Arcolei csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Arcolei csata
La Bataille du Pont d'Arcole.jpg

Konfliktus Első koalíciós háború
Időpont 1796. november 15november 17.
Helyszín Észak-Itália, Arcole
Eredmény francia győzelem
Szemben álló felek
Flag of France.svg Első Francia Köztársaság Habsburg Birodalom
Parancsnokok
1801 Antoine-Jean Gros - Bonaparte on the Bridge at Arcole.jpg

Flag of France.svg Napoléon Bonaparte
Alvinczy.jpg
Alvinczi József
Szemben álló erők
20 000 fő[1]24 000 fő
Veszteségek
3500 fő elesett/sebesült
1300 fő hadifogságba esett/eltűnt
2200 fő elesett/megsebesült
4000 fő hadifogságba esett
11 ágyú az ellenség által zsákmányolva
Térkép
Arcolei csata (Észak-Olaszország)
Arcolei csata
Arcolei csata
Pozíció Észak-Olaszország térképén
é. sz. 45° 21′, k. h. 11° 17′Koordináták: é. sz. 45° 21′, k. h. 11° 17′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arcolei csata témájú médiaállományokat.

Az arcolei csata, más néven az arcolei híd csatája (1796. november 15.17.); Napoléon Bonaparte tábornok itáliai hadjáratának egyik nagy jelentőségű csatája, mellyel elvágta az osztrák seregek visszavonulásának útját az észak-itáliai Arcole falu mellett.

A csata során az Alpone folyón átvezető, stratégiai fontosságú arcolei híd háromszor cserélt gazdát, míg végül a francia gránátosok Bonaparte tábornokkal az élükön rohammal végleg elfoglalták. A csata eredményeként egész Észak-Itália a franciák kezére került.

Előzmények[szerkesztés]

Mantova ostroma[szerkesztés]

Mantova második ostroma vereséggel végződött osztrák részről, amikor a Dagobert Sigmund von Wurmser tábornok vezette császári seregek az első bassanói csatában vereséget szenvedtek. Ezután Wurmser csapataival Mantovába vonult, hogy megakadályozzák az utánpótlási vonalak elvágását. Az erődbe csak 12 000 fő veszteség mellett sikerült bevonulni, melyet a franciák szeptember 15-én körülzártak.

I. Ferenc császár Alvinczi József táborszernagyot nevezte ki a Mantova felszabadítására induló sereg élére. Alvinczi, Pavle Davidović altábornagy, Johann Rudolf Sporck és Franz von Weyrother őrnagyokkal karöltve dolgozott ki egy két részből álló tervet a támadásra. Peter Quasdanovich vezette a 28 000 fős friauli hadtestet Alvinczival összhangban, aki csapattestével a Piave folyó felől közelített. Davidović vezényelte a 19 000 fős tiroli csapatot, mely az Adige folyó völgyéből kiindulva vonult Mantova felé.

Napóleon egy 10 500 fős hadosztályt küldött Claude-Henri Belgrand de Vaubois tábornok vezetésével Davidović ellen. Bassano mellett André Masséna őrnagy 9500 gyalogosa védte a Brenta folyó vonalát. Charles Pierre François Augereau őrnagy vezetése alatt 8 300 katona helyezkedett el Veronában. Mantovát Charles Edward Jennings de Kilmaine őrnagy tartotta blokád alatt, míg a város közelében 1600 főnyi lovasság és mintegy 2800 főnyi gyalogság várakozott tartalékhaderőként, François Macquard vezényletével.

Hadműveletek[szerkesztés]

Mantova ostroma
Festmény Napóleon átkeléséről az arcolei hídon

November 1-jén a friauli császári hadtest megkezdte az átkelést a Piavén. Bonaparte tábornok úgy döntött, megtámadja az osztrák haderőt a Brenta folyón való átkeléskor, míg Augereau-t és Macquard-t keletre küldte, hogy csatlakozzanak Massénához. A második massanói csatában, november 6-án az osztrák sereg hatalmas veszteségek mellett feltartóztatta a francia főerőket. Napóleon gyors ütemben visszavonult Veronába.

November 2-án a két fél Cembra mellett ütközött meg, a csata osztrák győzelemmel zárult, Vaubois lemondott Trient városáról a császáriak javára. Davidović november 6-án és 7-én már Vaubois megmaradt csapatait irányította a callianói ütközetben. Az előbbi Alvinczi sürgetésére is rendkívül óvatos maradt, amíg tíz nap múlva ismét ki nem hívta a francia hadakat.

A csata[szerkesztés]

Első nap[szerkesztés]

November 15-én hajnalban Bonaparte csapatai elérték a kijelölt átkelőhelyet, majd Antoine-François Andréossy tábornok hadmérnökei pontonhidat építettek, melyen először Augerau hadosztálya haladt át és elindult Arcole felé, majd Masséna zsoldosai következtek, akik miután átértek, a balszárnyat fedezendő, egy töltést kezdtek építeni észak és nyugat felé, Belfiore di Porcile irányában.

Alvinczi négy zászlóaljat küldött ki a terület védelmére: ebből két zászlóalj és két ágyú védte Arcole városát, rendre visszaszorítva Augerau támadó alakulatait, míg a katonáknak a töltés mögé kellett visszahúzódniuk az ellenséges tűz elől. Augerau megpróbálta bevetni a Jean-Antoine Verdier és Pierre François Verne vezette dandárjait, sikertelenül.

Délben Anton Ferdinand Mittrowsky vezérőrnagy parancsnoksága alatt megérkezett az osztrák felmentősereg Arcole megsegítésére. Hamarosan Louis André Bon, Verdier, Verne és Jean Lannes is sebesüléssel tért vissza, a támadás kifulladt.

Alvinczi a francia pontonhíd elfoglalására kivezényelt egy csapattestet, Alois von Gavasini alezredes vezérletével. A had félúton Belfiore és Ronco között szembetalálkozott Masséna csapataival, de a kezdeti sikerek ellenére végül meghátrált a franciákkal szemben.

Második nap[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Rothenberg, Art of War, p 248. Rothenberg gives all strengths and losses.