Személy (nyelvészet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Személy (nyelvtan) szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nyelvtani kategóriák
Sablon:Nyelvtani kategóriák

A nyelvészetben a személy olyan grammatikai kategória, mely a nyelvi kommunikációban résztvevőkre és a létrejött megnyilatkozásra való utaláson alapszik. A legegyszerűbb esetben a kommunikációs helyzetet egy beszélő (az egyes szám 1. személy), egy címzett, akihez a megnyilatkozás szól (az egyes szám 2. személy) és a kommunikáció tárgya, azaz egy vagy több lény, egy vagy több dolog (az egyes, illetve többes szám 3. személy) közötti viszony határozza meg. A kommunikációs helyzetet meghatározhatják összetettebb viszonyok is. A beszélő társulhat a címzettel vagy több címzettel, esetleg egy vagy több olyan személlyel is, akik a kommunikáció tárgyát képezik (beleértő többes szám 1. személy), vagy csak egy vagy több, a kommunikáció tárgyát képező személlyel (kizáró többes szám 1. személy). Ezen kívül a beszélő társíthatja a címzettet még egy vagy több címzettel, esetleg egy vagy több jelen nem lévő személlyel is (többes szám 2. személy).[1]

A grammatikai személy elsősorban az igére, a személyes névmásra és a birtokos névmásra jellemző, és együtt nyilvánul meg a szám kategóriájával.[2] Más szófajok is hordozhatják a személy kategóriáját, mint például a magyar nyelvben a birtokot megnevező főnév és a névutó.

Valós személy és alaktanilag jelzett személy[szerkesztés]

A valós személy és az alaktanilag jelzett nem mindig esik egybe, és az egybeesés hiányának nyelvtől függően különböző esetei lehetnek.

Az udvariassági harmadik személy[szerkesztés]

Egyes nyelvekben, mint például a szláv nyelvek vagy a francia nyelv, az udvarias közlésben is a második személyt használják, azzal a különbséggel, hogy egyetlen címzettel is annak a többes számát. Más nyelvekben viszont, mint a magyarban, egy címzettnek az egyes szám 3. személy jár, többnek pedig a többes szám 3. személy. Ez úgy az igére, mint a személyes névmásra is érvényes, ez utóbbi pedig lehet specifikus. Példák:

(spanyolul) specifikus névmásokkal:[3]
Usted no es de aquí, ¿verdad? ’Maga/Ön nem idevalósi, igaz?’;
¡Salgan ustedes! ’Menjenek ki!’;
(olaszul) nem specifikus névmásokkal:[4]
Lei non è troppo alta, Signora ’Ön nem túl magas, asszonyom’ (Lei eredetileg nőnemű ’ő’);
Lei è molto gentile, Signore ’Ön nagyon kedves, uram’ (Ugyanaz a Lei hímnemű címzethez is szól);
Signori Conti, (Voi) siete italiani? vagy Signori Conti, Loro sono italiani? ’Conti úr és Conti asszony, önök olaszok?’ (Az eredetileg ’ők’ jelentésű Loro nem kötelező a szokásos Voi ’ti’ tegezésben is használt névmás helyett).

A határozatlan és az általános alany személye[szerkesztés]

Különböző nyelvekben a határozatlan és az általános alany különböző személyekkel fejezhető ki, olykor többel egyazon nyelvben.

A magyar nyelvben a határozatlan alany lehet egyes szám 3. személyű, amikor határozatlan névmással fejezik ki [„Ha jó vagyok, hátam mögött / Jár valaki s azért vagyok, / S ha rossz vagyok, / Valaki elébem szökött” (Ady: Az elsőség jósága)], vagy többes szám 3. személyű, külön szó nélkül kifejezve: „Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktába írják, miről álmodoztam” (József A.: Levegőt!). Az általános alany is lehet egyes szám 3. személyű, például az ember főnévvel vagy általános névmással kifejezve (Senki sem sírja ki a szemét a más szerencsétlenségén), de külön szó nélkül kifejezve lehet többes szám 3. személyű (Amint fújják, úgy táncol), többes szám 1. személyű (Árnyékáért becsüljük a vén fát), valamint egyes szám 2. személyű is: Szólj igazat, betörik a fejed.[5]

