Helyey László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Helyey László
Helyey László.jpg
Életrajzi adatok
Született 1948. május 21.
Újpest
Elhunyt 2014. január 3. (65 évesen)
Budapest
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
Pályafutása
Iskolái Színház- és Filmművészeti Egyetem
Aktív évek 19682013
Híres szerepei Mátyás király
A világ közepe
Liliomfi
Szigligeti Ede: Liliomfi
Tót
Örkény István: Tóték
Díjai
További díjakJászai Mari-díj (1991)

Helyey László az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Helyey László témájú médiaállományokat.

Helyey László (Újpest, 1948. május 21.Budapest, 2014. január 3.[1]) Jászai Mari-díjas magyar színész.

Albert Camus: Lázadás Asturiában, az Universitas Együttes előadásán Helyey Lászlóval (1972)
Az Ifjúmunkás u. 24. számú ház falán elhelyezett emléktábláját 2017. május 19-én avatták fel[2]

Életpályája[szerkesztés]

A színészi pálya megalapozásaként 1968-ban amatőr színészként játszott az Universitas Együttesben. 1975-ben diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től ismét a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatában játszott, 1986-ban pedig a Pécsi Nemzeti Színházban folytatta színészi pályáját. 1987-től a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel, 1989-ben újra a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1992-1996 között a Budapesti Kamaraszínház művésze volt.[3] Utolsó éveiben az Új Színház tagja volt, mellette vidéken is vendégszerepelt.[4][5][6]

Népszerű színművész, közel félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott. Emellett kedvelt szinkronhang volt: az ő hangján szólalt meg rendszeresen Gérard Depardieu és Donald Sutherland, emellett maradandót alkotott Morgan Freeman hangjaként a Hetedikben, valamint Michael Gambont is szinkronizálta A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című Peter Greenaway-filmben.

2013 novemberében egy soproni vendégjáték próbáján rosszul lett, és tüdőembólia miatt kórházba került. 2014. január 3-án egy ritka betegségben, ún. tüdőfibrózisban hunyt el.[7] 2014. február 6-án római katolikus szertartás keretében a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.[8]

Emlékezete[szerkesztés]

Fontosabb szerepei[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 111. Ugyanitt harminc színházi fotón is látható.[Mj. 1]

  • Beckett: Godot-ra várva .... Pozzo
    • Szöveg és zene .... Joe
  • Rostand: Cyrano de Bergerac .... Cyrano
  • Csehov: Ivanov .... Lvov doktor
    • Valahol Oroszországban .... Versinyin
    • Cseresznyéskert .... Jepidohov
    • Ványa bácsi .... Asztrov
    • Sirály .... Dorn
  • Dumas-Várady Szabolcs: A három testőr .... Athos
  • Schwajda György: A szent család .... A kisfiam
  • Spiró György: Az imposztor .... Kellékes
  • John Ford: Kár, hogy kurva .... Richardetto
  • Bock: Hegedűs a háztetőn .... Tevje
  • Leigh- Wassermann: La Mancha lovagja .... Don Quijote
  • Orwell- Peasbee: Állatfarm .... Bandi, a ló
  • Eörsi I.: Sírkő és kakaó .... Öregasszony
  • von Horváth: Mesél a bécsi erdő .... Alfréd
  • Shakespeare: Troilus és Cressida .... Achilles
  • Szigligeti: Liliomfi .... Liliomfi
  • Fall: Pompadour .... Calicot
  • Williams: A vágy villamosa .... Mitch
  • Dumas: A három testőr .... Athos
  • Bulgakov: A Mester és Margarita .... Mester
  • Molière: Tartuffe .... Orgon
  • Loewe- Lerner: My fair Lady .... Henry Higgins
  • Dürrenmatt: Angyal szállt le Babilonba .... Akki, koldus
  • Brecht- Weil: Koldusopera .... Peacock
  • Brecht: Egy nagyváros dzsungelében .... Schlink
  • Kleist: A Schroffenstein csalás .... Rupert
  • Karinthy: Tanár úr, kérem .... Steinmann
  • Karinthy Márton: Korai fagy .... Apa
  • Poiret: Őrült nők ketrece .... Georges
  • Örkény: Tóték .... Tót Lajos
  • Cocteau: Rettenetes szülők .... Georges
  • Marlowe: Doktor Faustus .... Mephisto
  • Gábor A.: Ciklámen .... Kegyelmes úr
  • Goldoni: A hazug .... Pantalone
  • Anouilh: Szeret, nem szeret .... A tábornok
  • Murphy: Ki kicsoda .... J. P. W. King
  • Lenz: A nevelő .... von Berg őrnagy
  • Koenigsmark: Agyő, kedvesem .... Hules, gazdasági igazgató
  • Weöres: A kétfejű fenevad .... Windeck
  • Vámos Miklós: Gáz van .... Szerelő
  • Páskándi Géza: Vendégség .... Dávid Ferenc
  • Jókai Mór: Bolondok grófja .... Balkon, tiszttartó
  • Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek .... Henrik tábornok
  • Szőke István Atilla: Országjáró Mátyás király .... Mátyás király

Filmszerepei[szerkesztés]

