Szállóige

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A szállóige valamely irodalmi, tudományos vagy népszerű mű (pl. film) közismert, gyakran idézett rövid részlete, amely valamilyen bölcsességet, fontos gondolatot, vagy valamilyen gyakori élethelyzettel való analógiát fejez ki.

A közmondáshoz és az aforizmához is hasonlít, de az elsőtől eltérően ismert a szerzője, vagy legalábbis a forrása; az aforizma pedig ismert szerzőtől származó bölcsesség, amelynek azonban a szállóigétől eltérően nem kritériuma, hogy közismert, sokat idézett legyen. Az aforizmából szállóige lehet, ha elterjed, közkeletűvé válik.

Ha a túl sok idézéstől elhasználódik, előfordulhat, hogy közhely lesz belőle.

Példák[szerkesztés]

  • Jaj a legyőzöttnek! (Titus Livius)
  • Szólhatok az emberek, vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. (Pál apostol)
  • Gondolkodom, tehát vagyok. (Descartes)
  • Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,... (Arany János: Toldi)
  • Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? (Arany János: Toldi)
  • Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.[1] (József Attila: Ne légy szeles...)
  • Lári-fári! (Gyurcsány Ferenc)
  • Kellő időben a kellő csapás! (Virág elvtárs A tanú c. filmből, szerző Bacsó Péter)
  • Az oposszum bosszú hosszú. (Jégkorszak 4)
  • Több is veszett Mohácsnál. (Arany János Népdalok című versében „Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!”)
  • Az igazság odaát van. (X-akták, Odaát)
  • Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem! (a Siegfried Rauch alakította Thomas Lieven mondása a Nem kell mindig kaviár sorozatban)

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]