Pokol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Question book-new.svg
 Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölés szükséges az ellenőrizhetőség érdekében.
Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.

A pokol számos vallás és mitológia szerint az örök vagy hosszú ideig tartó [* 1] kárhozat helye, ahová haláluk után jutnak a rossz, a gonosz és/vagy hitetlen emberek vagy azok lelkei, továbbá a gonosz szellemek, és ott elviselhetetlen gyötrelmekben lesz részük. Egyes nézetekben, mint például a kereszténység több irányzatában – és a római katolikus egyház mai felfogásában is – nem egy helyet jelöl, hanem állapotot.[1]

A különféle meggyőződések szerint a pokolban lévő gyötrelem lehet időszakos, és/vagy bizonyos fokú szenvedés elviselése után véget érő (például a buddhista tanítások szerint, hasonlóan a katolikusok purgatóriumához), tarthat a világ végéig, de mégsem örökké (abban az esetben, ha az illető vallás szerint a világ véges ideig létezik), vagy lehet a haláltól és/vagy a világ végétől kezdve örökké tartó (katolicizmus, iszlám).

Egyes elképzelések szerint – amelyek arra alapoznak, hogy az utolsó ítélet előtt a holtak feltámadnak a sírjaikból és visszanyerik testüket – a pokolban valódi fizikai fájdalomban lesz részük a gonoszoknak: a pokol tüze emészti és az ördögök válogatott kínzásoknak vetik alá őket. Más elképzelések szerint csak lelki gyötrődés vár a földi világból eltávozottra (például Isten hiánya és a mennyországból való kirekesztettség a büntetés). E tekintetben sokszor még egy adott világvalláson belül sincs megegyezés a hívők közt.

Középkori ábrázolás, a mindent elemésztő pokol kapujáról

Kereszténység[szerkesztés]

A Biblia szerint két helyre juthat az ember a halála után: örök életre vagy az örök kárhozatra.[2]

Az Ószövetségben a pokolra legfeljebb az Ésa 14,9-20 utal rá. A Platón által mítoszként elbeszélt túlvilági geográfia jelentős szerepet játszott a korai keresztény írásokban éppúgy, mint az Újszövetség kora után egyes teológusoknál, és széles körben elterjedt a prédikációkban és a népi irodalomban.[3]

Az Újszövetség alapján Jézus kettős értelemben is fenyegetésnek szánta az igehirdetését: egyrészt arról beszélt, hogy aki nem fogadja el az Isten országáról szóló üzenetét, az nem jut be oda, ill. kívül marad, másrészt korabeli közmondásos fordulatokat intézett fenyegetésképpen az irgalmat nem ismerőkhöz és a megátalkodottakhoz.[3] Ezeket a kijelentéseket a redaktorok a sírás és fogcsikorgatás képeivel fokozták.[4]

A szűkszavú bibliai utalásokat a kora középkortól kezdve látnokok egész sora gazdagította állítólagos túlvilági utazások képzeletdús elbeszéléseivel. A rendszeres teológiában a pogányság kérdése kapcsán felmerült az a megfontolás, hogy Isten irgalmassága a legnagyobb bűnösök iránt is megnyilvánul a megtérés és a kegyelem felajánlása formájában, de csakis a halálig; ezt követően a részvétlen igazságosság lép működésbe. [3]

Az ókorban a G(y)ehenna volt Jeruzsálem szeméttelepe, amely szinte folyamatosan füstölgött, égett. Itt hamvasztották el a bűnözők holttesteit is.[5] Egyes újszövetségi szövegek ehhez a helyhez hasonlónak festik le a kárhozat helyét, ahol a "gonoszok" az örökké égő tűzben kínoztatnak.[6]

A kereszténység mai irányzatainak eltérő nézetei vannak a pokolról. Egyesek örök, mások ideiglenes pokolról tanítanak; vannak olyan irányzatok, amelyeknél a pokol egy helyszín, míg más nézetekben a pokol nem egy hely, hanem egy állapot.[7][8]

Sok nézet szerint a túlvilág egyáltalán nem a kínok helye, ahol tűzben kínozzák az embereket, illetve a lelkeket. Ez teljesen ellentmond az isteni szeretet törvényének. Bizonyíték erre nagyon sok helyen megtalálható a Bibliában is: Préd 9:10, Jób 14:13 stb.