  • 1984 – Az élet muzsikája- Kálmán Imre .... Professzor
    • Hanyatt-homlok .... Barát
    • Boszorkányszombat
    • Uramisten .... Szilvia barátja)
  • 1985 – Széchenyi napjai .... Lichnowsky Eduárd
  • 1986 – Hajnali háztetők
  • 1987 – Érzékeny búcsú a fejedelemtől .... Csáky gróf
  • 1989 – Tanmesék a szexről .... Narrátor
    • A megközelíthetetlen
  • 1992Uborka .... Hang
  • 1993Sose halunk meg .... Balogh II.
    • Rizikó
  • 1995 – Itt a vége, pedig milyen unalmasnak indult .... Milton
  • 1996 – Szamba .... Beszédtanár
  • 1998 – A rózsa vére .... Köves
  • 2000 – Glamour .... Narrátor
  • 2002 – A Hídember .... V. Ferdinánd
  • 2004 – Magyar vándor .... Mátyás király
  • 2006 – Metamorfózis .... Narrátor

Szinkron[szerkesztés]

Filmszinkron[szerkesztés]

Év Filmcím Szerep Színész
1970 Kelly Hősei Csodabogár Donald Sutherland
1971-80 Az Onedin család James Onedin Peter Gilmore
1983 Legyetek jók, ha tudtok Kovácsmester Renzo Montagnani
1984 Forró szél Borivoje Šurdilović (Šurda) Ljubiša Samardžić
1988 Drágán add az életed! Hans Gruber Alan Rickman
1989 Vaklárma Dave Lyons Gene Wilder
1990 Cyrano de Bergerac Cyrano de Bergerac Gérard Depardieu
1990 Zöldkártya Georges Gérard Depardieu
1992 A Végső megoldás: Halál (Alien³) Jonathan Clemens Charles Dance
1994 A báránysültek hallgatnak Antonio Motel, őrült moteltulajdonos Ezio Greggio
1998 A vasálarcos Porthos Gérard Depardieu
1998 Ha eljön Joe Black Quince Jeffrey Tambor
1999 Asterix és Obelix Obelix Gérard Depardieu
1999 Dogma Metatron Alan Rickman
2000 Vatel François Vatel Gérard Depardieu
2000 X-Men – A kívülállók Magneto Ian McKellen
2001 Amélie csodálatos élete Mesélő André Dussollier
2001 Bíbor folyók Niemans felügyelő Jean Reno
2002 Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés Obelix Gérard Depardieu
2003 Igazából szerelem Harry Alan Rickman
2003 Pofa be! Quentin Gérard Depardieu
2003 X-Men 2. Magneto Ian McKellen
2005 Jelenetek a bábuk életéből Mogens Jensen pszichiáter professzor Martin Benrath
2006 X-Men: Az ellenállás vége Magneto Ian McKellen
2006 Rudolf – Sissi egyetlen fia I. Ferenc József Klaus Maria Brandauer
2007 Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya Turpin bíró Alan Rickman
2008 Asterix az olimpián Obelix Gérard Depardieu
2013 Raszputyin Raszputyin Gérard Depardieu
2013 Last Vegas Archie Morgan Freeman

Rajzfilmszinkron[szerkesztés]

Év Filmcím Szerep Színész
1981 Mesék Mátyás királyról mesélő narrátor
1992 A nyomorultak Jean Valjean Bernard Woringer
1996 A Notre Dame-i toronyőr Claude Frollo Tony Jay

Hangjátékok[szerkesztés]

  • Pintyőke cirkusz, világszám (1993)

CD-k és hangoskönyvek[szerkesztés]

Önálló CD-je: Ballada a városról (1997)

  • Móra Ferenc: Gergő juhász kanala
  • Magyarország kedvenc gyermekmeséi + dalok - Válogatott örökzöld mesék

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. 2011. július 18-i lekérdezés

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Meghalt Helyey LászlóIndex, 2014. január 3.
  2. [1]
  3. Megosztom, a hangja velünk marad 2018 05 21 10:40: Hetvenéves lenne Helyey László (hu nyelven). SONLINE. (Hozzáférés: 2019. január 3.)
  4. Index: Elhunyt Helyey László (hu nyelven). index.hu, 2014. január 3. (Hozzáférés: 2019. január 3.)
  5. Violetta, Orbán: Két hónapig küzdött! Váratlanul elhunyt Helyey László színművész (hu nyelven). www.femina.hu, 2014. január 3. (Hozzáférés: 2019. január 3.)
  6. Színészeink. web.archive.org, 2013. március 7. (Hozzáférés: 2019. január 3.)
  7. Megvan, mi okozta Helyey László halálát – Hvg.hu, 2014. január 6.
  8. Elbúcsúztatták Helyey Lászlót - Magyar Nemzet. mno.hu. (Hozzáférés: 2019. január 3.)
  9. Gyula város kitüntetései (1888 - tól), gyula.hu (hozzáférés: 2015. február 13.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • szerk.: Karcsai Kulcsár István–Veress József: Magyar Filmkalauz. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 523. o. (1985). ISBN 963-14-0514-1 

További információk[szerkesztés]