Heidelbergi Egyetem
| Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg | |
 | |
 | |
| Alapítva | 1386 |
| Hely | Németország, Heidelberg |
| Mottó |
Semper apertus (Mindig nyitva) |
| Típus | állami egyetem |
| Tanulólétszám | 28 413 (2017. június 1.) |
| Hallgatói létszám |
27 243 fő ebből 57,1% nő (2004) |
| Rektor | Bernhard Eitel |
| Elhelyezkedése | |
 Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg Pozíció Németország térképén
| |
| é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″Koordináták: é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″ | |
| A Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Heidelbergi Egyetem Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg témájú médiaállományokat. | |
A Heidelbergi Ruprecht Karl Egyetem (németül Ruprecht-Karls-Universität) a legrégebbi németországi egyetem. 1385. október 23-án kapta meg a város VI. Orbán pápától az alapító okiratot. Az 1368-as első évtől kezdve négy fakultáson folyt az oktatás (teológia, jog, orvostudomány, filozófia), és csak 1890-ben indult el ötödikként az önálló természettudományi fakultás. 1969-ben 16 szakirányú fakultásra oszlott.
Tartalomjegyzék
Története[szerkesztés]
Az egyetem másodikként alakult a Német-római Birodalomban a prágai után.
I. Ruprecht pfalzi választófejedelem alapította 1386-ban pápai jóváhagyással, hogy területét szellemi központtá tegye, idegeneket vonzzon, valamint az egyházi és állami tisztviselőket helyben képeztesse ki . Első professzorai Párizsból és Prágából jöttek, elmenekülve hazájuk királyviszályai és nemzetiségi háborúi elől az akkoriban biztonságos Heidelbergbe. Alapítórektora Marsilius von Inghen volt. A Peterskirche a 14. században vált egyetemi templommá.
A választófejedelmek gondoskodtak az egyetemről, de gyakran bele is szóltak az egyetem autonómiájába, ha ez szükségesnek tűnt számukra. Gyakran új áramlatokat is hoztak, mint amilyen a humanizmus.
Reformáció[szerkesztés]
A reformáció alatt sokáig nem bolygatták az egyetemet Luther Márton 1518-as heidelbergi fellépése miatt. Csak Ottó Henrik pfalzi választófejedelem választófejedelem változtatta 1556-ban evangélikus területi egyetemmé. A 16. század második felében III. Frigyes pfalzi választófejedelem választófejedelem tette az európai tudomány és kultúra egyik központjává, és megőrizte különleges kálvinista főiskola jellegét. Heidelberg vált a német Genffé, a kálvinista tudomány egyik központjává is, amelynek nemzetközi kisugárzása egész Európából vonzotta a professzorokat és diákokat. A teológiai kar közreműködésével jött létre 1563-ban a híres heidelbergi káté. A kálvinizmus mellett a 16. század végén megjelent a késő humanizmus. Ebben az időszakban működött itt például Paul Schede, Jan Gruter, Martin Opitz, Julius Wilhelm Zincgref és Matthäus Merian.
Noha egy-egy magyar diák beiratkozására már 1460-ból, 1502-ből és 1505-ből van adat,[1] a magyar diákok heidelbergi peregrinációja a 16. század második felétől kezdve a 17. század első két évtizedében volt jellemző. A városba irányuló magyar peregrináció fénykora a harmincéves háborúig tartott, amikor 1622-ben a Katolikus Liga Tilly által vezetett katonái feldúlták a várost; ezt követően a református diákok leginkább Hollandia és Anglia felé tájékozódtak. A heidelbergi peregrinusok hazatérve máig jelentőst hatást gyakoroltak a vallási, kulturális és politikai életre.[2][3][4][5]
Harmincéves háború[szerkesztés]
Ez a virágzó időszak 1618-ig tartott. A Harmincéves háború komoly csapást jelentett az egyetem számára. Az oktatás több alkalommal szünetelt, a világhírű Bibliotheca Palatina-t 1622-ben Rómába szállították. A háború utáni nehéz újrakezdést hátráltatta, hogy 1693-ban XIV. Lajos csapatai teljesen lerombolták Heidelberget. Az egyetem ismét több évig nem nyitotta ki kapuit.