Kik jutnak a pokolra?[szerkesztés]

Fra Angelico: Utolsó ítélet (részlet: Pokol)
Limbourg fivérek: A pokol (Très Riches Heures du Duc de Berry kódex)
„ És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké… És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték ”
– Jel 20,10-15)

Annak megítélése, hogy mi a „rossz”, vagyis a pokolba jutás kritériuma, az illető vallástól függ, de sokszor még ezen belül is meghatározatlan, függ az adott kortól, az erkölcsi és társadalmi nézetektől, de függ attól is, aki épp véleményt alkot egy tevékenységről (tudniillik hogy az gonosz-e vagy sem).

A római katolikus teológia szerint elsősorban a halálos bűnök, illetve a hét főbűn miatt jut egy lélek a pokolra. A bocsánatos bűnöket elkövetőknek még vannak esélyei az üdvösségre, de előtte végig kell szenvedniük a purgatórium gyötrelmeit.

A protestáns teológia szerint azonban nincs helye a purgatóriumnak. Isten a végítéletkor dönt minden ember további sorsa felett és az egyén vagy a mennybe vagy a pokolba jut. Mások úgy hiszik, hogy ez már az ember halála után történik meg - a Lukács evangéliumában leírt gazdag és szegény Lázárról szóló példázat alapján. Ezzel a tantétellel szemben a kondicionalisták hiszik azt, hogy a lélek önmagában nem halhatatlan (lásd → lélek). Amikor az ember meghal, részeire válik, az élet lehelete visszatér Istenhez és a test porrá lesz. Ezért a kondicionalisták nem hisznek egy föld alatti pokolban, ahol a gonoszok kínoztatnak, hanem csak a feltámadásban. A tűz a millennium, Krisztus ezeréves birodalma után lesz, azt lehet pokolnak nevezni.

Örökké tartó pokol?[szerkesztés]

Jézus tanítása szerint két út létezik az ember számára és megmutatta, hogy melyik hol fog végződni: “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”[9] Keskeny út – élet; széles út – kárhozat! A görög szó: “apóleia”, amit a Károli Biblia veszedelemmel fordít, az életnek pontosan az ellenkezőjét jelenti: kárhozatot, megsemmisülést, romot. Az apóleia jelenti azt is, hogy elveszni (Ján. 17,12.).

Pál így magyarázza: “Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?” (Róm. 9,22. öf.). Az apóleia tehát pusztulást, megsemmisülést is jelent.

Bibliai szövegek beszélnek “örök tűzről”, “olthatatlan tűzről” vagy “örök gyötrelem”ről:[10] aztán azt is mondja, hogy “kínlódásuk füstje felmegy örökkön örökké”[11] Ezek a szövegek látszólag alátámasztják az örökké tartó pokol-szenvedés tanát.

Az Ószövetség héber szövege az “örök” szóra az “olám” szót, és az Újszövetség görög szövege az “aion” szót; melléknévként pedig az “aionosz” szót használja. A különböző újtestamentumi szótárakban az “aion” szónak igen sokféle jelentése van. Az “aion” és “aionosz” – mint főnév és melléknév – jelentése lehet: hosszú idő, régidő, ősidő, hajdankor; negatív értelemben: soha, soha többé, befejezés, életfogytiglan, generációk, jövőbeli korszak, állandóan, tartósan.

Az örök szó jelentése lehet végtelen is, de csak akkor, amikor az Istennel van kapcsolatban, vagy valamivel, ami Istentől ered, pl. az élet. Ezért jelent az örök élet vég nélküli életet. Ilyen életet azonban nem bírhatnak azok, akik Istentől elszakadtak, vagy elhagyták Őt. Az “aion” szónak akkor van még örökkévalóság jellege, ha az egész végtelenségre van kihatása. Ez vonatkozik Jézus megváltási tettére.

Ebben az értelemben érvényes az örök szó az “örök tűz”, “örök ítélet”, “örök halál”, “örök büntetés” kifejezésekre is. A hatása megszüntethetetlen, végtelen, de nem a tűznek, az ítéletnek és a büntetésnek az időtartama. “Az egész íráshasználatban tehát csak két fogalomnál találjuk meg a szó lényében benne foglalva, hogy az “aionosz” vagy “olám” toldalékszócskák végnélküliséget jelentenek, ezek pedig: Isten és élet.

