Magyarország 1957–1989 között

Magyarország 1957–1989 közötti időszaka, más néven a Kádár-korszak Magyarország, pontosabban a Magyar Népköztársaság 1956. november 7-e és 1989. október 23-a közötti történelmének közkeletű elnevezése, nevét az országot 1988 májusáig de facto vezető Kádár Jánosról kapta.

Megtorlás és konszolidáció, 1956–1963

Kádár János (jobbra) Willi Stoph mellett (1958. július 12. Berlin)

Szepesi György 1960. május 1-i riportot készít Kádár Jánossal a Felvonulási tér dísztribünjén

Az 1956-os forradalom leverésével egy időben Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar vezetőnek (bár Münnich Ferenc is esélyes volt rá). A kádári megtorlás során három év alatt mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Kádár restaurálta a diktatúra intézményrendszerét, ugyanakkor igyekezett féken tartani az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) néven újjáalakuló kommunista párton belüli sztálinista ellenfeleit is. Az ENSZ és Nyugat-Európa politikája és állásfoglalása az ún. „magyarkérdésben” egyértelművé tette, hogy az 1956 előtti politikához nincs visszatérés, Rákosi, Gerő és társaik nem juthattak többé szerephez Magyarországon. Kádár (és ezáltal az egész ország) legitimitását a nyugati hatalmak ugyanis Magyarország ENSZ csatlakozásához kötötték, az ENSZ viszont állásfoglalásában elítélte a rendszert és napirendjén a „magyar kérdés” egészen a kádári kompromisszumig szerepelt.

Mint a forradalom előtti rendszer népszerűtlenségének egyik fő tényezőjét, az ÁVH-t nem szervezték újjá, arra viszont megvolt a lehetőség, hogy egykori tagjai az új fegyveres testületekbe, például az újjászerveződő rendőrségbe vagy munkásőrségbe jelentkezzenek. Sokan közülük éltek is ezzel a lehetőséggel.

A kompromisszum értelmében Kádár 1956 elítéltjeinek általános amnesztiát hirdetett (melynek keretében 1960-ban, majd 1963. március 15-én a bebörtönzöttek mintegy 80%-át kiengedték), cserébe Magyarországot nemzetközileg elfogadták, lehetővé vált nagykövetek delegálása és fogadása, a nagyobb magánéleti szabadság és karrierlehetőségek engedélyezéséért cserébe a politikai aktivitás szigorú korlátait fenntarthatta, így lekerült a magyarkérdés az ENSZ asztaláról. 3000 politikai foglyot szabadon engedtek, de nem mindenkit, mert sokakat köztörvényesként ítéltek el.

1957. május elsején, alig fél évvel a forradalom leverése után a Hősök terén több százezres tömeg vett részt (nemzeti színű és vörös zászlókkal) a hivatalos ünnepségen és majálison, és ezt mint Kádár melletti rokonszenvnyilvánítást tüntették fel. Valójában inkább a megfélemlítés, a felvonulás munkahelyi kötelezővé tétele illetve a beletörődés és a szép tavaszi idő, a majális vitte ki az embereket.

A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) utódjaként 1957-ben megalakult a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ), a párt ifjúsági szervezete. A még 1948-ban létrejött Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) nem érdekképviseletként működött, hanem a párt utasításait követte.

1961-re befejeződött az erőszakos kollektivizálás, aminek során a parasztokat sok esetben adminisztratív eszközökkel, zsarolással, veréssel kényszerítették, hogy földjeiket adják át a termelőszövetkezetek számára. Eredményeként a földek 90%-a TSZ-ek, állami gazdaságok kezére került. Megszűnt a beszolgáltatás rendszere és engedélyezték a háztáji gazdaságokat. Biztonságossá vált az élelmiszerellátás.

Több figyelmet fordítottak a könnyű- és élelmiszeriparra, de fennmaradt a tervgazdálkodás s a torz iparszerkezet pazarló, túlszabályozott és bürokratikus rendszere. Az infrastruktúrát továbbra is elhanyagolták, környezetvédelmi szempontok fel sem merültek.