18. század[szerkesztés]
A 18. században, mint oly sok más egyetemen, Heidelbergben is a szellemi középszer uralkodott. Az egyetem addig vitathatatlan evangélikus jellege egy megkésett ellenreformáció során eltűnt.
19. század[szerkesztés]
Heidelberg 1802-ben Baden tartományhoz történő kerülése újrakezdéssel is együtt járt. Az egyetemet újjászervezték, az állam anyagilag támogatta az oktatást. Az egyetem az első baden-i nagyherceg, Karl Friedrich nevét hozzáfűzte az alapító nevéhez, és azóta hívják Ruprecht-Karl-Egyetemnek.
Az egyetem szellemeiségét a humanizmus határozta meg, de a professzorok és a diákok között a romantikusok követőire is rá lehet találni. Két évet tanított Heidelbergben Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Schlosser saját iskolát alapított a politikai történelemtudományok tanulmányozására, az orvos Maximilian Joseph von Chelius egész Európából vonzotta a betegeket. A Heidelbergi professzorok a liberalizmus követői közé tartoztak, többen közülük tagjai voltak a frankfurti nemzetgyűlésnek. A forradalom után Ludwig Häusser volt a dél-német liberális nemzeti gondolkozás szószólója. Míg Robert Wilhelm Bunsen, Gustav Robert Kirchhoff és Hermann Ludwig von Helmholtz tevékenységének köszönhetően a természettudományok aranykorukat élték, a 19. században mint kiváló jogi egyetem is ismert volt.
1886-ban ünnepelték az egyetem 500 éves fennállásának évfordulóját.
20. század[szerkesztés]
Az egyetem a világra nyitott és liberális volt. Ezt nemcsak a számtalan külföldi diákban mutatkozott meg, hanem a századfordulótól jellegzetes heidelberg-i szellemben és a tudományok közötti párbeszédben, amit Max Weber és barátai segítettek, akik közé mindenekelőtt a teológus Ernst Troeltsch és fiatal tanítványokból álló körük tartozott.
Weimari Köztársaság[szerkesztés]
A Weimari Köztársaság ideje alatt Heidelberg a demokratikus szellem fellegvárának számított, mely szellemet Karl Jaspers, Gustav Radbruch, Martin Dibelius, Alfred Weber terjesztett. Az amerikai adományokból felépített Neue Univerität (Új Egyetem) a Friedrich Gundolf által megfogalmazott mottót kapta: "Az élő szellemért" (Dem lebendigen Geist). Azonban árnyékok is maradtak: az egyetemi diákság radikalizálódott, a pacifista Emil Gumbelnek el kellett hagynia az egyetemet. A tudományos életet tekintve a filozófia és a jogtudományok öregbítették az egyetem hírnevét. Új utat jeletett Ludolf von Krehl egységes orvostudományi koncepciója. Számos éven át dolgozott itt a fizikus Philipp Lenard (Lénárd Fülöp), aki a Nemzetiszocialista Párt támogatója volt.
Harmadik Birodalom[szerkesztés]
A Harmadik Birodalom nagyszámú oktatót bocsátott el és számos diákot zárt ki politikai vagy rasszista okokból. Sokaknak emigrálniuk kellett, két professzor közvetlenül a terrornak esett áldozatul. Az egyetemi téren tartott könyvégetéseken főleg egyetemi tagok vettek részt. A rendszerhez hű emberek tevékenységének eredményeképpen Heidelberget „barna” egyetemnek nevezték. Az Új Egyetem homlokzatán található szobor mottóját megváltoztatták „Az élő szellemért” helyett „A német szellemért” feliratra. Még a professzorok közül is sokan támogatták az új mottót.
A 20. század második fele[szerkesztés]
A második világháború után az egyetemet újjá kellett építeni, ugyanis lebombázták. Karl Jaspers vezetése alatt rövid idő alatt felépült az új épületegyüttes. Az egyetem a '90-es években jó hírnévre tett szert az orvostudomány, a fizika, a matematika és az informatika terén. Több egyetem is partnere lett: a csilei, egyiptomi, massachusettsi.
