Krikett

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A krikett a Brit Nemzetközösség országaiban népszerű labdajáték. Nevezetes összetett szabályairól és a fair play kiemelt szerepéről.

Profi krikettmérkőzés Ausztrália és India között, Sydney-ben

A krikett története[szerkesztés]

Az 1200-as évektől formálódtak a Brit-szigeteken kislabdás játékok, úgymint a rounders, cats and dogs, cricket, stollball. A krikett játék neve a pásztorok kampós botjától származhat, amit akkoriban „cricce”-nek (ejtsd: krikii) neveztek, ám a „chirchyard”, azaz templomkert is szóba jöhet.

A korai ütők inkább bunkók és botok voltak, ám a célszerűség miatt a 18. századra alakultak át egy súlyos, kiegyenesített hokiütővé, mellyel az alulról dobott labdát nagy svunggal lehet megütni. A jelenleg szabványos ütőt 1853-óta használják.

Labdának eleinte köveket használtak, de a sérülések elkerülése végett hamar más megoldásokat kerestek. Napjainkban a vörös, két félből fűzött bőrrel bevont parafagolyó a legelterjedtebb, de a profi versenyeken a jobb láthatóság érdekében fehér labdát használnak. A kapu jelenleg három pálca, felül két kis botocskával, ami ha leesik, akkor az ütősnek távoznia kell. Eredetileg két tartópálcát használtak, de játszották néggyel is. A kapu mérete is változott az idővel: a 17. században 2 méter széles volt.

Kronológia[szerkesztés]

Védőjátékos, a napjainkban is használt ütővel
  • 1240 előtti pápai dekrétum egy illusztrációja a krikett első megjelenítése.
  • Az 1300-as évekből származik az első hivatkozás a krikettre, miszerint Edward herceg és barátja, Piers Gaveston ilyet játszott.
  • Az 1600-as évek elején a fiatal Oliver Cromwell, későbbi hadvezér és államfő is krikettezett (Sir William Dugdale említi).
  • 1646-ban játszották az első feljegyzett mérkőzést a Kent megyei Coxheath-ben.
  • 1706-ban költemény született egy vidéki krikettmeccsről.
  • 1709. június 29-én tartották az első megyék közti meccset, Kent és Surrey megye között a Dartford Brentben.
  • 1744-ben adták ki a „Code of 1744”-t, az első hivatalos szabálygyűjteményt, melyet azóta kb. 10-szer változtattak.
  • 1787-ben alakult meg a Marylebone Cricket Club (MCC), amely jelenleg is birtokolja a krikettszabályzat kiadási jogát.
  • 1831-ben krikettklub alakult Buenos Airesben.
  • 1838-ban megalakult a Melbourne Cricket Club Ausztráliában.
  • 1857-ben Roger Fenton készítette a krikettről a legkorábbi ismert fotót, a Királyi Tüzérség játszmáján Hunsdonburyben.
  • 1900-ban a krokett (mellyel sokan összekeverik a kritettet) szerepelt a francia nyári olimpiai játékokon!

Napjaink profi sportja[szerkesztés]

Egy krikettstadion lelátója

A krikettlabda kerülete 22,4-22,9 cm, a tömege 156–163 gramm között van, a színe az éjszakába nyúló meccsek miatt fehér, zöld varrással. Létezik női, fedett pályás, és vakok számára kidolgozott szabályzat is. A dobócsapat (fielders) 11 tagja kb. 26 nevezett helyet foglalhat el – ez a taktikától függ.

Az általában négyévente (a Nemzetközi Krikett Tanács által) megrendezett világbajnokságon, 2003-ban 14 ország indult. Ezt Ausztrália nyerte, a 2 millió dolláros díjjal együtt. A következő bajnokságot 2019-ben rendezik meg, Guyanában, ahol egy 200 millió dolláros stadiont építenek a rendezvényre.

A bajnokságnak három változata van:

  • ODI – az egynapos 50 over csapatonként
  • Test – a többnapos, hosszú játék - itt nincs megszabva az overek száma,
  • 20Twenty - kb. 3 órás "rövidített" játék kétszer 20 overrel.

