hogy régebbi írások „vörös Szíriusz”-ról beszélnek. A név magyarázható azzal, hogy Szíriusz gyakran van a horizont közelében, és így légkörünk elszínező hatására vörösebbnek tűnik, mint más fényes csillagok, amelyek magasabban vannak a horizont felett. Azonban a „vörös Szíriusz”-ról szóló feljegyzések a Földközi-tenger térségéből és Észak-Afrikából származnak, ahol Szíriusz sokkal magasabbra emelkedik a horizont fölé, mint Közép-Európában.
A babiloniaiak csillagászati feljegyzéseiben a Szíriuszt a Jupiter fényességéhez és a Mars vörösségéhez hasonlítják.
Thomas Barker 1760-ban közzétette, hogy ókori görög és római feljegyzésekben a Szíriusz színének leírására a „pirospozsgás” („ruddy”), „pirosas” („reddish”) és „piros” („red”) szavak megfelelőit használták.
Rufus Festus Avienus, 4. századi latin nyelvű földrajztudós és csillagász a Szíriusz színét „kék”-nek írja le. Izlandi feljegyzések szintén „kék” színnel jellemzik.
Makemson 1941-es könyvében, ami a Hawaii csillaglegendákról szól, a kauluna-lena-t (=Szíriusz) a „sárga” színű csillagok között sorolja fel.[2]
A Szíriusz B[szerkesztés]
A Szíriusznak van egy kísérője, amely őt 50 év alatt megkerüli. Bár közöttük a távolság akár 11 szögmásodpercre is megnövekszik, rendkívül nehéz a megfigyelése. A kísérő fényessége ugyanis csupán 8,7 magnitúdó, így a két csillag közötti fényességkülönbség kitesz 10 magnitúdót. Ezért a Szíriusz kísérőjét általában csak nagyobb távcsövekkel lehet megfigyelni. Ennek ellenére a Szíriusz B jól ismert csillagászati objektummá vált. Ez a csillag lett az első felfedezett fehér törpe. Ennek fényereje csak 0,25%-a, átmérője pedig csak 2,2%-a a Napénak. A Szíriusz kísérője tehát nem sokkal nagyobb a Földnél. Átlagos sűrűsége viszont 125 000 g/cm3. A csillag belseje degenerált anyagból áll.
A Szíriusz kísérőjének létezéséről, elméletileg, már 1845 óta tudunk. Akkortájt fedezett fel Friedrich Wilhelm Bessel, a königsbergi csillagász, periodikus zavart a Szíriusz saját mozgásában, amelyet csak egy kísérő hatásával tudott megmagyarázni. Azonban az akkori távcsövek még nem voltak képesek a kísérő megfigyelésére. Csak 1862. január 31-én fedezte fel az amerikai optikus, Alvan Graham Clark a fehér törpét optikailag is.[3][4]
A Szíriusz kísérőjének alig valamivel nagyobb a tömege a Napénál. Az elmélet szerint hétmilliárd év után fehér törpévé kellene degenerálódnia. Azonban a Szíriusznak ezt a végállapotot már korábban el kellett volna érnie, ha mindketten egyszerre keletkeztek volna, ahogy az feltételezhető. Akkor tehát miért nem törpecsillag a fő csillag is? Feltehető, hogy a kísérőnek korábban nagyobb volt a tömege, majd felfúvódott vörös óriássá, miközben tömegének nagy része átáramlott a másik csillagra, úgyhogy most annak nagyobb a tömege.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Encyclopaedia Britannica: Sirius
- ↑ Chapman-Rietschi, P. A. L.: The Colour of Sirius in Ancient Times, Quarterly Journal of the Royal Astronomical Society, Vol. 36, NO. 4/DEC, P. 337, 1995, Bibliographic Code: 1995QJRAS..36..337C, [1]
- ↑ Alvan Clark (1804-1887), George Bassett Clark (1827-1891) and Alvan Graham Clark (1832-1897), American Makers of Telescope Optics (pdf). astrosurf.com. (Hozzáférés: 2017. január 31.)
- ↑ Alan M. MacRobert: Look south to see winter’s brightest constellations. The Boston Globe, 2008. február 8. (Hozzáférés: 2017. január 31.)
Forrás[szerkesztés]
- Joachim Herrmann: Csillagok. A csillagos égbolt Európából nézve. Ford.: Ill Márton. Magyar Könyvklub, Bp., 1997. ISBN 963-548-427-5
További információk[szerkesztés]
- Szíriusz: a DSS2, az SDSS Data Release 1, 3, 4, 5, 6 és az IRAS képein, Hidrogén α, Röntgen- és ultraibolya tartományban, Asztrofotókon és Csillagtérképen. További cikkek és képek az objektumról WikiSky-on.
|