Érett kádárizmus, 1963–1979

Ifjúgárdista gázálarcban az 1977-es VIII. Országos Ifjúgárda Szemlén

A Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház megnyitása, 1976. április 3-án

A pártvezetés 1963-ra teljesen autoriterré (tekintélyelvűvé) vált, már nem törekedett a totális diktatúrára, az emberek teljes körű ellenőrzésére. Kádár meghirdette az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját, már nem volt kötelező hitet tenni a rendszer mellett, de ellene továbbra is tilos volt cselekedni akár szóban, akár más formában. A pártállam puha diktatúrája időszakában Magyarországot gyakran a szocialista tábor „legvidámabb barakkjának” nevezték, összehasonlítva más szocialista országok keményebb diktatúrájával, de hívták „gulyáskommunizmusnak” is a korszak élhetőbb körülményeire utalva. Mivel a pártvezetés úgyis a beleszólásuk nélkül hozta a döntéseket, a nép elfordult a politikától.

Néhány kérdés tabunak számított az irányított nyilvánosságban: a rendszer legitimitását, ideológiai alapjait tilos volt megkérdőjelezni (például a szovjet megszállás tényét, a proletárdiktatúra szükségességét, a teljes foglalkoztatottság miatti gyáron belüli munkanélküliség tényét, 1956 keményvonalas kádárista értékelését, Kádár János személyét, az ugyan csökkenő, de megmaradó szegénység továbbélését), ezen felül azonban a legtöbb téma – a pártirányítás alatt álló sajtóban – gyakorlatilag vitatható volt az értelmiség részéről. Másfelől azonban egyre jobban kiterjedt a lakosság titkosszolgálati megfigyelése, nőtt a besúgóhálózat, noha az NDK-beli szintet sohasem érte el. Csökkent a gyerekszületések száma, amin a GYES és a GYED bevezetése csak minimálisan tudott enyhíteni.

A magánélet korábban hagyományos és meghitt eseményeit is igyekeztek ideológiailag átalakítani és az egyházi keresztelő helyett szocialista névadó ünnepséget, templomi szertartás helyett polgári, munkásőr vagy KISZ-esküvőt, egyházi végtisztesség helyett bevezették a társadalmi szervezetek által lebonyolított temetési szertartást.

Újpalotai életkép Ikarus busszal és panelházzal. A lakótelepek megoldották a nagyvárosokba áramló falusi népesség lakásproblémáját, a távfűtés, a fürdőszoba és az angol WC pedig pozitív minőségi ugrást képviselt az életformában

Az érett Kádár-rendszert a „gulyáskommunizmus” jellemezte, mert 1956 miatt stratégiai kérdésnek tekintették a hétköznapi szintű elégedettséget, ezért igyekeztek bármi áron, akár fenntarthatatlan módon is növelni az életszínvonalat. Üdülők és szállodák épültek, általánosan elterjedt a nyaralás lehetősége. Korlátozottan engedélyezték a külföldi (akár nyugati) utazásokat: három évenként lehetett ilyen irányú kérvényt benyújtani, amit a hatóságok vagy engedélyeztek vagy elutasítottak. Ugyan lassú ütemben, de fejlődésnek indult a közlekedés és a távközlés. Támogatott lakás és lakótelep építések kezdődtek. Kórházak és rendelők épültek, 100%-os lett a társadalombiztosításban részesülők aránya és javultak az egészségügyi mutatók. Hozzá lehetett jutni tartós fogyasztási cikkekhez. Oktatási intézmények épültek és javult az iskolázottsági szint. Évente emelkedtek a reálbérek.

Csak szocialista országokba érvényes útlevél 1972-ből

A fejlődés forrása kezdetben még az egyre csökkenő ütemben növekvő termelés volt. A hatékonyság javítása érdekében a kommunista vezetés megpróbálta néhány piaci ösztönző óvatos – de akkoriban bátornak számító – bevezetését 1968-ban. Ez volt az ún. új gazdasági mechanizmus. A szocializmus Moszkva akarata ellenében történő reformálhatóságába vetett remény a prágai tavasz leverésének hatására elillant. A gazdasági reform eredményeit vissza kellett fogni, mert a növekvő belső zavarok nem szovjet típusú politikai megoldását Kádár a Csehszlovákiában történtek után nem vállalta. De még így is a lakosság körében beindult a kispolgárosodás, a fogyasztás legitimálásával mindenki vásárolhatott, vagy igényelhetett magának hűtőt, televíziót, autót, vásárolhatott nyaralót, és egyéb, a komfortérzetet jelentősen javító cikket, mely révén maga a rendszer is elviselhetőbbé vált. A korábbi erőltetett puritanizmust felváltotta a fogyasztói tömegkultúra, az egyenlőség elvét pedig a személyes egzisztencia fontossága.

