Antropológiai nyelvészet

Az antropológiai nyelvészet egy interdiszciplináris tudományág, amely a nyelvészeti és az antropológiai vizsgálatok, kutatások kölcsönös egymásrahatásának eredményeként jött létre.

Az antropológiai nyelvészet története

Az irányzat Amerikából indult, és terjedt el fokozatosan a 20. sz. első felében. Ez volt az az időszak, amikor az amerikai kutatók foglalkozni kezdtek a nem-indoeurópai népek kultúrájával, nyelvhasználatával és a veszélyeztetett nyelvek leírásával. Az amerikai kutatók számára az antropológia nyújtotta az elsődleges alapokat egy új, kimondottan nyelvészeti irányzat megteremtéséhez, mivel a klasszikus grammatikai kutatások ezen a területen nem rendelkeztek hasznosítható hagyománnyal. 1959-től az USA-beli „Anthropological Linguistic” című folyóirat ad fórumot az irányú jellegű cikkeknek, tanulmányoknak.

Német nyelvterületen az etnolingvisztika kifejezés terjedt el, illetve a jelenségeket részben a metalingvisztika és a újhumboldtizmus köreibe sorolják.

Az antropológiai nyelvészet megteremtőjeként Franz Boast tartjuk számon. A magyar etnolingvisztikai kutatások kezdeteit a 20. század kezdetén Munkácsi Bernát munkája jelentette.

Az antropológiai nyelvészet kutatási területei

Ez az interdiszciplináris gyűjtőtudomány a kulturális antropológia keretei között helyezhető el, mivel maga a nyelv is egyfajta emberi viselkedésformaként definiálható. Ennek tükrében az mondható el, hogy ez a tudomány elsősorban azzal foglalkozik, hogy az ember, a nyelv és a környezete között milyen kapcsolat létezik, és milyen kölcsönhatás lép fel közöttük. Több tudományterülettel is szorosan összefonódik, és felhasználja azok kutatási eredményeit. Ide sorolhatjuk a néprajzot, az entnológiát, a szociológiát, a szociolingvisztikát, a pszicholingvisztikát, a szemiotikát, és nem utolsósorban a pragmatikát.

Területei:

• a nyelvhasználat;
• a nyelvváltozatok (különösen a nem hatalmi pozícióban lévők);
• az alacsonyabb fejlettségi szinten álló közösségek gondolkodási formái;
• a kulturális hagyományok, minták és hiedelmek viszonya;
• a nyelvi univerzáliák és unikumok;
• a nyelvi centrum és periféria kérdésköre;
• a vallási, a szakmai és a rokonsági csoportok kommunikációja;
• a nyelvi konfliktusok;
• a különböző nyelvi funkciók szociokulturális reprezentációja;
• az informatikai társadalom másodlagos szóbeliségének és írásbeliségének jelenségei.

Hymes szerint az antropológiai nyelvészet területei:

• a, a szemantika néprajzi szempontú tanulmányozása
• b, nyelvszociológiai vizsgálatok
• c, paralingvisztika, jelbeszédtan
• d, etológia
• e, a közösségi magatartás, kultúra, nyelvhasználat módjainak és szabályainak a feldolgozása
• f, a folklór és vele kapcsolatos viselkedési formák vizsgálata

Az antropológiai nyelvészet mégsem rendelkezik olyan szerteágazó kutatási területtel, mint a pszicholingvisztika vagy akár a szociolingvisztika. Mivel a nyelvészeti antropológusok főként az univerzális jelenségek vizsgálatára koncentrálnak, ezért megfigyeléseik az egyes közösségek nyelvének néhány területére korlátozódnak. Ide tartozik az eltérő lexikai sajátosságok vizsgálata: a családi viszonyokat jelölő rokonságnevek, a szivárvány színeit megnevező színnevek, taxonómiai rendszerek, összefüggések; az egyes nyelvek eltérő grammatikai sajátosságainak elemzése, mint az igeidők, aspektus, stb., valamint a nyelvi tevékenységgel kapcsolatos viselkedésformák tanulmányozása.

Az antropológiai nyelvészet esszenciális jelentőséget tulajdonít a nyelv és a kultúra közötti igen bonyolult és olykor ambivalens kapcsolat feltárásának. A nyelv és a kultúra olyan szervesen összetartozik, hogy szinte lehetetlen megállapítani, hogy melyik rendelkezik nagyobb prioritással, és melyiknek van döntőbb hatása a másikra. Ebből kiindulva a nyelv és a kultúra közötti viszony definiálása három különböző nézőpontból kiindulva valósulhat meg. Az első szerint a nyelv struktúrája meghatározza a nyelv használóinak világlátását. Az ezzel ellentétes álláspont azt mondja , hogy a kultúra nem határozza meg a nyelv szerkezetét, de jelentős mértékben befolyásolja a nyelv használatát. Ezek mellett létezik egy semleges nézőpont is, amely azt mondja, hogy a nyelv és a kultúra között alig fedezhető fel bármilyen jellegű összefüggés.

Az antropológiai nyelvészet vizsgálatainak és kutatásainak egyfajta szintéziseként jött létre a nyelvi relativitás elveként is ismert Sapir-Whorf hipotézis, amely alapvetően azt feltételezi, hogy az emberek által használt nyelv erőteljesen befolyásolja azt, ahogy a körölöttük levő világ dolgait érzékelik, és ezáltal az is elmondható, hogy az egyes társadalmak kultúrája a nyelv által reflektálódik.

Forrás

• Simigné Fenyő Sarolta: Bevezetés az alkalmazott nyelvészetbe. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2003.
• Wisniewski, Kamil: Antrophological linguistics. 2007.
• Zimányi Árpád: Balázs Géza – Takács Szilvia: Bevezetés az antropológiai nyelvészetbe. 2009.
• Balázs Géza – Takács Szilvia 2011. Etnolingvisztika – antropológiai nyelvészet. In: Balázs Géza (szerk.): Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter Nonprofit Kft.: Budapest.
• etnolingvisztika In:Magyar néprajzi lexikon. főszerk. Ortutay Gyula Budapest: Akadémiai, 1977-1982 ISBN 963 05 1285 8

További információk

• http://e-nyelvmagazin.hu/2009/12/05/balazs-geza-%E2%80%93-takacs-szilvia-bevezetes-az-antropologiai-nyelveszetbe/
• http://www.tlumaczenia-angielski.info/linguistics/anthropological-linguistics.htm
• Hymes, D.: Directions in (Ethno-) Linguistic Theory (American Anthropologist, 1964)
• Language in Culture and Society (szerk. Hymes, D., New York-Evanston–London, 1964)
• Szépe György: A nyelvészeti diszciplínák és a kommunikációkutatás (Nyelv és kommunikáció, Bp., 1969);
• Gulya János: Az etnolingvisztika magyar „előfutárai” (Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből, Bp., 1970)
• Cseresnyési László: Nyelvek és stratégiák, avagy a nyelv antropológiája, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2005.
• Bárdosi Vilmos (szerkesztő): Világkép a nyelvben és a nyelvhasználatban, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2010.