Viszonyszó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A viszonyszók a szófajok egyik nagy csoportját alkotják az alapszófajok és a mondatszók mellett, amelyekre az alábbiak jellemzőek:

Az alapszófajoktól mind a négy szempont terén különböznek; a mondatszókkal viszont megegyeznek az első három vonatkozásban (kivéve, hogy a mondatszók soha nem toldalékolhatók), az utóbbi csoport tagjai azonban mondatértékűek.

A viszonyszókat az alábbi négy nagyobb csoportra lehet osztani:[2]

  • nyelvtani viszonyjelentést hordozók (Ny),
  • logikai jelentést hordozók (L),
  • kapcsolóelemek (K),
  • értékelést, viszonyítást kifejezők (É).

Az ide tartozó szófajok megállapításában nincs teljes összhang az egyes munkák között, de az alábbi öt csoportot mindegyik munka ide sorolja:

Egy bővebb osztályozás szerint[2] az alábbiak is a viszonyszók körébe tartoznak:

A módosítószók egyes források szerint[4] viszonyszók, mások szerint[2] mondatszók. Ezek a szavak közel állnak a partikulákhoz, de nem azonosak velük, mivel a partikula önmagában nem állhat válaszban.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, ISBN 963-9191-62-0, 235. o.
  2. a b c Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, ISBN 963-9191-62-0, 293. o. (A magyar szófaji rendszer – VI. táblázat)
  3. E szerint is: Magyar irodalom és nyelvtan felvételi előkészítő (Kugler Nóra, Sulinet, 14. hét), nyitólap
  4. A magyar nyelv könyve (szerk. A. Jászó Anna), Trezor, Bp. 2004, ISBN 963-9088-92-7, 346. o.
  5. Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, ISBN 963-9191-62-0, 201. o.