A fejlődés és a jobb életkilátások miatt magának Kádárnak a megítélése is javult, már nemigen foglalkoztak a forradalom leverésében játszott szerepével, és afféle atyai vezetővé vált a nép szemében.

Banánt csak karácsony előtt lehetett kapni korlátozott mennyiségben

A fejlődésnek nagy ára volt. Az ország gazdaságilag eladósodott, fokozatosan nyugati függésbe került. A KGST 1973-ra képtelenné vált tovább elegendő segítséget nyújtani, elsősorban az ebben az évben kirobbant olajválság miatt. Noha a kádárista vezetés ideológiájában élesen szembehelyezkedett a nyugattal, a pártvezetés 1973-tól kezdve rendszeresen kapitalista országokból származó – elsősorban japán – banki hiteleket vett fel a gazdasági hiány pótlására. Ez a fajta kettős beszéd egészen a Kádár-rendszer bukásáig fennmaradt. Elsősorban nyugati újságírók hatására terjedt el Magyarország ezen évei légkörének megjelölésére a legvidámabb barakk kifejezés.

A pártvezetés propagandája szerint a válság csak a kapitalista Nyugatot sújtja, és az olcsó nyugati kölcsönökből beindított nehézipari és energetikai beruházások nyereséges megtérülését várta. Ugyanakkor továbbra is a régi, nehezen eladható árukat termelték és az így keletkezett veszteségeket ellensúlyozták a nyugati hitelekkel.

Hanyatló Kádár-rendszer, 1979–1989

Farkas Bertalan 1980. május 26-án indult a világűrbe, ahonnan szerencsésen vissza is tudott térni a Földre

A gazdasági problémák fokozódásával (eladósodás, növekvő nyugati importfüggőség) nőtt a kommunista vezetés bizonytalanság-érzése, mert az 1956-os forradalom nagy tanulságának azt tartották, hogy nem szabad az életszínvonalat csökkenteni. Az 1980-as években az újraerőltetett korszerűtlen iparosítás következtében egyre nagyobb összegeket vontak ki a mezőgazdaságból, az előző évtizedhez képest elhanyagolták az infrastruktúra fejlesztését, csökkent a közlekedés és a hírközlés fejlődése.

Az 1973-as majd az 1979-es olajválság, valamint a hitelekből fenntartott (mű)jóléti politika elhúzódó kölcsönhatása miatt 1982-re államcsőd-közeli helyzetbe sodródott az ország. A kiutat a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank kölcsönei jelentették, melyhez azonban Magyarországnak be kellett lépnie a világ két legnagyobb tőkével rendelkező kapitalista szervezetébe, ennek megfelelően 1982-ben IMF, 1983-ban IBRD (a Világbank elődje) tag lett. Az ártámogatások csökkenése miatt az infláció növekedni kezdett. Engedélyezték a magánszektor egyre nagyobb szerepvállalását is. (Például KFT-k és GMK-k alakultak.) A gazdaság elkezdett átalakulni tervgazdálkodásból piaci alapúvá. A lassú változásokat a közvéleményhez képest a hivatalos ideológia alig vagy nem követte. Évente emelkedtek az árak. A lakosság egyre elégedetlenebb lett. Alkoholfogyasztásban és az öngyilkosságok számában az ország vezető helyre került. Az életszínvonal emelkedése megállt.

A kormány továbbra is a pártnak volt alárendelve, a parlament egészen az első szabad választásokig csupán formalitás volt. Már 1979 után megjelentek az első ellenzéki csoportok, és a párton belül is reformkezdeményezések indultak. Lassan kibontakozott a demokratikus ellenzék, és annak két nagy ága, a népi (nemzeti, vidék-centrikus) és az urbánus (városias, liberális). 1981-ben megalakult az ellenzéki sajtó, a szamizdat azaz illegálisan megjelenő Beszélő c. folyóirat képében. Ezt később számos újabb lap követte (1984 Hírmondó, 1986 Demokrata, 1989 Hitel)

Gorbacsov új szovjet pártfőtitkár politikája 1985-től megnyitotta az utat a békés rendszerváltás felé.

