19. század

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Évszázadok 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.



Évtizedek: 1800-as évek 1810-es évek 1820-as évek 1830-as évek 1840-es évek 1850-es évek 1860-as évek 1870-es évek 1880-as évek 1890-es évek

A 19. század az 18011900 közötti éveket foglalja magába, a polgári demokratikus forradalmak és a modern nemzetállamok kialakulásának a kora. A századra leginkább jellemző társadalmi mozgalom a liberalizmus és a nacionalizmus, a leginkább meghatározó szellemi és művészeti irányzat pedig a romantika és a realizmus volt. Ez az irodalom nagy százada, a leghíresebb nemzeti írók kora. A 19. volt az utolsó évszázad, amelyben még korstílusok uralkodtak, egyben az első, amelynek során felbukkant a 20. századra jellemző stíluspluralizmus.

A század második fele a második ipari forradalom korszaka. Ezenkívül kialakult az imperializmus, a gyarmatbirodalmak versenye, amelynek során a nagyhatalmak gyakorlatilag az egész Földet felosztották egymás között.

Magyarországon a 19. század első fele a reformkor és a szabadságharc időszaka, míg a későbbi évtizedeket a kiegyezés és az azt követő robbanásszerű gazdasági és társadalmi fejlődés fémjelezte. A század eszméi és küzdelmei közepette születik meg a mai magyar nemzet.

A történettudományban használatos a hosszú 19. század kifejezés, ami a francia forradalomtól (1789) az első világháborúig (19141918), illetve az azt lezáró békeszerződésekig (19191920) terjedő korszakot jelöli.

lásd még: 2. évezred, Újkor, Reformkor

Európa a bécsi kongresszus (1815) után
A világ 1860-ban – Németország és Olaszország egységesítése előtt
A fő hódító hatalmak és területeik 1885-ben (fehér vonallal a mai országhatárok)

Események[szerkesztés]

Európa[szerkesztés]


Magyarország[szerkesztés]

Észak-Amerika[szerkesztés]

Az USA tagállamai körének bővülése (animációs térkép)
lásd még: Az Amerikai Egyesült Államok tagállamainak listája a felvétel dátuma szerint

Amerika többi része[szerkesztés]


Ázsia[szerkesztés]

Ausztrália és Óceánia[szerkesztés]

Afrika[szerkesztés]

Egyéb[szerkesztés]

A 19. század legtöbb áldozatot követelő eseményei[szerkesztés]

  • 1799-1815: A napóleoni háborúk a történelem első „modern” hadviselése, amelyben sok ország vett részt sorozáson alapuló, tömeges hadseregekkel. A katonai és polgári áldozatok együttes száma 3–6 millió közöttire tehető. Csak az 1812-es oroszországi hadjárat során kb. egymillió katona halt meg francia és orosz oldalon együttvéve.
  • 1855-1901 között a pestis - a 14. századi „fekete halál”-hoz hasonló - újabb világjárvány csak Kínában és Indiában mintegy 12 millió embert ölt meg. A járvány más földrészekre is átterjedt. (Véglegesen csak 1959-ben sikerült felszámolni.)

Ember és környezete[szerkesztés]

Művészet[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Vallás[szerkesztés]

Találmányok, felfedezések[szerkesztés]

19. század első fele[szerkesztés]


19. század második fele[szerkesztés]

Jelentős személyek[szerkesztés]

Politikai vezetők, uralkodók[szerkesztés]

Európa[szerkesztés]

Amerika[szerkesztés]

Ázsia[szerkesztés]

  • Meidzsi (Mucuhito), japán császár

Természettudományok, egészségügy[szerkesztés]

Társadalomtudományok[szerkesztés]

Vallási vezetők[szerkesztés]

Írók és költők[szerkesztés]

Zeneszerzők[szerkesztés]

Képzőművészek és építészek[szerkesztés]

Magyarok[szerkesztés]

Politikai vezetők[szerkesztés]

Természettudományok, egészségügy[szerkesztés]

Társadalomtudományok[szerkesztés]

Írók, költők[szerkesztés]

Művészek[szerkesztés]

Évek és évtizedek[szerkesztés]

Megjegyzés: A 19. század előtti és utáni évek dőlt betűvel írva.

1790-es évek 1790 1791 1792 1793 1794 1795 1796 1797 1798 1799
1800-as évek 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809
1810-es évek 1810 1811 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819
1820-as évek 1820 1821 1822 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829
1830-as évek 1830 1831 1832 1833 1834 1835 1836 1837 1838 1839
1840-es évek 1840 1841 1842 1843 1844 1845 1846 1847 1848 1849
1850-es évek 1850 1851 1852 1853 1854 1855 1856 1857 1858 1859
1860-as évek 1860 1861 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869
1870-es évek 1870 1871 1872 1873 1874 1875 1876 1877 1878 1879
1880-as évek 1880 1881 1882 1883 1884 1885 1886 1887 1888 1889
1890-es évek 1890 1891 1892 1893 1894 1895 1896 1897 1898 1899
1900-as évek 1900 1901 1902 1903 1904 1905 1906 1907 1908 1909
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 19. század témájú médiaállományokat.