Intuíció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az intuíció azon folyamat vagy megismerés megnevezése, mely során az információszerzés nem gondolkodási és következtetési folyamatok során történik. A folyamat egy következtetés vagy belátás végeredményét adja anélkül, hogy az ehhez vezető gondolati lépések tudatosulnának.

Etimológia[szerkesztés]

A szó szótöve a latin intueri - "megnéz, megtekint, megfigyel" szóból ered. A közép-latin intuitio - "sugallat", "megérző képesség" szóból vezethető le a mai jelentése.[1]

Értelmezés[szerkesztés]

Néhány lexikonban az intuíció címszó alatt a következőket olvashatjuk: közvetlen belső észlelés vagy sugallatszerű látásmód. Az intuíció tehát nem egy tapasztalat vagy értelemszerű gondolkodásmód által nyert belátás, illetve nem a valóság közvetlen átélése. Goethe az intuíciót az ember belsejéből fakadó sugallatnak nevezte. Carl G. Jung pszichoanalitikus szerint ez egyfajta ösztönös megértés, ami azt jelenti, hogy valamit teljes egészében megértettünk, anélkül, hogy meg tudnánk magyarázni mi és hogyan történt. Érzékenységről, beleérző képességről, sejtelemről, vagy tudattalan észlelésről beszélünk, ha az intuíciót körül akarjuk írni. Olyan folyamatok felfogása, amelyek a tudatunkon kívül történnek, és amelyeket a szellemünk felfog, mert fogékony rá.[1]

Az intuíció váratlanul jön, de mindig a kellő pillanatban. Belülről jön, de általában külső hatás váltja ki. Hogy tényleg intuíció volt-e, ami vezérelt bennünket, az csak később derül ki. Nem mindegyik spontán ötlet, nem minden villanásszerű megérzés intuíció. Ha már nem gondolkozunk intenzíven egy adott dolgon, akkor keletkezhet az intuíció.[1] Az intuíció során valamely ismeret közvetlenül "adja" magát, és így tévedéstől mentes tudást közvetít.[2]

Sok nézet alapján az intuíció a valódi tudás egyetlen forrása. E szerint a könyvekből vagy tanítók, tanárok útján megszerzett tudás nem valódi tudás. Az mind csak világszemlélet, egyfajta tájékoztató jellegű tudás. Minden tudományágnak megvannak a maga korlátai és tévedései. Az egyedüli, tévedhetetlen információforrás az intuíció. A buddhista és hindu mesterek úgy mondják, hogy "meg kell tanulni a belső szemmel látni és a belső fülekkel hallani". A pszichológia transzperszonális pszichológiának nevezett irányzatát a tudósok képtelenek megérteni. A régi korok okkult tudománya, ami hosszú korszakok során fejlődött ki, egzakt tudományt takar, amely az intuíció tudásán alapul.[3]


A filozófia történetében más fogalmak segítségével is megközelítették az intuíciót: pl. ideák látása, lényeglátás.

A parapszichológiában intuíciónak nevezik az úgynevezett megvilágosodást, mely egyik pillanatról a másikra lehetővé teszi, hogy bizonyos képeket minden gondolkodás nélkül felfogjunk és megértsünk. E kultúrkörben intuíció nélkül nincs intelligencia, hisz nehezen képzelhető el olyan emberi agy, amely csak logikai fogalmakkal, az észszerűség által hasznosnak ítélt és pontosnak tartott műveleteket alkalmazna. Az intuíció szabad és néha valóban meglepő dolgokat produkál, akár az ösztön.[4]

A vallásban Isten megismerésének többnyire intuitív útját követi a misztika. A vallásos megismerés azon elmélete, amelyik a racionális, logikai megismerést teljes egészében megkísérli az intuícióval felváltani, az intuicionizmus. Ez az elmélet messzemenően rányomta a bélyegét az újplatonizmusra, ugyanez hatott az ontologizmusban, a teozófiában és az antropozófiában.[2]

A hinduizmusban az advaita-védánta nézet szerint az intuíción át az egyén Brahmannal érintkezik.[5]

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Kurt Tepperwein: Szuperintuíció, 2010
  2. a b Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár, 2006
  3. Szvámi Ráma: Élet a Himalája mestereivel
  4. Michéle Curcio: Parapszichológia A-tól Z-ig, 1991
  5. William M. Indich: Consciousness in Advaita Vedanta https://books.google.de/books?id=7ykZjWOiBMoC&pg=PA10&dq=advaitha+on+intuition&hl=en&sa=X&ei=49CaVPG_HIHlOJOygfAP&redir_esc=y#v=onepage&q=advaitha%20on%20intuition&f=false

 ;

Irodalom[szerkesztés]

Bergson, H. 1896. Matiére et memoire. Párizs. Oeuvres, 1959. Egyetemi kiadás. Bergson, H. 1907/1930. Teremtő fejlődés. Budapest: MTA (Hasonmás: 1987)

  • 22. Az ezredforduló pszichológiája. A kogniciótól a társas megismerésig. Oksági vagy hermeneutikai hozzáállás. Dennett,D. (1998a) Az intencionalitás filozófiája. Bp. Osiris, Milyen feszültségei vannak a hivatásnak?