Az ehhez a témához szóló bibliai szövegek alapos megvizsgálása után világos lesz, hogy a pokolbüntetés végnélküliségéről szóló tanítás Biblia-ellenes. Isten jelleme fővonásainak is ellentmond az; ellentmond szeretetének, mert Isten nem fogja a Sátán által elcsábított embert örökké szenvedni hagyni; ellentmond igazságosságának, azért, mert igazságtalanság lenne egy ilyen rövid bűnös földi létért egy végtelen büntetést kiszabni. A végtelen pokolgyötrelemnek nem is a bűnös megjavítása a célja, épp ezért az örök gyötrelem tana értelmetlen és kegyetlen. Akik ezt a tant hirdetik, azok gyalázzák Istent és a jellemét hamisan tüntetik fel.[12]

Történelmi fejlődés[szerkesztés]

A pokol ábrázolása a Hortus deliciarum („A gyönyörűségek kertje” ) című kódexből (1175-85)

A keresztény Szentírás szerint az örök elítéltség valós lehetőség.[13] A pokolról szóló tan gyökerei az Ó- és Újtestamentum közötti időszakban alakultak ki, miután a judaizmus találkozott a hellenisztikus világnézettel. Az Énok könyvében található leírás szerint az alvilág több részből állt, amelyben elkülönültek egymástól a jók és a gonoszok. Ehhez a leíráshoz hasonló Iosephus Flavius leírása a pokolról. Jusztinosz a mártír eretnekségnek nevezte azt a hitet, mely szerint a gonoszok a föld alá, a jók az égbe jutnak. Szerinte mindkét kategória helye valahol a föld alatt van.Tertullianus is osztozik ebben a véleményben. Szerinte mindenkinek a lelke a hadészben nyugszik, egészen a feltámadásig. Hippolütosz leírása a legbővebb és nagyon hasonló Flavius pokolról szóló leírásához.

A későbbi századokban megjelent az a nézet, mely szerint nincs üdvösség az Egyházon kívül. Ebből a nézetből különböző problémák adódtak. Először is, hogy mi lesz azokkal a halottakkal akik az egyház megalapítása, vagyis az első pünkösd előtt haltak meg? Háromféle megoldást találtak a teológusok:

  1. Lymbus patrum: Ide jutottak azoknak a lelkei, akik meghaltak Krisztus előtt.
  2. Lymbus infantinum Ide jutottak azok a gyermekek, akik megkeresztelésük előtt haltak meg.
  3. Purgatórium: Ide azok jutottak, akik az egyházhoz tartoztak, de nem volt megfelelő az életük. A végítélet után jutnak csak a mennyországba.

A kálvini reformáció elvetette a fenti nézeteket. Ő „leegyszerűsítette” a túlvilágot. Később alakult ki a diszpenzacionalista[14] nézet, mely szerint az Ótestamentum idején mindenki egy helyre jutott, de amikor Jézus meghalt és a poklokra szállt, a jó emberek lelkeit kiszabadította a Seolból és felvitte magával a mennybe. Így most minden jó ember a mennyben van. Karl Barth elutasította ezeket a nézeteket: szerinte a Biblia nem szól a pokolról, amelyben a gonoszok szenvednek, hanem minden ember a sírba száll. Hasonlóan vélekedik Eriks Galeniks is.

Újszövetség[szerkesztés]

A görög nyelvű Újszövetségben alkalmazott Hádes kifejezés megfelel a héber se’ól szónak. A görögöknek hádész hasonló volt, mint a hébereknek a seol: sírgödör, a föld alatti alvilág.[15]

Néhány bibliafordítás a "pokol" szóval adja vissza a héber "seol" és a görög "hádesz" kifejezéseket, melyek a sírra utalnak, az ember halála után. Ez a fordítás viszont teljesen helytelen. Valójában a "túlvilág", illetve a "lelkek otthona" fogalom lenne a helyes kifejezés.[forrás?]

