Hagyományos afrikai vallások

Az afrikai hagyományos vagy törzsi vallások a kontinensen a harmadik legnagyobb csoportot képezik a kereszténység és az iszlám után.

Törzsi vallásoknak azon természeti népek hiedelemvilágát nevezzük, amelyek tagjait összeköti a közös származás, a szokásrendszer, az erkölcsi és nyelvi közösség, illetve egyazon törzsi területen élnek. Feltárásuk még manapság sem könnyű feladat, hiszen a nagy világvallásokkal ellentétben írott források, "dogmatikai művek" nem állnak rendelkezésre, így legfeljebb csak közvetlen megfigyelésekre szorítkozhatunk.

A fekete-afrikaiakra általános jellemzők:

• A városokban általában a kereszténység és az iszlám vallás jellemző. A városokon és a muzulmán régiókon kívül az afrikaiak többé-kevésbé a hagyományos vallásoktól függenek.
• A vallás áthatja az élet minden területét, és nem alkot külön világot. Az afrikaiak az életben minden eseménynek természetfeletti okot tulajdonítanak.
• Az afrikai vallások élet-igenlők, és alig található bennük aszkézis.
• A vallásokat a mágia hatja át.
• Átmeneti rítusok tartják fenn a stabilitást és a rendet.

Shona törzsi boszorkánydoktor Zimbabwéban

Sok régi hiedelem és viselkedésmód máig ott is fennmaradt, ahol a kereszténység vagy az iszlám vált a közösség vallásává, például a modern afrikai városok lakói körében; de ez nyilvánul meg a szinkretista vallások terén is.

A törzsi vallásos tényezők részben a mindennapokban élnek tovább, másrészt tudatosan is ápolják azokat. A nyugatiak szerint az ősi vallásos elképzelések és normák – főleg a városlakók körében – néhány generáció alatt fokozatosan megkopnak, lazulnak majd. A jelenlegi afrikai társadalomban azonban még nagyon szilárd helyet foglalnak el. Hogy milyen vonzó erővel bírnak az ősi érzelemvilággal telített vallási nézetek és rituálék az afrikaiak számára, azt az afrikai bennszülött keresztény "független egyházak" növekvő sikerei is igazolják.

Dogon maszkosok Maliban

Korabeli sámán (gyógyító ember) ábrázolása Kongóban

Az afrikai népek mítoszai szerint a világ (a föld és az ég) mindig megvolt, mai formáját azonban isteni tevékenység következtében nyerte el. Az ember hol isten teremtményeként, hol mitikus ősök leszármazottjaként, hol pedig az égi világ küldöttjeként szerepel a mítoszokban. Néhány afrikai mítosz világkatasztrófáról, pl. vízözönről is beszél.

Eredetileg animista törzsi vallások léteztek csak Afrikában. A különböző fejlettségi fokon álló vadász, állattenyésztő vagy földművelő népek vallásában szerepel egyfajta hit a teremtő istenségben (a Nagy Úrban).

William Bosman 1700 körül a Rabszolgapartra tett utazásáról azt írta, hogy a bennszülötteknek világos elképzeléseik vannak "az igaz Istenről, akit mindenhatónak képzelnek... Bizonyos, hogy hitük szerint szerint ez az Isten teremtette a világegyetemet és buzgón imádják bálványaik előtt. De nem imádkoznak hozzá, és áldozatot sem mutatnak be neki. Ezt azzal indokolják, hogy Isten túl magasan van, és túl nagy fáradtság lenne leereszkednie onnan az emberek miatt; ezért a bálványistenekre ruházta a világ igazgatását. Ezek a bálványistenek, akik Isten után másod-, harmad- és negyedrendűek, a mi uraink, akiknek engedelmességgel tartozunk. És ebben a szilárd hitben nyugodtan élnek.

