Titánok
A titánok és titaniszok a görög mitológiában Gaia és Uranosz első tizenkét gyermeke, az istenek második nemzedéke. A hat fiútestvér, azaz a titánok, név szerint Ókeanosz, Koiosz, Kriosz, Hüperión, Iapetosz és Kronosz, illetve a hat lánytestvér, azaz a titaniszok, név szerint Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé és Theia. Egyes források megemlítenek egy hetedik titaniszt, Diónét, Theia ikertestvérét. A titánok és titaniszok kezdetben az őserő megtestesítői, később találmányaik által az emberiség jótevői. Fiatalabb testvéreik a küklopszok és a hekatonkheirek. A titánok rangját utódaik örökölhették.
Tartalomjegyzék
Történetük[szerkesztés]
Uranosz olyannyira nem kedvelte legfiatalabb gyermekeit, a három küklopszot és a három hekatonkheirt, hogy a Tartarosz mélyére vetette őket. Emiatt Gaia rábeszélésére a legifjabb titán Kronosz, bosszúból Uranoszt megcsonkította és hatalmától megfosztotta, s ezáltal a főhatalmat megkaparintotta. Testvéreit az Alvilágból ugyan kiszabadította, de rövidesen – gigantikus erejüktől megrettenve – azokat oda ismét bezárta. Miután feleségül vette Rheiát, születendő gyermekeiket sorban lenyelte, nehogy anyja jóslata beteljesedjen, miszerint saját gyermeke fogja a tróntól megfosztani. Rheiának mégis sikerült egy gyermekét, Zeuszt megmentenie, s egy távoli helyen felnevelnie, aki apját egy óriási küzdelemben, a titanomakhiában, vagyis a Titánok harcában legyőzte, s ezáltal a főisteni hatalmat megszerezte, s büntetésképpen a titánokat a Tartaroszba zárta – kivéve azokat, akik a harctól tartózkodtak, illetve az ő oldalán harcoltak – s onnan csak hatalma megszilárdítása után engedte ki őket.
Megjegyzés: Hésziodosz szerint a küklopszok és a hekatonkheirek Uranosz és Gaia legfiatalabb gyermekei voltak, Apollodórosz szerint viszont a legidősebbek. Ezenkívül szerinte csak a küklopszokat taszította Uranosz az Alvilágba.
Második generációs titánok[szerkesztés]
- Ókeanosz és Téthüsz leszármazottai: Aszia, Sztüx, Élektra, Dórisz, Eurünomé, Amphitrité és Métisz
- Koiosz és Phoibé lányai: Aszteria és Létó
- Hüperión és Theia utódai: Éósz, Héliosz és Szeléné
- Kreiosz és Eurübia fiai: Asztraiosz, Pallasz és Perszész
- Iapetosz és Klümené fiai: Atlasz és Menoitiosz, Prométheusz és Epimétheusz
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
- Vojtech Zamarovský: A görög csoda
- Apollodórosz: Mitológia (Horváth Judit fordítása)