Katolicizmus[szerkesztés]

A késő ókortól az újkor kezdetéig három jelentős teológiai interpretációt kap a pokol: az első kettő Órigenésztől, illetve Szent Ágostontól származik, a harmadik a mellék-poklokról (tisztítótűz, limbus) szóló középkori tanítás.[16]

A firenzei zsinat (1439–1442) kijelentette, hogy a római katolikus egyházon kívül senki nem részesül örök életben, sem a "pogányok", sem a zsidók, sem a hitetlenek, sem pedig azok, akik kiszakadtak a pápával való egységből, sőt valamennyien az "örök tűz"-re vettetnek. Ezt a nyilatkozatot a II. vatikáni zsinat (1962–1965) a nem katolikusokra, a zsidókra, a muszlimokra, a nem keresztény vallások követőire és az önhibájukon hitetlenekre vonatkozóan visszavonta. [17]

A mai teológiában többé nem szokás tárgyalni a pokol érzéki büntetéseit. [17]

Iszlám[szerkesztés]

14. századi arab kézirat illusztrációja a Pokol elképzelt uráról, Iblíszről

Az iszlám teológiája mítoszokban és mesékben gyökerezik, istene az egész világ felett álló korlátlan úr, akit angyalok sokasága támogat világkormányzó munkájában, aki tetszése szerint szabja meg az emberek sorsát. Haláluk után mennyország vagy pokol vár reájuk. Erősen hangsúlyozza az eleve elrendelés tanát, és az ebből eredő fatalisztikus hit az iszlám egyik jellegzetessége.

Az iszlámban központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten (Allah) minden ember felett Ítéletet mond. A halott hitét halála után Munkar és Nakír angyalok megvizsgálják. A döntés értelmében a jók a Kertekbe (Dzsanna), a rosszak pedig a Tűzbe (Nár) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény és zsidó vallás Paradicsom- és Pokol-fogalmainak.[18] Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is. Létezik a túlvilág. Az utolsó ítélet előjele az Antikrisztus (daddzsál) és a mahdi fellépése, valamint Jézus visszatérése. Minden élőlény meghal, a hegyek repülni fognak, mire minden feltámad, hogy elvegye jutalmát a mennyországban vagy büntetését a pokolban. Akinek csak egy parányi hite volt, az nem kárhozik el örökre. Az utolsó ítélet fontos eszközei a mérleg, a híd és a Próféta tava.[19]

Zsidó vallás[szerkesztés]

A zsidó vallásban hisznek az "Eljövendő Világ"-ban (Olám Hábá), azaz az ígért és várt Szabadító korában és a halottak feltámadásában, de a hitek részleteikben eltérnek. Némelyek hiszik, hogy az igazak lelkei a mennybe (Gán Éden – Éden Kert) kerülnek vagy újraszületnek, míg a gonoszok a saját maguk által készített pokolban szenvednek, vagy éppenséggel halva maradnak. Mások úgy hiszik, hogy Isten feltámasztja az igazakat, hogy a földön éljenek miután a Messiás megtisztította a világot a "Gonosztól". A liberális zsidók is hisznek az eljövendő világban és a messiási korban, de nem hisznek egy személyes Messiásban. Az egyének személyes hite az életutáni részleteket illetően meglehetősen változatosak, és nincs semmilyen "hivatalos" álláspont sem. Némelyek hisznek mennyben és pokolban, de azokat csak tudat-állapotoknak tekintik, vannak akik hisznek az újraszületésben, vannak akik úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek egy valóságos életutáni létezésben. Ezektől függetlenül megállapítható, hogy a zsidóság figyelmének központjában általában az erényes életvitel áll, mintsem a halál utáni jutalom elnyerésének vágya.

A hagyományos zsidóság szerint a megváltás, a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán keresztül érhető el. Ilyen a szombat megtartása, a kásrut (az étrendi korlátozások), a szegényeknek való adakozás, a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", valamint Isten üzenetének az emberiséghez életpéldán keresztüli eljuttatása – mely Isten "választott népének" legfőbb kötelessége. A bűnvallás és a megtérés jom kippur idején történik, mikor a zsidók böjtölnek, bocsánatot kérnek egymástól, és kötelezettségeket vállalnak a jövőbeni jó cselekedetek végzésére. A reform zsidóság szerint az életben a fő hangsúly az Istennek tetsző élet gyakorlásán van, mely hitük szerint bizonyára jutalmat kap vagy ebben az életben vagy a halál után. Általában úgy hiszik, hogy Isten mindent megbocsát, nincs is pokol ahová valakit ítéletre lehetne kárhoztatni. A megváltás szerintük a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás, a jótékonykodás, a földért és emberiségért való aggódás, és mások háborításának elkerülése által valósulhat meg. A zsidó törvények betartásának mértéke azonban mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.