A többi profi sporthoz hasonlóan részletes statisztikákat készítenek a meccsekről és a játékosokról. A legtöbb futást Srí Lanka gyűjtötte India ellen egy négynapos mérkőzésen, 1997-ben: 952-t, míg ellenfele csak 537-et teljesített. A legrövidebb meccsen ugyancsak Srí Lanka verte meg Zimbabwét, akik csak 35 pontot szereztek 2004-ben. A legeredményesebb ütős az ausztrál Allan Border, aki 156 hosszú meccse alatt 11 174-szer futott, 205 futást csinált 1987-ben Új-Zéland ellen, és átlagosan 50 futást teljesített. A kidobás nélküli legtöbb futást, szám szerint 400-at, Brian Lara (West-Indies) vitte véghez, 2004-ben, Anglia ellen. A legsikeresebb dobó a Srí Lanka-i M. Muralitharan, aki 13-szor dobott ki tíznél több ütőst, és átlagosan 6 ütőst ejtett ki meccsenként. James Laker Anglia színeiben 1956-ban kiejtette a teljes ütőscsapatot, akik összesen csak 53 futást teljesítettek ezalatt.

A krikett Magyarországon[szerkesztés]

A krikett Magyarországon sokáig szinte teljesen ismeretlen sport volt, ám ma már a gyorsan fejlődő sportok közé sorolható. 2003 elején alakult Miskolcon a Brit–Magyar Klub, amely e sportággal foglalkozott. 2006 szeptemberében megalakult egy csapat Székesfehérváron, a Comenius Cricket Club, a brit Andy Grieve vezetésével. 2007 nyarán a Magyar Krikett Szövetség [www.hungary4cricket.com] megalapítását követően, megindult az első Magyar Krikett Liga hat csapat részvételével. A szövetségnek kb. 100 regisztrált játékosa van, köztük nemcsak magyar, de Magyarországon élő angol, indiai, pakisztáni, dél-afrikai, ausztrál, skót és malajziai játékosok is. 2007 júniusában először vett részt egy Magyarországot képviselő csapat nemzetközi versenyen, amikor 8 játékos különböző magyarországi csapatokból utazott Bécsbe a Vienna World Cup nevű 6 fős versenyre. A 2008-as szezonban a hazai bajnokság (HCL) 8 csapatosra bővül a következő csapatok részvételével: Baggy Blues [1] (Budapest), Comenius Cricket Club [2] (Székesfehérvár), Danubian Kangaroos [3] (Budapest), Dunabogdany CC (Dunabogdány), Genpact XI (Budapest), Budapest Falcons (Budapest), Royal Tigers CC (Budapest), Phoenix CC (Dunabogdány). A Magyarországot képviselő válogatott pedig elkönyvelte első hazai győzelmét egy angol csapat ellen. Külföldi, Magyarországon túrázó csapatok egész sora érkezett hazánkba 2008 nyarán emiatt a győzelem miatt.

2010 - A magyar Senior Men's válogatott nyerte a "Euro T20" bajnokságot Szkopjeban. Döntőben: Magyarország: 166 Oroszország: 165

A krikett szabályai[szerkesztés]

A könnyen széteső kapu: Wicket

A csapatok[szerkesztés]

2 csapat játssza csapatonként 11 játékossal. Egyszerre 11 pályaszéli játékos és 2 ütős van a pályán. Az ütősök a kapuknál (wickets) állnak, a pályaszéliek (fielders) elosztva a pályán, hogy az elütött labdát minél jobban elkaphassák. A dobó és a fogadó ütős ellentétes kapuknál vannak, melyeknek távolsága 20,12 méter.

Az eszközök[szerkesztés]

Szükséges két krikettütő (bat), melyek legfeljebb 96 cm hosszúak és 12 cm szélesek lehetnek. Egyharmadukat a nyelük teszi ki.

A kapuk (wicket) pálcákból állnak, három állóból (stumps, 75 cm), és két tetőből (bail, 11 cm), amik az állókra vannak fektetve.

Hagyományos krikettlabda

A labda speciális (160 g, 22,5 cm), a nagy dobósebesség miatt pedig védőfelszerelések szükségesek. Amatőr szinten a teniszlabda is megfelelő.

