Földvár (építmény)

A Szabolcsi földvár

Edelény, Borsodi földvár

Somogyzsitfa, földvár

Resznek, földvár

A földvár az őskortól használt erődítménytípus, eredete a Kr.e. 6. évezred közepének Közép-Európájára mutat, amikor még egyszerű árkot, a mögé hányt sáncot és a tetejére épült palánkot jelentett. A földvár a fa-kazetta erősítésű földsáncokkal védett helyek (általában település, tirkábban önálló védművek) összefoglaló megnevezése. Sokszor azonban eredetileg fából, vagy fából és földből készült egyéb szerkezetű erődítményeket is illetnek ezzel az elnevezéssel. A földvárak olyan korokban épültek, amelyekről kevés írott forrással rendelkezünk, ezért igen nagy a régészeti jelentőségük.

A földvár elnevezés félrevezető, hiszen a földvárak szerkezetét valójában fából készült ácsolt kazettaszerkezet alkotta, épp ezért a földvárak állékonyságát a faszerkezet minősége határozta meg. A kész, általában 3-4 m magas fa falazat belsejét a faszerkezet előtt ásott árok földanyagával és kövekkel töltötték fel. Sokszor az egyéb fa-föld erődelemeket, mint a palánk, rótt palán és a sáncműveket is a földvárak közé sorolják, mivel széles átmenet található a típusok között, ráadásul a földvárak erősítésére előszeretettel használtak palánkot és sáncműveket is.

Elterjedésének fő oka, hogy a világ jelentős területein (Közép-Európa, Sztyeppeöv) a fa lényegesebben könnyebben hozzáférhető nyersanyag volt mint a kő. Emellett a földvár építése olcsóbb és gyorsabb is, azonban ki kell emelni, hogy folyamatos gondozást igényel, ezért fenntartása drágább, mint a kő- és téglafalazaté. Már a kelta földváraknál felfigyeltek arra, hogy a földvárak falazata ellenállóbb a kőhajtó gépek ellen, mint a tégla falak.

A faszerkezetek miatt a földvárak érzékenyek voltak (hasonlóan a téglaépítésű várakhoz) a tűzre, amelynek ékes példája a Mongol ostrom-módszer sikere. Tévhit azonban, hogy a tatárjárás után felhagytak volna a földvár építéssel, a későbbiekben agyaggal tapasztott vesszőfonattal burkolták a földvárakat, javítva a tűzállóságot.

Földváron (pogányvár) több különböző vártípust értünk:

• Formáját tekintve az egyszerű kör, háromszög vagy négyszög alaprajzú várak (mint a Szabolcsi földvár) működési logikája megegyezett a belsőtornyos kővárakkal. Britanniában és a Sztyeppeövben kettős, sőt akár négyszeres koncentrikus védelmi vonalakat is kialakítottak (hillfort), amelynek védelmi terve analóg a koncentrikus lovagvárakéval.
• A földvárak kisebb formái a Északnyugat-Európában általános, korai Motte-baley erődök, gyűrűművek, a Germán Burgwallok (Burgh), és a Szláv Gordok. Jellemzőjük a kicsi, néhány-tízméteres átmérőjű kerek, viszonylag magas, de vékony falazat.
• A középkor végétől modern, külső-tornyos, rondellás és bástyás erődök (Szigetvár, Tokaj, Szolnok) is készültek földvár technológiával, sőt az első füles-bástyák Itáliában is földvár- és sánctechnikával készültek, amelyet a korban hazai tipikussága miatt magyar módszernek is neveztek Európában. E módszertan némileg eltért a hagyományos földváraktól, hisz a külső falat függőlegesen álló cölöpök alkották, melyek tűzvédelmét tapasztással fokoztak. A stratégiailag kevésbé városok jelentős része pedig palánkból készült falazatot kapott. E módszertan a 16. század derekáig megfelelő volt, hisz a korabeli lövegek találata csak egy gerendát tört el, ezért a falazat tartóssága megfelelt az akkor tipikus néhány napos-hetes ostromok során.
• A földből készült erődtechnika ezután sem tűnt el, Németalföldön a kőhiány miatt a korszerű erődvárak bástyarendszere sánc-módszerrel épültek, valamint a 19. század korszerű erődjeinek tetősáncai és várlejtői is földművek voltak, mivel a kőfallal ellentétben a tömör ágyúgolyók a földművekben aligha okozhattak kárt. A tömeg-hadseregék korában pedig a tábori erődítések révén a Napóleoni háborúktól (győri sáncrendszer) egészen a világháborús védelmi vonalakig fejlődve folyamatosan evolválódott e módszertan és több ország hidegháborús védelmi utasításának számos eleme (géppuskafészkek, harckocsiakadályok) földvár-technológiához hasonlóan kővel, vagy földel feltöltött fakazettákra alapult.

