Vadzsrajána

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A vadzsra, a vadzsrajána buddhizmus legfőbb jelképe

A vadzsrajána buddhizmus (Dévanágari írással: वज्रयान; szanszkrit: mennykő- vagy gyémánt jármű, mongolul: Очирт хөлгөн, ocsirt hölgön; más néven: tantrikus buddhizmus, tantrajána, mantrajána, titkos mantra vagy ezoterikus buddhizmus) a mahájána buddhizmus tantrikus változata, egy összetett és sokarcú, ezoterikus, buddhista gondolati és gyakorlati rendszer, amely néhány évszázad alatt alakult ki, sok következetlenséget és eltérő nézeteket tartalmaz.[1] Követői a mahájána szútra-formájának, a szútrajána magasabb szintjének tartják a vadzsrajánát, amennyiben a létforgatagból (szamszára) történő megszabadulás (móksa) gyorsabban érhető el segítségével. A köznyelvben tantrikus vonatkozásai miatt tévesen a tibeti buddhizmust is szokás vadzsrajánának nevezni, azonban az mindhárom utat (mahájána, hínajána, vadzsrajána) tanítja. Filozófiájában a mahájánát követi, a gyakorlata azonban attól eltérő.[2]

Fő írásaikat tantráknak nevezik.[1] A vadzsrajána buddhizmus egyik megkülönböztető eleme a rituálé, amelyet alternatív módszerként használnak a korábbi absztrakt meditációk helyett.[3][4]

Az indiai vadzsrajána buddhizmust az indiai buddhizmus ötödik[5] vagy legutolsó[1] időszakának tekintik. Annak ellenére, hogy az első tantrikus buddhista szövegek Indiában jelentek meg a 3. századtól egészen a 12. századig,[6] a tudósok (pl. Hirakawa Akira) szerint csak a 6-7. században jött létre.[5] A vadzsrajána kifejezést pedig csupán a 8. században használták először.[1] Ekkor már a bihári és bengáli Pála-dinasztia (760–1142) által alapított nagy indiai egyetemek a tan központjává váltak. Később innen is került át Tibetbe a buddhizmussal együtt.[7]

A vadzsrajána szövegek szerint a vadzsrajána kifejezés a megvilágosodáshoz vezető három út egyikére utal. A másik kettő a hínajána és a mahájána. A buddhista tantra elsősorban a mahájána tanokon fejlődött ki. A vadzsrajánát, vagy tantrikus buddhizmust „gyors út”-nak is nevezik, mivel hívői szerint a buddhaság eléréséhez ez az út vezet el a leggyorsabban. A cél, vagyis az újjászületésektől való megszabadulás (móksa) nem öncélú, az iskola tanítása szerint minél hamarabb éri el a tanítvány a megszabadulást, annál hamarabb lehet embertársai segítségére.

A 8. században vezették be Tibetbe a mahájána és tantrajána (vagy vadzsrajána) hagyományait az észak-indiai buddhizmus híres mesterei. Innen terjedt tovább Bhutánba és Mongóliába, ahol a mai napig fennmaradtak szinte teljes körűen a tantrikus tanítások a Kandzsúr és a Tandzsúr kanonizált szövegeinek köszönhetően. A tibeti hagyomány megtalálható a himalájai Ladakh tartományban (Északnyugat-India ), Szikkimben (Északkelet-India) és Nepálban. A Mongóliában fennmaradt vadzasrajána gyakorlatilag megegyezik a tibeti hagyománnyal. Kínában és néhány távolabbi országban, mint Korea és Japán, már csak a vadzsrajána maradványai találhatók.[8]

A vadzsrajána főbb jellemzői[szerkesztés]

Buddhista ceremónia Ladakhban.

A mahájána irányzathoz hasonlóan, a buddhaság elérése bodhiszattvákon keresztül történik, azaz a gyakorló buddhista az összes élőlény érdekében törekszik a megszabadulásra. Az egyéb buddhista irányzatoktól mágikus szertartásai különböztetik meg, melyek során a beavatott próbálja az őt körülvevő anyagi világot saját tudatának kivetüléseként értelmezni. A „gyors út” elnevezés onnan származik, hogy a tantrát gyakorló beavatott még a saját életében megvilágosodjon, ne kelljen végigvárnia életek sokaságának körforgását, mire a felszabadulásig eljut.

A Három drágaság tanításait átértelmezik. Ezekből a Buddha Ékkő a mesterben, vagy a guruban testet öltő tanító, a Dharma Ékkő a megidézendő, választott istenség, bodhiszattva, akinek mandaláján gyakorló a beavatást kapta, a Szangha Ékkő pedig a dákini, a „némber” akivekl a legközvetlenebb kapcsolatban áll a megvilágosodás elérésének folyamatában.