A fogadók viselhetnek kesztyűt, a könnyebb elkapáshoz.

A játéktér egy sima, füves terület.

A játékmenet[szerkesztés]

Egy mérkőzés 4 negyedből (innings) áll, minden negyedben szerepet cserélnek a csapatok: hol pályaszéliként, illetve ütősként játszanak. Tehát mindkét csapatnak kétszer van ütési joga. Ha nem fejezik be mind a négy negyedet az elején meghatározott időben, a meccs döntetlen, a pontokra való tekintet nélkül.

A játék célja[szerkesztés]

Az a csapat nyer, amelyik több pontot gyűjt a játék végére. Pontot csak az ütősök gyűjthetnek, a pályaszéliek célja az, hogy az ütő játékosokat kiejtsék a játékból a kapuk labda általi ledöntésével. Egy negyednek akkor van vége, amikor csak egy ütős marad a pályán, a többieket kiejtették.

A dobó (bowler)[szerkesztés]

Egy profi dobó hatalmas sebességgel képes a labdát elhajítani

A pályaszéli játékosok dobják (akár pattintva – bounce) a labdát, az egyik kapu mellől a másik kaput célozva. A dobásnak nyújtott karral kell történnie, úgy, hogy a dobókar súrolja a fület. Egy játékosnak 6 dobása (bowl) van, ekkor újabb játékos jön, 6 érvényes dobás egy over. Az újabb dobónak másik kapura kell dobnia, pályaszéli játékosok az új iránynak megfelelően a másik oldalra állnak. Ha a dobó ledobja a kaput, akkor kiesett az ütőjátékos, újabbnak kell bejönnie. Ha a dobó háromszor egymás után elérhetetlenül oldalra (wide) vagy az ütő feje fölé dob, akkor büntetésül pontot kapnak az ütősök, ráadásul a rontottak nem számítanak bele a hat dobásba. Vannak lassú dobók, akik csavart labdát dobnak 40–80 km/h közötti sebességgel. Vannak közepes gyorsaságú (80–120 km/h) dobók, akik már csak kicsit csavarnak, és gyors dobók, akik egyáltalán nem csavarnak 120–160 km/h közötti dobásaikon.

Az ütős[szerkesztés]

Az ütő játékosnak (batsman) a dobóval ellentétes kapunál, a kapu előtt 1,5 méterre kell állnia. Ha képes rá, akkor a labdát minél messzebbre kell ütnie. Ha a pályaszéliek a levegőben elkapják (caught) a labdáját, kiesett. Ha összedönti a kapuját (bowled), vagy megfogja a labdát, akkor is kiesett. Ha kellő távolságra ütötte a labdát, futást (run-out) kiáltva társával (non-striker) átrohannak a másik kapuhoz, és ezt addig ismételhetik, amíg a labda vissza nem érkezik a kapuhoz. Ha a labda úgy üti meg a kaput, hogy valamelyik ütős a kapuk között tartózkodik, akkor az kiesett. Az ütős akkor is futhat, ha nem ütötte a dobott labdát. Páratlan számú futásnál az ütőjátékosok szerzett helyükön maradnak, tehát a másik fog ütni.

A pontozás[szerkesztés]

Amíg az eldobott labda valamely kaput nem érinti, futást lehet megkísérelni, ami akkor sikeres, ha mindkét ütős legalább az ütőjével érinti a szemben lévő ütővonalat (a kapuk előtt 1,22 méterre). Minden befejezett átfutásért kapnak egy pontot. Három egymást követő rossz dobás is egy pont. Ha a labda kijut a pályáról az négy pont. Ha az ütős a labdát kiüti a pályáról, az hat pont. A pályán két bíró tartózkodik, (umpire) a kapuk közelében.

Leg Before Wicket[szerkesztés]

Leg Before Wicket, azaz láb a kapu előtt: ha a bíró úgy dönt, hogy a labda leütötte volna a kapu tetejét, ha nem takarta volna az ütőjátékos lába, akkor kiesik az ütő.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Krikett témájú médiaállományokat.