Keleti vallások[szerkesztés]

Hinduizmus[szerkesztés]

A puránák a világrendszert egy földkorongként képzelik el, amelynek középpontjában a Méru-hegy áll. A föld alatt szellemek és démonok laknak, ide kerülnek a gonosztevők és itt van a hindu pokol. A föld felett egymásra rétegezett világok, az istenek és szellemek lakóhelyei vannak. A világrendszert burok veszi körül és végtelen számú hasonló társával, időtlen idők óta lebeg a világegyetemben.

A hinduizmusban az újjászületések folytán a lélek számos megjelenési formán áthalad. A jó karmák magasabb síkon való újraszületéshez, a rossz karmák pedig alacsonyabb síkon való újraszületéshez vezetnek, de nem egy másik dimenzióban, hanem itt ezen a Földön. A nagyszámú "pokol" szervesen hozzátartozik az újjászületés folyamatához, de nem a változhatatlan állapotát jelenti. Amíg a karmák nem merülnek ki, addig az ember nem éri el a végső megszabadulást (móksa).

Buddhizmus[szerkesztés]

Searchtool right.svgBővebben: Naraka (buddhizmus)

A naraka (szanszkrit: नरक) vagy niraja (páli: निरय) a buddhista kozmológiában[20] szereplő fogalom, amelynek magyar fordítása "pokol" vagy "alvilág". A buddhizmusban a narakák a pokollakók, amelyek hasonlatosak a kínai mitológiában szereplő dijukhoz. A naraka két dologban eltér a keresztény pokoltól: a lények nem isteni döntés következményeként kerülnek a narakába és nem is örökre maradnak ott - jóllehet rendkívül hosszú ideig.[21]

A narakába született lények az előzőleg összegyűjtött cselekedeteik (karma) eredményeképpen kerülnek és nem maradnak pokollakók örökre, csupán addig amíg a rossz karmáik ereje ki nem huny.[22] Ezután újból egy magasabb birodalomban születnek újjá.

A Maddzshima-nikája 130. példázatában, a Dévaduta-szuttában Buddha részletesen beszél a pokolról. Ebben a félelmet keltő leírásban iszonyatos kínzásokról és fájdalmakról van szó, de az élőlények addig nem halhatnak meg, amíg a rossz karmájuk véget nem ér.

A mahájána szútrák különbözőképpen osztják fel a pokol birodalmat különböző albirodalmakra, a leggyakrabban nyolc tüzes poklot és nyolc jeges poklot említenek. A poklok világát jellemző egyik alapszöveg az Abhidharma-kosa szintén nyolc forró és nyolc fagyos poklot sorol fel.[23]

Művészet[szerkesztés]

A pokol egyik legismertebb ábrázolása Dante Isteni színjátékának Pokol című része, mely arról is képet ad, hogy a szerző korában miket tartottak halálos bűnnek a vallásos emberek. A pokol ura Danténél és más elképzelések szerint is a bukott angyal, Lucifer.

„ 
    »Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, 

    rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; 

    Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. 

    Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. 

    Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!«
 
    E néhány szó setét betükkel állott magassan ott felírva egy kapúra...
”
– Dante: A Pokol kapuja (részlet)


Ábrázolásai, megjelenései[szerkesztés]

  • Hieronymus Bosch: Az utolsó ítélet című festményének bal oldali panelje a Mennyország ábrázolása

  • Hieronymus Bosch: Az utolsó ítélet című festményének középső panelje a Purgatórium jelenetei

  • Hieronymus Bosch: Az utolsó ítélet című festményének jobb oldali panelje a pokol ábrázolása

  • William Blake: The Flight of Moloch, 1809

  • Cristoforo de Predis: Az utolsó itélet, 1476

  • Dante és Vergilius a pokolban (William-Adolphe Bouguereau műve)

Pokoljárások, túlvilági víziók magyar nyelven[szerkesztés]

A zsidó–keresztény apokrif iratoktól kezdve nagy számú irodalmi mű (elsősorban középkori krónikák, egyes szentek korabeli életrajza) foglalkozik – Dante kifejezetten szépirodalmi célból megírt eposzával szemben – állítólagos pokolbeli látomásokkal. Néhány híres vízió magyar nyelven is elérhető.

