Manierizmus (művészet)
A manierizmus a kb. 1530-tól 1600-ig tartó stílustörténeti korszak elnevezése, amely a reneszánsz és a barokk korszakot kötötte össze. A fogalom az olasz maniera szóból ered, melynek magyar jelentése mód vagy manír, de később modorosságot is jelentett. Olaszországból indult ki, Németalföldön, Franciaországban és Németországban terjedt el. A 16. század első felében a késő reneszánsz, a század utolsó évtizedében és 1600 után a korai barokkal él együtt. Az új elvek már az érett reneszánsz két nagy alkotójánál is jelen voltak, Raffaellónál például a Borgó égése című mű (1514-17, Vatikán), Michelangelónál pedig az Utolsó ítélet című festményen (1535-41, Vatikán, Sixtus-kápolna). Ezeknél a munkáknál a művész már szakít a hagyományos ikonográfiával.
Tartalomjegyzék
Jellemzői[szerkesztés]
Egyéni érett látásmód jellemzi. Erősen intellektuális jellegű, megoldásai nem természetesek. Különleges ritmusú kompozícióival, valóságellenes térképzéssel, és új szépségeszméivel szemben állt a reneszánsz tulajdonságaival – gyakoriak a meghosszabbított formák, mint az illusztráción a Madonna nyaka, vagy a testrészek elcsavart, természetellenes pózban láthatók.
- figurák lapossága
- egymás mellé helyezett, elkülönített alakok
- sokalakos kompozíciónak nincs megfelelő súlypontja
- erősen körvonalas, rajzos ábrázolásmód
- részletezés, túlzott aprólékosság
- sajátos téralkotás
- újszerűség hajszolása
- emlékezetből festett képek jellegzetes féktelensége, megjelenik a fantázia.
- nyugtalanság érzése
- misztikum felé fordulás.
A manierista építészet[szerkesztés]
Fő jellemzői a szokatlan, egyedi kompozíciók, az épület elszigetelése a közvetlen környezetétől, magasabb síkon helyezkedik el, szűkre zárja a kilátást és ezt a szűk falmezőt zsúfolja különböző díszítményekkel, melyek a fal síkjához kötődnek.
Feloldják a tektonikus logikát, a homlokzat egyenlőtlen pillérekkel tagolódik, az udvar hosszú utcának tűnik, majd keskeny nyújtott loggiával zárják le. Az épület formai tisztasága és a díszítmények közötti ellentét a manierizmus szellemiségét mutatja. A külső homlokzati részre a kulisszaszerűség jellemző, és a rusztika önkényes félbeszakítása.
A kor neves építészei[szerkesztés]
- Michelangelo Buonarroti
- Giorgio Vasari
- Baldassare Peruzzi
- Giovanni Sallustio Peruzzi
- Giulio Romano
- Giacomo Barrozi Vignola
Manierista festők[szerkesztés]
Első nemzedék[szerkesztés]
- Jacopo Pontormo (1494-1557)
- Giulio Romano (1499-1546)
- Rosso Fiorentino (1494-1540)
- Domenico Beccafumi (1486-1551)
- Agnolo Bronzino (1503-1572)
- Francesco Maria Parmigianino (1503-1540)
- Tiziano Vecellio (1485-1576)
- Jacopo Tintoretto (1518-1594)
Második nemzedék[szerkesztés]
Németalföldi és német manieristák[szerkesztés]
- Hans von Aachen
- Johann Friedrich Vermeer (további neve ismeretlen)
Szobrászok[szerkesztés]
Irodalom[szerkesztés]
A manierista irodalom a késő reneszánsz irodalommal élt együtt, nyomai még a barokk korban is felbukkannak. A manierista költők kedvelt műfaja a parafrázis, amivel a zaklatottság érzését fejezték ki, az embléma, a certamen. Magyarországon Rimay János képviselte ezt az irányzatot.
Források[szerkesztés]
- Bán Imre: Eszmék és stílusok. Budapest, 1977.
- Kelényi György: A manierizmus. Budapest, 1995.
- Arnold Hauser: A manierizmus. A művészet válsága és a modern művészet születése.
További információk[szerkesztés]
- A manierizmus, a barokk, a rokokó és a XVII. századi francia klasszicizmus művészete. A Kulturális Enciklopédia. (Hozzáférés: 2012. február 26.)
|