Az alapvető emberi ösztönök (például vágyakozás, harag, gyűlölet) felhasználásával törekszik a vadzsrajána a bodhiszattva eszmény elérésére.

A hagyományok közötti eltérés nem mindig merev. Például a tibeti buddhista kánonban szereplő szövegek tantrikus szakaszait más hagyományok nem tekintik tantrikusnak. Ilyen például a Szív szútra[9] vagy akár a páli kánonban található szövegek bizonyos verziói is.[10][11]

Rituálé[szerkesztés]

A vadzsrajána buddhizmus egyik megkülönböztető jellemzője a rituálé, vagy rituális mágia, amelyet alternatív módszerként használnak a korábbi absztrakt meditációk helyett.[3][4] A beavatott jelképesen eggyé válik a világegyetemmel, és saját fizikai és finomtestének manipulációi révén irányítani képes a körülötte létező valóságot. Mivel a belső énje és a világ azonos, így közvetlen ráhatása van saját átalakulására, testi és legmagasabb rendű szellemi fejlődésére.[12]

A gyakorlatok legmagasabb szintje az ún. anuttara-jóga (wd), amelynek során a jógi a testben létező bonyolult energiarendszer, energiacsatornák segítségével pszichofizikai energiáit mozgósítani képes. Ehhez a módszerhez bizonyos szexuális vonatkozások is kapcsolódnak. A bódhicsitta felébresztése érdekében a jógi rituálisan közösül az áramló energiát megtestesítő női pólusával, hitvesével, a saktival (="erő"). Mivel ez az önmegtartóztatást megkövetelő szerzetesi fogadalom megszegésével jár, a tibeti buddhizmus tantrikus gyakorlata az egyesülési folyamat szimbolikus voltát hangsúlyozza, ahol a sakti nem valós élő személyt, hanem transzcendens bölcsességet jelképez.

Ezeket a gyakorlatokat a 10-11. századig a nyilvánosság elől elzártan, titokban gyakorolták és ez meglehetősen sok félreértésre adott okot. A népi vallásosság szintjén megbélyegezték a vadzsrajána gyakorlóit, rosszindulatot, ártó szándékot tulajdonítottak a tantrikus buddhizmus híveinek, ezért előfordult, hogy a tantrikus szentélyeket lerombolták, irataikat elégették.

Cél és motiváció[szerkesztés]

A spirituális gyakorlatok célja a mahájána és vadzsrajána hagyományoknál az, hogy elérjék a buddhaság szintjét (pl. elérni a teljes megvilágosodást). Ezzel szemben a théraváda gyakorlat kifejezett célja elérni az ún. arhat szintet, ami egy nagyon magas spirituális szint (pl. elérni a megvilágosodást és a nirvána megszabadulását). A mahájána hagyománynál a motiváció rendkívül fontos összetevője a vadzsrajána gyakorlatnál, amely szerint minden gyakorlatot azzal az erőfeszítéssel kell végezni, hogy az ember minden érző lény javára elérje a buddhaiságot (Buddha állapotot).

Két igazság doktrína[szerkesztés]

A vadzsrajána a két igazság doktrínáját követi. Az egyik a konvencionális igazság (józan ész), a másik a legvégső igazság, ahogy azt egy megvilágosodott elme látja. A legvégső igazság megtapasztalása a célja a számos vadzsrajána tantrikus technikának.

Eskü és magaviselet[szerkesztés]

Általában a vadzsrajána gyakorlói különféle esküket tesznek a jövőbeni viselkedésükkel kapcsolatosan.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d Macmillan Encyclopedia of Buddhism, 2004, 875-876. oldal
  2. szerk.: Görföl Tibor, Máté Tóth András: Világvallások – Akadémiai lexikon. Budapest: Akadémiai, 964. o. (2009). ISBN 978-963-05-8708-2 
  3. a b Indian Buddhism, A.K.Warder, 1999, p.466
  4. a b Hawkins, Bradley K. Buddhism, p. 24. Routledge, 1999. ISBN 0-415-21162-X
  5. a b History of Indian Buddhism - Hirakawa Akira (fordította és szerkezstette Paul Groner) - Motilal Banarsidass Publishers, Delhi, 1993, p. 9
  6. Buddhist Thought: A complete introduction to the Indian tradition by Paul Williams with Anthony Tribe. Routledge, 2000. ISBN 0-203-18593-5 pg 194
  7. Skilton, A., i. m. 111. old.
  8. THE THREE VEHICLES. viewonbuddhism.org. (Hozzáférés: 2013. november 23.)
  9. Conze, The Prajnaparamita Literature
  10. Skilling, Mahasutras, I. kötet, 1. és 2. részek, 1997, Pali Text Society, 78. oldal
  11. Peter Skilling, Mahasutras, I. kötet, 1994, Pali Text Society[1], Lancaster, 24. oldal.
  12. Skilton, A. A buddhizmus rövid története, i. m. 110. old.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]