Egyes történetek időrendbenː

  • Nagy Szent Gergely elbeszélése (6. század) INː Nagy Antalː Hitelemzés példákban I., Budapest, 1876, 448. o
  • Drithelmus lovag látomása (7. század) INː Ráth-Végh Istvánː Tarka históriák, Gondolat Kiadó, Budapest, 1973, 345–361. o.
  • egy megtért rablógyilkos látomása (13. század) INː Assisi Szent Ferenc virágoskertje (Fioretti), ford. Kaposy József, Athenaeum Kiadás, Budapest, é. n. [1930-as évek], 138–147. o.
  • egy francia ember látomása 1268-ból INː Huszár Károlyː Történetekkel felvilágositott egyházi beszédek minden vasár- s ünnepnapra, Székesfehérvár, 1869
  • Római Szent Franciska látomása (15. század) INː Nagy Antalː Hitelemzés példákban I., Budapest, 1876, 449. o
  • Emmerich Anna Katalin látomása (19. század) INː Nagy Antalː Hitelemzés példákban I., Budapest, 1876, 449. o.

Egyéb gyűjteményekː

  • Apokalipszisek (szerk. Dörömbözi János, Adamik Tamás), Bp., Telosz, 1997, ISBN 963-8458-15-1, 197 p
  • Apokrifek (szerk. Vanyó László), Bp., Szent István Társulat, 1980, ISBN 963-360-110-X, 366 p (2. kiadás: 1988, ISBN 963-360-363-3, 435 p)
  • Alice K. Turnerː A pokol története, General Press Kiadó, Budapest, é. n. [2007], ISBN 978-963-964-864-7, 356 p
  • Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (ford. Veszprémi László), Helikon Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-2080-57-2, 333 p [csak válogatás]
  • Herbert Albert J.ː Lázár, kelj fel! – Négyszáz halott csodás feltámasztásának története, Ecclesia Kiadó, Budapest, 1995, ISBN 963-363-176-9, 319 p
  • Röck Gyulaː A misztika története, Pallos Könyvkiadó, Budapest, 1995, 180 p (az 1940-es években megjelent eredeti kiadás reprint kiadása)
  • (szerk.) Schütz Antalː Szentek élete az év minden napjára, Pantheon, Budapest, 1995, helytelen ISBN kód: 963-225-639-7, 912 p
  • Tar Lőrinc pokoljárása – Középkori magyar víziók (Magyar Ritkaságok sorozat), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985, 367 p

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Magyar Kurir: A pokol nem hely, hanem állapot
  2. ↑ Református Presbiteriánus > A pokol
  3. ↑ a b c Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → pokol, 2006
  4. ↑ Mt 24,51 Mt 13,42 Lk 13,28
  5. ↑ Pázmány Péter
  6. ↑ Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon → Gehenna
  7. ↑ A pokol nem hely, hanem állapot, karizmatikus.hu
  8. ↑ JW.org: Mi tanított Jézus a pokolról
  9. ↑ Máté 7,13. 14.
  10. ↑ Máté 18,8. 25. 41,46. Júdás 7. Máté 3,12. Luk. 3,17.
  11. ↑ Jel. 14,11. 20,10.
  12. ↑ Tobler Gusztáv: Nincs többé halál, Advent Kiadó, Krattigen
  13. ↑ Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Dogmatika II., sapientia.hu
  14. ↑ teológiai rendszer, a Szentírás, és különösen a bibliai próféciák következetes szó szerinti értelmezése
  15. ↑ Tobler Gusztáv: Nincs többé halál → Seol – pokol vagy sír?
  16. ↑ Bernhard Lang: Menny és pokol
  17. ↑ a b Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → pokol
  18. ↑ Simon Róbert Iszlám kulturális lexikon, i. m. 1 fejezet, 330-331. old.
  19. ↑ Glasenapp Az öt világvallás, i. m. 397. old.
  20. ↑ Thakur, Upendra. India and Japan, a Study in Interaction During 5th Cent. – 14th Cent. A.D.. Abhinav Publications (1992). ISBN 8170172896 
  21. ↑ A buddhista pokol. Buddhapest. (Hozzáférés: 2015. március 26.)
  22. ↑ (2009. február 7.) „The Buddhist Hell: An Early Instance of the Idea?”. Numen 56 (2-3), 254. o.  
  23. ↑ The Princeton Dictionary of Buddhism. Princeton: Princeton University Press, 86. o. (2003. február 7.) 

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ Például a buddhizmusban, ahol a rossz karmák hatása idővel elmúlik, így az érző lények üdvösebb létformában születhetnek újjá.

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pokol témájú médiaállományokat.
Nemzetközi katalógusok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pokol&oldid=20644908”