Orfikusok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Orfikus mozaik egy késő római villából

Az orfikus (orpheuszi) tanítás az ókori Görögországban és Thrákiában fellépő, ezoterikus jellegű vallás volt, követőiket orfikusoknak nevezik. Megjelenésük körülbelül az i. e. 3. századra tehető.

Az orfikusok mint különálló csoport megjelenése idejében nem lehetünk biztosak. Az egyik nézet szerint, amit W. K. C. Guthrie képvisel (The Greeks and their Gods, London, 1950, XI. fejezet), az orfikus tanítás már az i. e. 6. század folyamán szent könyvekben le lett fektetve. Egy másik nézet szerint, amit I. M. Linforth képvisel (The art of Orpheus, Berkeley 1941) a szektariánus irodalom korpusza a római korból származik. Limforth azzal támasztja alá állítását, hogy bár orfikus tanokra, jóslatokra találunk utalásokat a korábbi századokból is (az i. e. 4. században tulajdonítottak Orpheusznak műveket, Hérodotosz az 5. században tud az orfikusokról, Platón ismer orfikus jóslatokat, Arisztotelész pedig úgynevezett „orfikus történeteket”) a szektariánus irodalom nem követhető visszafelé a hellenisztikus kornál korábbi időszakig.

Az orfikus gondolkodás[szerkesztés]

Egyetlen orfikus teogónia sem maradt fenn teljes terjedelmében, ám a rendelkezésünkre álló töredékes információkból arra következtethetünk, hogy az orfikus teogóniának a kezdetektől több tartalmi és terjedelmi eltérést mutató variánsa létezett párhuzamosan. Az orfikus teogónia korai változatai feltehetőleg folytonos kölcsönhatásban voltak a kortárs, azaz preszókratikus filozófiai elméletekkel. Az orfikus teogónia tehát inkább csak műformáját tekintve nevezhető a preszókratikus kozmológiának.

A kései újplatonikus beszámolók (4-től a 6. századig) adják a leggazdagabb forrást az orfikus kozmogóniákról. Az újplatonikusok információ megbízhatóknak tekinthetők, mert az információk nagy része Eudémosz peripatetikus teológiatörténetének kivonataiból származnak. Az orfikus kozmogóniáról négy újplatonikus beszámolót ismerünk: Az éjből való származtatás, „A szokásos orfikus teológia” a Rapszódiákban,[1] Hieronümosz és Hellanikosz változata és végül Athenagórasz változata. Az éjből való származtatás beszámolóról Damaszkiosztól értesülhetünk: Eudémosz szerint Orpheusznak tulajdonított teológia az eredetet az éjből származtatja. A „szokásos orfikus teológia” – amiről ugyancsak Damaszkiosznál[2] olvashatunk – szerint a mindenség eredete Khronosz személyében keresendő.

Hierónümosz és Hellanikosz változata szerint – ugyancsak Damaszkiosz alapján – a világ eredete a vízben keresendő, a vízből jött létre az anyag, amiből majd a föld jött létre s így tovább.

Az Athénagorasz[3] változata: a víz volt a dolgok eredete, ebből először iszap majd Héraklész és Khronosz nevű oroszlánfejű istenarcú kígyó lett. Héraklész hozta létre a tojást, amiből az ég (Uranosz) és a föld (Gé) lett, valamint egy kettőstestű isten is született. És Uranosz szerelembe vegyült Gével és lányokat nemzett…

Az orfikus teogóniának fontos eleme az újjáteremtésről szóló elv: Zeuszt Khronosz és Uranosz nemzették. Amikor azonban Kronosz után Zeusz kerül a trónra, jóslatot kap az Éjszakától, az orfikus teogónia ős-istennőjétől: ahhoz, hogy hatalma biztos legyen, Zeusznak újra kell teremtenie a világot, annak minden létezőjével együtt. Ehhez pedig Zeusznak le kell nyelnie azt, ami a születések forrása. A lenyelés következtében Zeusz magába fogadja az egész akkor létező világot. Ebben a pillanatban, Zeuszban egyesül az egész fizikai világ és az azt benépesítő istenekkel. Zeusz minden, ami van, és minden, ami van : Zeusz. Ezt követően, Zeusz újra megteremti a világot és az isteneket, azonban nem teljesen ugyanolyan állapotában, minthogy azt lenyelte, hanem mindig kieszel valami újat. Az orfikus költeményben a fizikai világ megteremtése is része annak a műveletnek, amelynek révén az uralkodó főisten megszervezheti, biztos alapokra helyezheti királyi hatalmát. Az orfikus teogónia ezzel azt is hangsúlyozza, hogy ugyanaz az erő kormányozza az istenek és emberek közösségét, mint amelyik létrehozta, megszervezte a fizikai világot.

Az orfikus gondolatok különösen a püthagoreusokra voltak nagy hatással.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Az úgynevezett Orfikus rapszódiák (ίεροί logoι έυ ραψωδις κδ’ a Szuda ’Ορφεύς címszava szerint) amelyből sok töredék maradt fenn, többnyire újplatonikus idézet formájában.
  2. ↑ Damaszkiosz: De principiis 124 (DK 1 B 12)
  3. ↑ Athénagorasz: Pro Cristianis.

Irodalom[szerkesztés]

  • G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok (ford. Cziszter Kálmán és Steiger Kornél), Atlantisz Könyvkiadó, 1998. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: The Presocratic Philosophers Second Edition, Cambridge University Press, Cambridge, 1983.
  • W. K. C. Guthrie: The Greeks and their Gods, London, 1950,
  • I. M. Linforth: The art of Orpheus, Berkeley 1941
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Orfikusok&oldid=16698342”