Az afrikai törzsek többségének tagjai hisznek a világ felett álló, teremtő isten létezésében, akiről – kinyilatkoztatás híján – keveset tudnak, de ismerik őt a természetben megtalálható számtalan alkotásának szemlélése révén. A teremtő isten persze nem feltétlenül személyes lény, hanem lehet személytelen erő, állat, tárgy, vagy éppen szellem. Ennek nyomán beszélhetünk az afrikai hiedelemvilág tanulmányozásakor animizmusról, fetisizmusról, totemizmusról, sámánizmusról, hiszen láthatjuk, hogy mindez rokon vonást a kezdeti társadalmak fejlettségi szintjével (ld. vallástörténet). A világ alkotója azonban sok törzs gondolatvilágában valóban személyes, legfelsőbb isteni lényként van jelen, akit rendszerint "Öreg"nek, "Nagy"nak, vagy az "ég Urának" neveznek. Ez a mindenható Úr a világ megteremtése után viszont már nem foglalkozik az ott folyó eseményekkel, nem avatkozik teremtményei dolgába. Ebből következően nincs is szükség imádatára, valamint áldozatok bemutatására különleges szertartások keretében. A közösség tagjai csak kimondottan nagy veszély esetén fordulnak hozzá segítségért, s ő vagy meghallgatja elesett teremtményeit, vagy nem, tehát úgy funkcionál mint valamilyen szuverén kényúr.

A törzsi vallások tagjaihoz sokkal közelebb állnak az alacsonyabb rangú istenségek, illetve a szellemvilág. Ezek az istenek már tipikusan funkcióistenek, külön természetfeletti vigyázója van a folyóknak és forrásoknak, az őserdőknek és hegycsúcsoknak. Miként a görög funkcióisteneknek , nekik is emberi tulajdonságaik vannak, féltékenyek és haragosak, nemritkán embergyilkosok, akiket mágiával, illetve áldozati szertartásokkal kényszerítenek az emberek támogatására. A szertartásokat általában a közösség felnőtt férfi tagjai irányítják, a cselekmények középpontjában a pedig a varázslók állnak. A varázslók mágikus eljárásokkal, eksztatikus tánccal és varázstárgyak segítségével végzik tevékenységüket, Afrikában őket nevezik boszorkánydoktoroknak. Azok a boszorkánydoktorok, akik a közösség javáért munkálkodnak oly módon, hogy megpróbálják messzire űzni az ártó szellemeket, a hiedelem szerint fehér mágiát, míg velük szemben a gonosz, rontó tevékenységet folytató varázslók fekete mágiát végeznek.

A hagyományos vallások hívei hisznek különféle szellemi erőkben, amelyek hatással vannak az emberekre. Közös vonásuk még az ősök tisztelete.

A törzsek tagjai hisznek az ún. ómenekben, vagyis a szellemvilágnak az emberi akarattól független jósjeleiben. Több olyan jósjelet is számon tartanak, amelyekből hitük szerint bizonyos következtetéseket lehet levonni a jövendő alakulásáról, mint például a csillagok állása, a madarak repülési iránya, a tűzbe dobott csontok hasadási iránya stb. Jóslással Afrikában a "hivatásos jósok" foglalkoznak, valamint olyan, – az ősök szellemei, illetve más, természetfeletti lények által – megszállt személyek, akiket erre a tevékenységre a közösség is felhatalmaz, és tekintéllyel ruház fel.

A törzsi kultusz lebonyolítói a törzsi varázslók. Feladatuk a mágikus szertartások, áldozatok bemutatása, esőcsinálás, varázslás-gyógyítás, avatási, temetési szertartás vezetése, rontás, vagy rontás elhárítása.

A varázslók mellett az ún. titkos (főleg férfi) szövetségek is tartanak szertartásokat, rendszerint ijesztő maszkokban és öltözékekben. Az ő feladatuk a rend fenntartása, a bűnösök felkutatása és megbüntetése, az adósságok behajtása, ami gyakran párosul zsarolással.

A vallási rítusok közül kiemelkedik az avatási szertartás (ahol az érettségi próbáknak alávetett és a vallás titkairól kioktatott fiatalok jelképesen meghalnak, hogy felnőttként szülessenek újjá), a gyakran napokig tartó, énekkel, zenével, tánccal összekapcsolt földművelési szertartás és a megrendítő hatású temetési szertartás. A szertartásokon rendszerint maszkot viselnek (vagy arcfestést alkalmaznak), amelyek segítségével a különféle szellemek jelenlétét biztosítják és egyben ily módon védekeznek is velük szemben.

A mindennapok eseményeit, az élet, a munka minden fázisát, eseményét személyes és személytelen hatalmak, "erők" hatásával hozzák összefüggésbe. Emberfeletti hatalmak (szellemek) létével számolnak: például amikor betegség esetén "gyógyítóembert" hívnak segítségül.

Kapcsolódó szócikkek

• A vallás Afrikában

Források

• Tonhaizer Tibor: Egyetemes vallástörténet, 2015
• Hunyadi László: Az emberiség vallásai, 1998
• Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon, 1983