Szállóige
A szállóige valamely irodalmi, tudományos vagy népszerű mű (pl. film) közismert, gyakran idézett rövid részlete, amely valamilyen bölcsességet, fontos gondolatot, vagy valamilyen gyakori élethelyzettel való analógiát fejez ki.
A közmondáshoz és az aforizmához is hasonlít, de az elsőtől eltérően ismert a szerzője, vagy legalábbis a forrása; az aforizma pedig ismert szerzőtől származó bölcsesség, amelynek azonban a szállóigétől eltérően nem kritériuma, hogy közismert, sokat idézett legyen. Az aforizmából szállóige lehet, ha elterjed, közkeletűvé válik.
Ha a túl sok idézéstől elhasználódik, előfordulhat, hogy közhely lesz belőle.
Példák[szerkesztés]
- Jaj a legyőzöttnek! (Titus Livius)
- Szólhatok az emberek, vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. (Pál apostol)
- Gondolkodom, tehát vagyok. (Descartes)
- Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,... (Arany János: Toldi)
- Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? (Arany János: Toldi)
- Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.[1] (József Attila: Ne légy szeles...)
- Lári-fári! (Gyurcsány Ferenc)
- Kellő időben a kellő csapás! (Virág elvtárs A tanú c. filmből, szerző Bacsó Péter)
- Az oposszum bosszú hosszú. (Jégkorszak 4)
- Több is veszett Mohácsnál. (Arany János Népdalok című versében „Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!”)
- Az igazság odaát van. (X-akták, Odaát)
- Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem! (a Siegfried Rauch alakította Thomas Lieven mondása a Nem kell mindig kaviár sorozatban)
Jegyzetek[szerkesztés]
További információk[szerkesztés]
- Latin szállóigék (Wikidézet)
- Példák
- Tóth Béla: Magyar szálló igék lexikona (1906). Mek.oszk.hu.