1985. június 14-16-án a monorierdői kempingben találkozott negyvenöt magyar értelmiségi. A demokratikus ellenzék képviselőin kívül ötvenhatosok, reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vettek a tanácskozáson. Az akkor illegális rendezvény, a monori találkozó, a magyarországi rendszerváltás előtti ellenzéki körök és csoportosulások, összességében a demokratikus ellenzék, első és igazából egyetlen olyan találkozója volt, melyen mind az urbánus, mind a népi frakció jelen volt és valamiben egyetértésre jutott.

A magyar kormány és a Világbank 1988. július 1-jén írta alá az „Ipari szerkezetátalakítási kölcsön” (ISAL) szerződést, melynek keretében megszületett többek között a társasági törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb törvények, illetve azok elfogadásra kerültek. Így lehetővé vált az állami vállalatok részvénytársasággá alakulása, természetes személyeknek szavazati jogú részvényvásárlása, valamint természetes személyeknek kft. és rt. alapítása. Átalakult a vállalati jövedelemadózás, a vasipar és a szénbányászat, a termelői és fogyasztói ártámogatások összege jelentősen (bár nem a vállalt 10%-kal) csökkent.

1987-ben a lakiteleki találkozón megalakult az első ellenzéki párt, az MDF, melyet már a rendszer nem üldözött, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások előtt legitimált, hogy törvényes tárgyalópartner lehessen az állampárttal. 1988-ra megjelent az ún. szakkollégiumi értelmiség, mely a Bibó István Szakkollégium (ELTE-ÁJK) és a Rajk László Szakkollégium (Közgáz) hallgatóit (pl.: Orbán Viktor, Fodor Gábor, Urbán László) és tanárait (pl.: Stumpf István) jelölte. Többségük máig a politikai élet jelentős, meghatározó alakja. 1989. július 6-án meghalt Kádár és ezzel szimbolikusan a Kádár-rendszer is véget ért.

A folyamat végén, 1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, ezzel a korábbi államberendezkedés végleg megszűnt.

Kultúra

Aczél György

Kádár János (balra) és Biszku Béla (jobbra) 1985-ben a budapesti Kárpát utca 25-27 Zöld óvodánál, amely ma Zöld Ág Tagóvoda

A korszak fokozatosan enyhülő állami kultúrpolitikáját az Aczél György nevéhez fűződő legendás három „T” rendszere határozta meg. Néhány kényes ideológiai kérdés (az ország adósságállománya, az 1956-os forradalom, a szovjet megszállás, az állampárt és a kommunista berendezkedés, a diktatúra bírálata, a munkásság helyzete, a határon túli magyarok helyzete, a létező szegénység, Kádár János valamint a főbb párt- és állami vezetők személye) tabu volt. A politizálást és a szélsőséges műfajokat leszámítva jórészt szabadon lehetett alkotni. A tabutémák közismertek voltak. Sokszor olyan jól működött az öncenzúra, hogy nem is kellett retorziókhoz folyamodni. Az irányított nyilvánosságot csak a külföldről sugárzott Szabad Európa Rádió, az 1980-as években megjelenő szamizdat irodalom és alternatív kultúra törte meg.

További információk

• Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában (Corvina, 2006) ISBN 9631354105 és ISSN 17874076
• Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében (Osiris, 2001 (2005)) ISBN 9633898137 ISSN 1218-9855 (a 2001-es kiadás: ISBN 9633799112)
• Valuch Tibor: A lódentől a miniszoknyáig. A XX. század második felének magyarországi öltözködéstörténete Corvina kiadó és az '56-os alapítvány közös kiadványa ISBN 963135363X
• Valuch Tibor: A „gulyáskommunizmus” valósága
• Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról (Az 1956-os Intézet Közalapítvány kiadványa) ISBN 9632105087
• Kopátsy Sándor: Kádár és kora, Belvárosi Könyvkiadó, ISBN 9639114391
• Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája, Jaffa Kiadó, Budapest, 2013, ISBN 9786155235412
• Márkus Péter: A Világbank és Magyarország
• Artpool.hu – Kronológia: A politika, a tudomány és a művészet 1956-1989 között
• Origo – Cukor és korbács: a Kádár-rendszer születése