Szita Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szita Károly
Szita Károly.jpg
Kaposvár polgármestere
Hivatali idő
1994 hivatalban
Előd Szabados Péter
Utód hivatalban

Született 1956október 27. (62 éves)
Kaposvár
Párt Fidesz

Foglalkozás politikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szita Károly témájú médiaállományokat.

Szita Károly (Kaposvár, 1956. október 27. –) politikus, Kaposvár történetének leghosszabb ideig hivatalban levő polgármestere,[1] a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.[2]

Politikai pályafutása[szerkesztés]

1990-től négy éven át Kaposvár alpolgármestere volt, majd 1994-től a Fidesz-KDNP támogatásával, a szavazatok több mint 66%-ának elnyerésével a megyeszékhely polgármestere lett. Hivatalába 1998-ban, majd 2002-ben 73,24%-os,[3] 2006-ban 66,26%-os,[4] 2010-ben 77,12%-os,[5] 2014-ben pedig 65,57%-os[6] eredménnyel újraválasztották. Ez utóbbi ugyan gyengébb, mint a korábbi évek eredménye, de még így is az ország 23 megyei jogú városának polgármestere közül ő kapta a legnagyobb arányban a szavazatokat.[7]

1998-tól 2002-ig országgyűlési képviselő. 2002-ben listáról jutott a parlamentbe, de az év végén lemondott mandátumáról.[8] Korábban a Megyei Jogú Városok Szövetségének ügyvezető alelnöke, később társelnöke volt, 2014-től elnöke.[2]

Ügynökvád[szerkesztés]

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által kiadott iratokra hivatkozva 2005-ben jelent meg a sajtóban a hír, hogy Szita Károly 1980 és 1989 között, „Krakus Péter” fedőnév alatt, a Somogy megyei III/II. (kémelhárító) osztálynak dolgozott. Szita Károly tagadta a vádakat, és azt nyilatkozta, hogy a megjelent iratok hamisak, és visszaéltek a személyes adataival.[9] Ungváry Krisztián történész vizsgálta a dossziéban szereplő nem nyilvános jelentéseket is, amelyről a Népszabadságban publikált. A történész szerint az ügynök feladata volt a laktanyák körzetében tartózkodó külföldiek megfigyelése és hazai kapcsolatainak felderítése. Ungváry úgy találta, hogy ezen kívül jelentett például az egyik disszidálni szándékozó barátjáról is, és a lengyelországi ellenállás közmegítéléséről is informálta tartótisztjeit. Ungváry szerint jelentéseivel Szita feltehetően nem okozott kárt senkinek.[10] Szita Károly ügyvédje a megjelent cikkre reagálva újból leszögezte, hogy a bizonyítékként szolgáló iratok hamisak, és már korábban megtették a szükséges jogi lépéseket, és hivatali hatalommal való visszaélés illetve államtitoksértés miatt feljelentéssel éltek a Legfőbb Ügyészségen. Rágalmazásért, becsületsértésért, jó hírnév megsértéséért viszont nem, így a levéltár által nyilvánosságra hozott dokumentumok valódiságát az Ügyészség nem vizsgálta, és a nyomozást végül vádemelés nélkül lezárták.[11]

Könyvek[szerkesztés]

  • Szeretem Kaposvárt! Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével beszélget Fülöp Zsuzsanna; Kairosz, Bp., 2007 (Magyarnak lenni)
  • Egy kaposvári; Kaposvár Polgáraiért Egyesület, Kaposvár, 2015

Elismerései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kaposvári polgármestermustra. Kaposvár Most, 2018. április 23. (Hozzáférés: 2018. április 23.)
  2. a b Szita Károly lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Kaposvár Most, 2014. december 12. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  3. A 2002-es eredmény
  4. A 2006-os eredmény
  5. A 2010-es eredmény. [2014. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 17.)
  6. A 2014-es eredmény
  7. Szita: dolgozunk tovább, pénteken alakuló ülés. Kaposvár Most, 2014. október 13. (Hozzáférés: 2014. november 3.)
  8. Szita Károly lemond mandátumáról
  9. Szita titkos megbízott volt a III/II-nél. Index.hu, 2005. február 2. (Hozzáférés: 2018. január 14.)
  10. Dokumentumokkal bizonyítják Szita Károly ügynökmúltját. hvg.hu, 2005. július 4. (Hozzáférés: 2018. január 14.)
  11. Szita Károly kaposvári polgármester arcéle - Az alkalmazkodás mestere. Magyar Narancs, 2011. október 13. (Hozzáférés: 2018. január 14.)
  12. Csernák Árpád: Búvópatak-est 2006. Búvópatak, V. évf. 9. sz. (2006) 18. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]