Híres személyiségek[szerkesztés]
Az egyetem híressé vált hallgatóit és professzorait soroljuk fel szakterületenként, azon belül névsorban.
Teológia[szerkesztés]
- Klaus Berger – evangélikus teológus (prof.)
- Rudolf Bohren – evangélikus teológus (prof.)
- Johann Amos Comenius – teológus, tanár – (itt tanult 1613–1614)
- Nicolaus Cusanus – katolikus teológus (hallg.)
- Martin Dibelius – evangélikus teológus (prof.)
- Johann Eck – katolikus teológus (hallg.)
- Philipp Melanchthon – reformátor (hallg. 1509–1512)
- Gerhard von Rad – evangélikus teológus (prof.)
- Richard Rothe – evangélikus teológus (professzor)
- Ernst Troeltsch – evangélikus teológus (prof.)
Jogtudomány[szerkesztés]
- Johann Caspar Bluntschli – jogász (prof.)
- Otto von Gierke – jogász
- Georg Jellinek – jogász (prof. 1891–1911)
- Carl Joseph Anton Mittermaier (prof. 1821–1867)
- Gustav Radbruch – a büntetőjog és jogfilozófia professzora
- Georg von Siemens – a Deutsche Bank alapítója (hallg.)
- Anton Friedrich Justus Thibaut – jogász (prof. 1806–1840)
- Hanns-Martin Schleyer – jogász (hallg. 1933-1938)
- Paul Kirchhof – jogász (prof. 1981 óta)
Gazdaságtudomány[szerkesztés]
- Karl Knies – közgazdász (prof. 1865–1896)
- Max Weber – közgazdász (prof. 1897–1903)
Orvostudomány[szerkesztés]
- Vincenz Czerny – sebész és rákkutató (1877-1916)
- Maximilian Josef von Chelius – sebész
- Karl Jaspers – pszichiáter (1909-1913)
- Johann Heinrich Jung-Stilling – (prof. 1784–1786)
- Ludolf von Krehl – belgyógyász
- Arthur Kronfeld – pszichiáter pszichoterapeuta (1910-1913)
- Otto Fritz Meyerhof – Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj 1922, a Kaiser-Wilhelm-, mai nevén Max-Planck Kutatóintézet igazgatója (1930-1938)
- Karin Rieden – prof. Dr. med. habil., radiológus és politikus
- Bert Sakmann – (prof.) Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj 1991
- Hans Schaefer – (prof. 1950–1974)
- Otto Heinrich Warburg – Nobel-díj 1931
- Viktor Freiherr von Weizsäcker – neurológus és pszichoszomatológus (1917-1941, 1945-1952)
Filozófia/Művészet[szerkesztés]
- Ernst Blass – expr. költő – (joghallg.1912/13-15; Prom.)
