Haszidizmus
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölés szükséges az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
A haszidizmus egy 18. század közepén indult zsidó mozgalom. Maga a haszid elnevezés a heszed (jámborság, kegyelem, hű szeretet) héber rokon szavából származik. Nem teljesen megfelelő " jámbor"-nak fordítani a szót, mert i. e. 167-ben a makkabeus szabadságharc harcosai is haszidoknak nevezték magukat. Elfogadhatóbb fordítás a "hű" szó.
Tartalomjegyzék
A haszidizmus tanításai[szerkesztés]
Jiszráél ben Eliezer Baál Sém Tóv (1698-1760) rabbi, a haszidizmus megalapítója, Medzsibozs-ban (Miedzyboz, ma Ukrajna) telepedett le. Ő volt az akinek tanításai alapján összefoglalták négy alapeszméjüket, melyek a következők:
- Isten előtt nem a tudás, nem a törvények szigorú betartása a fontos, hanem az odaadó szeretet, a jóakarat és a lélek tisztasága. A vallásos életmód, a sok rituális előírás és a számos jó cselekedet lényege ugyanis az Istenszeretet, a felebaráti segítségnyújtás és az értelmes életvitel, egyszóval az emberszeretet.
- Nem önmegtartóztatással, nem szomorúsággal, hanem őszinte örömmel, tánccal-dallal kell szolgálni az Urat.
- A dvekut – vagyis a Teremtőhöz való ragaszkodás fontosságát. Ez a feltétel és kérdés nélküli Isten felé irányuló teljes szeretet és hűség.
- A zsidó ember nemcsak a Tóra 613 kifejezett parancsolatának teljesítésével szolgálja az urat, hanem minden hétköznapi cselekedetével is – azzal is, ha eszik, azzal is, ahogyan jár.
Hagyományok[szerkesztés]
A lengyelországi haszidokra a 18-19. században viseletük alapján könnyen rá lehetett ismerni. Sötét selyemkaftánt, prémkalapot, lábukon fehér harisnyát, fekete lakkcipőt hordtak, valamint hosszú pajeszt és szakállt viseltek. A megházasodott nők kopaszra borotválják fejüket, és parókát illetve kendőt viselnek. Jellemző a térd alatt végződő szoknya, harisnyával. A gyermekekkel is gyakran hordatnak fekete-fehér ruhákat.
A haszid mozgalom Magyarországon[szerkesztés]
A haszidizmus Magyarországon a magyar zsidóság 1868-as ortodox és neológ irányzatra való szétválását követően, az ortodoxiához állt közelebb.
Vallási életük középpontjában a rebbe, a cadik, a csodarabbi áll, akihez százával zarándokolnak a hívek, hogy lelki bajaikra gyógyírt, anyagi gondjaikra bölcs tanácsokat kapjanak. A rebbék nemcsak vallási kérdésekben, de a mindennapi élet perpatvaraiban is döntőbírók. A magyarországi haszid közösségek 1938-ig jellemzően Kárpátalján, a Tisza mentén és Zemplénben éltek.
Manapság Izraelben és New Yorkban (Borough Park, Brooklyn) élnek a legnagyobb számban, Magyarországon a rendszerváltást követően újra növekedésnek indult a haszid mozgalom, már több imaházuk van. 2010-ben avatták fel óbudai zsinagógájukat, amely az azt megelőző évtizedekben a Magyar Televízió egyik stúdiójaként működött.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Várj madár, várj . A hászidizmusról. – zsido.hu (hozzáférés: 2013. május 22.)
További információk[szerkesztés]
- Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században. Történeti Kézikönyvtár. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997. ISBN 9632600991
- Esther Benbassa – Aron Rodrigue: A szefárd zsidók története. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.ISBN 9633895871
- Simon Dubnov: A zsidóság története. Gondolat Kiadó – Bethlen Gábor Kiadó. Ford.: Szabó Bence. Budapest, 1991. ISBN 9637426000
- Világvallások. Akadémiai Lexikonok.Szerk.: Görfzöl Tibor – Máthé-Tóth András. Akadémiai Kiadó, 2009. ISBN 9789630587082
- Paul Johnson: A zsidók története. Európa Kiadó, Budapest, 2001. ISBN 9630770342
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 038. o. Online elérés
- Buber, Martin (1995, 2006): Haszid történetek. Budapest: Atlantisz ISBN 963-7978-68-2 ISBN 963-9165-93-X
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
|