Földvárak Magyarországon

Magyarországon a legtöbb klasszikus kazettás földvár a magyarok előtt itt élő népektől származik. Egy 2003-ban lezárult felmérés szerint a mai Magyarország területén 373 őskori földvár lelhető fel. Hazánkban az Árpád-korig használták ezt az erődítési módszert hagyományos formájában. A 10–12. században még rekeszes faszerkezettel erősítették a földvárakat. A tatárjárás tette világossá, hogy a kor színvonalán ezek nem nyújtanak megfelelő védelmet.

A módosított hazai módszer a Modus Hungaricus,melyben a kettős fa ácsolatú falazatot kívülről cölöpökkel és agyag-tapasztásos fonattal burkolták, javítva a hajítógépekkel (majd ágyúkkal) szembeni védelmet és a tűzállóságot. Emellett gyors építhetősége miatt az alkalmi építmények is e módszerrel készültek, mint például az esztergomi Sípoló-hegy erődje. Állandó váraink közül fa-föld szerkezetű volt a tokaji, a szolnoki, a szigetvári erőd bástya és rondella-rendszere. Jellemzően a régi, elavultabb erődöket kiegészítő művek számos várnál e módszerrel készültek, mivel a kora középkori, magas és vékony kőfalaknál sokkal jobban bírták az ágyútüzet a fa-föld kötőgátak. Példaként kiemeltető Kisvárda teljes külső olaszbástya-rendje, az egri vár északkeleti bástyája (1560-1590), a félkész kanizsai vár három bástyája és Ecsed várának szarvműve. Természetesen idővel ezek egy részét tovább fejlesztették és kővel kifalazták őket. A 16. század legvégétől már jellemzően csak a várak árokrendszereit kiegészítő elemek, mint az ollóművek, lunetták és pajzsgátak készültek e módszerrel; kiemelhető e téren Győr és Arad átalakítása.

A 16. századi olasz építészek is foglalkoztak a fa-föld erődök kérdésével, köztük Vincenzo Scamozzi és Giacomo Lanteri. A földvár a korban egyáltalán nem volt ritka, sőt, hazánkon kívül a flamandoknál, Olaszország és Ausztria egyes részein megszokottak voltak. Mindkét mester egyetértett abban, hogy a rótt palánk nem kezdetleges módszer, hanem olcsó alternatívája a tégla váraknak a kőhiányos területeken, ráadásul azt is állítják, hogy ellenállóbb is volt (rugalmasságuk miatt) a korabeli tüzérségi rombolással szemben.

A földvárak kutatása a 17–18. században, a katonai térképek készítésével összefüggésben kezdődött, és a 19. század vége óta végeznek ásatásokat.

Magyarországon a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 23. paragrafusa alapján valamennyi földvár ex lege (azaz a törvény erejénél fogva, külön védetté nyilvánítási eljárás nélkül is) védett természeti érték. A törvény szerint „a földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel.”

A földsáncok gyakran erdős, hegyes területeken, nehezen felismerhető helyeken vannak, de nem ritkák az alföldeken sem. Igen szép és látványos példája ennek a vártípusnak a ma Edelényhez tartozó borsodi földvár, Borsod vármegye hajdani székhelye, valamint a honfoglalás korából származó szabolcsi vár.

Külső hivatkozások

• http://www.varak.hu/
• http://foldvarak.lap.hu/
• A borsodi vár
• Borsod-Abaúj-Zemplén megye földvárai
• Fényképek newarki (USA) földvárakról (angol szöveggel)
• Képek egy viking földvárról (dán szöveggel)
• Földvár Tinnyén
• Magyarországi földvárak légifelvételei