- Friedrich Burschell – író – (bölcsész hallg. 1911-1913)
- Conrad Celtes – humanista – (hallg. 1484–1485)
- Friedrich Creuzer – filológus (prof. 1804–1858)
- Joseph von Eichendorff (hallg. 1807)
- Jakob Friedrich Fries – filozófus (prof. 1806-1816)
- Hans-Georg Gadamer – filozófus (prof. 1949–1968)
- Georg Gottfried Gervinus – irodalomtörténész (prof. 1844–1853)
- Karl Ludwig Hampe – történész (prof. 1903–1936)
- Georg Wilhelm Friedrich Hegel – filozófus (prof. 1816–1818)
- Karl Jaspers – filozófus (1913 – 1948)
- Gottfried Keller – író (hallg. 1848–1850)
- Karl Löwith – filozófus (prof. 1952–1973)
- Friedrich Panzer – germanista (prof. 1919–1956)
- Jacob Picard – költő, író – (joghallg.az 1.VH előtt)
- Heinrich Rickert – filozófus (prof. 1916–1936)
- Friedrich Christoph Schlosser – történész (prof. 1817–1861)
- Friedrich Alfred Schmid-Noerr – filozófus (prof. 1910–1918)
- Heinrich von Treitschke – történész (prof. 1867–1874)
- Johann Heinrich Voß – műfordító (prof. 1805–1826)
- Alfred Weber (1868–1958) – történelemfilozófus, művelődés- és államszociológus
- Wilhelm Windelband – filozófus (prof. 1903–1915)
- Wilhelm Wundt – pszichológus (prof. 1864–1874)
Természettudomány és matematika[szerkesztés]
- Alekszandr Porfirjevics Borogyin – kémikus és zeneszerző (hallg. 1859-62)
- Walther Bothe – fizikus (prof.) fizikai Nobel-díj 1954
- Robert Wilhelm Bunsen – kémikus (prof. 1852–1889)
- Karl Drais – feltaláló (hallg. 1803–1805)
- Eötvös Loránd – fizikus (hallg. 1867-1870)
- Leopold Gmelin – kémikus (prof. 1813–1853)
- Hermann Ludwig von Helmholtz – fizikus (prof. 1858–1870)
- Heller Ágost – fizikus, tudománytörténész (hallg. 1843–1902)
- J. Hans D. Jensen – fizikus (prof.) fizikai Nobel-díj 1963
- Gustav Robert Kirchhoff – fizikus (prof. 1854–1875)
- Albrecht Kossel – kémikus (prof. 1901–1927) orvosi Nobel-díj 1910
- Richard Kuhn – kémikus (prof.) kémiai Nobel-díj 1938
- Robert Lauterborn – hidrobiológus, zoológus és botanikus (hallg., hab. prof.)
- Lénárd Fülöp – magyar származású fizikus (prof. 1907–1938) fizikai Nobel-díj 1905
- Michael Mästlin – csillagász – (prof. 1580–1584)
- Hermann von Meyer- Wirbeltier – paleontológus
- Hermann Quincke – fizikus (prof. 1875–1907)
- Georg Wittig – kémikus (prof.) kémiai Nobel-díj 1979
Politikus[szerkesztés]
- Joseph Goebbels – népművelés- és propagandaügyi birodalmi miniszter (hallg.; filozófus doktor 1921)
- Helmut Kohl – szövetségi kancellár (hallg. 1951–1956, Dr. phil. 1958)
- Hans-Christian Ströbele – MdB (hallg. 1960-?)
- Reinhard Bütikofer – A Bündnis90/Zöldek politikai tömörülés szövetségi igazgatója
- Rezzo Schlauch – MdB und Parlamentarischer Staatssekretär BMWA
- Bernhard Vogel – Rajna-vidék–Pfalz, később Türingia miniszterelnöke (hallg., majd (1960-1967) oktató) Wissenschaftlicher Assistent und Lehrbeauftragter am Institut für Politische Wissenschaft
Hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Bukarest: Kriterion. 1979. 204., 211. o.
- ↑ Gömöri György: Magyar peregrinusok a XVII. századi Angliában. In Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon : [a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, Szeged, 1991. augusztus 12-16., elhangzott előadások]. Szerk. Békési Imre et al. Szeged: Scriptum; Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1993. 540–548. o. ISBN 963 8335 00 9
- ↑ Szabó Miklós: Az erdélyi unitáriusok külföldi egyetemjárása 1848-ig. Keresztény Magvető, XCVII. évf. 2. sz. (1991) 93. o.
- ↑ Heltai János: A heidelbergi egyetemjárás, 1595—1621. In Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon : [a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, Szeged, 1991. augusztus 12-16., elhangzott előadások]. Szerk. Békési Imre et al. Szeged: Scriptum; Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1993. 540–544. o. ISBN 963 8335 00 9
- ↑ Szabó András: A heidelbergi egyetem levéltárának magyar vonatkozású iratai (1560–1622). In „Nem sűlyed az emberiség!”…: Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Főszerk. Jankovich József. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet. 2007. 1413. o.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Az egyetem hivatalos oldala
- fotóalbum
- Coimbra csoport
- Az egyetem történelme
- Bajor történelmi ház
- Egyetemi klinika
- Német egyetem.lap.hu - linkgyűjtemény
|
