Mathematics Genealogy Project
A Mathematics Genealogy Project interneten elérhető adatbázis a doktori fokozattal rendelkező matematikusokról.
Tartalomjegyzék
Eredete[szerkesztés]
Harry Coonce, a Minnesota State University professzora ötletéből született, aki szerette volna tudni, hogy ki volt a doktori témavezetőjének a témavezetője. Az adatbázis 1997-től működik, 2003-tól az American Mathematical Society (Amerikai Matematikai Társaság) védnöksége alatt.
Célja és tartalma[szerkesztés]
Az adatbázis célja, hogy információt nyújtson a doktori címet megszerző matematikusokról és az azok közti szakmai kapcsolatokról. A matematikát eléggé tág értelemben fogja fel, ugyanis tartalmazza az alkalmazott matematika, a csillagászat és az informatika doktorait is, sőt olyan híres matematikusok adatait is, akik valamilyen okból nem szereztek doktori fokozatot (ilyen pl. Bolyai János).[1]
A lekérdezhető adatbázis tartalmazza az illető matematikus nevét, az egyetem nevét, ahol megvédte a tézisét, az illető ország zászlaját, a tézis címét angolul, a védés évét, a vezető tanár(ok) nevét, az általa vezetett doktoranduszok nevét, akik már megvédték dolgozatukat, valamint a „doktori leszármazottak” számát.
Az információk pontossága[szerkesztés]
Mivel az adatok közlése önkéntes alapon történik, és csak minimális ellenőrzést végeznek azok adatbázisbeli beviteli előtt, sokan megkérdőjelezik az adatok pontosságát. Ennek ellenére az adatbázis egyre nő, 2014. december 20-án 185061 adatot tartalmazott (ebből legalább 16 ezer nem tartalmaz minden szükséges adatot). Az adatbázis iránti nagy érdeklődés, a nyilvános információk egyre pontosabbá teszik annak tartalmát.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ „Amikor azt mondjuk, „matematika” vagy „matematikus”, ezt igen tágan értjük.” – idézet az oldal fenntartóitól. [1].
Források[szerkesztés]
- Mathematics Genealogy Project honlapja
- F. Worth: A Report on the Mathematics Genealogy Project. MAA FOCUS, 26. sz. (2006) 40–41. o.