A francia nyelvben az alanynak mindig külön szóként kell jelen lennie, kivéve mikor az állítmány felszólító módú. A határozatlan vagy az általános alany legtöbbször egyes szám 3. személyben van, az on határozatlan személyes névmással kifejezve:[6] On a souvent besoin d'un plus petit que soi ’Gyakran nálunk kisebb valakire van szükségünk’[7] Van ugyancsak egyes szám 3. személyben visszaható alakú személytelen igével szenvedő jelentésűnek nevezett szerkezet is, melyben az il ’ő’ névmás a grammatikai alany, és a cselekvő általános: Il se vend beaucoup de livres ’Sok könyvet adnak el’. Általános alany lehet többes szám 2. személyű is: Vous marchez parfois des heures dans ce pays sans rencontrer âme qui vive ’Olykor az ember órákon át jár ezen a vidéken anélkül, hogy egyetlen lélekkel is találkozna.[8]

A személy kifejezése[szerkesztés]

A magyar nyelvben a személy kifejezhető a személyragokkal, a személyes névmásokkal, a birtokos névmásokkal és a birtokos személyjelekkel. Az indoeurópai nyelvekben általában a személy morfémai ugyanazok, a birtokos személyjeleken kívül. Ezek funkciójával birtokos determinánsokat használnak.

Az ige terén[szerkesztés]

Egyes nyelvekben, mint a magyar, a személyrag, még ha nulla személyrag is van, elegendő az ige személyének jelzésére minden igemódban és igeidőben. Ugyanaz a helyzet a szláv nyelvek esetében is, például a közép-délszláv diarendszerhez tartozókéban (szerb nyelv stb.).[9] Az újlatin nyelvek közül ez például a románra érvényes általában.[10]

Más nyelvekben az ige személyes alakjai lerövidültek, minek következtében a személyragok száma lecsökkent, és előállt személyek összetévesztésének a veszélye. A franciában például vannak olyan igekategóriák, amelyek esetében egyes igeidőkben négy személyrag háromféleképpen íródik, de a beszédben csak az igető hallatszik, tehát négy személyben az ige egyformán hangzik. Ezért a személy morfémája nagy mértékben a külön szóval kifejezett alany lett, következésképpen az ige csak ilyen szó mellett jelenik meg. Harmadik személyben ez főnév, névmás, vagy ritkábban főnévi igenév, első és második személyben személyes névmás.[11] Az angol nyelvben ilyen morféma még szükségesebb, mivel például a szabályos igék egyszerű jelen ideje esetében csak az egyes szám 3. személyt jelzi rag.[12] Példák (a személy morfémái, azaz a ragok és a névmások, félkövér betűkkel):

Szám Személy Magyar Szerb Román Francia Angol
Egyes
1.
 énekelek pevam cânt[13] je chante[14] I sing[13]
2.
 énekelsz pevaš cânți tu chantes[14] you sing[13]
3.
 énekel[13] peva[13] cântă il/elle chante[14] he/she/it sings
Többes
1.
 énekelünk pevamo cântăm nous chantons we sing[13]
2.
 énekeltek pevate cântați vous chantez you sing[13]
3.
 énekelnek pevaju cântă ils/elles chantent[14] they sing[13]

Az magyar nyelvben a főnévi igenév is hordozhatja a személy kategóriáját, a hozzáadott személyragok révén akkor, amikor az állítmány személytelen, és pontosítani akarjuk a cselekvő személyét: Nem kell szomorkodnod.[15] Ez ritka az indoéurópai nyelvekben. Megvan például a portugálban: No caso de (tu) estares doente, não vou à festa ’Ha esetleg megbetegedsz, nem megyek az ünnepélyre’.[16]

Más nyelvekben az igenevek általában közvetve hordozzák a személy kategóriáját, mivel rendszerint cselekvőjük az őket alárendelő ige alanya. Amikor kivételesen más cselekvőjük van, ezt egy külön szó fejezi ki. Példák:

  • főnévi igenévvel: (franciául) Nous regardions les avions s’éloigner dans la nuit ’Néztük az éjszakában eltávolodó repülőgépeket’;[17]
  • melléknévi igenévvel: (franciául) La neige n’arrêtant pas de tomber, la circulation était très difficile ’Mivel a havazás nem állt el, a közlekedés nagyon nehéz volt’.[18]

Más szófajok terén[szerkesztés]

Az igén és a személyes névmáson kívül a birtoklást kifejező szerkezetekben is jelen van a személy kategóriája. Sajátja például a birtokos névmásnak:

Magyar Szerb Francia Angol Román
az enyém moja la mienne mine a mea

Egyes nyelvekben van birtokos determináns is, melynek a magyar birtokjel felel meg:

Magyar Szerb Francia Angol Román
házam moja kuća ma maison my house casa mea

A magyarban még megemlítendő a személyragos névutó is: előttem, irántam.[19]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Dubois 2002, 355–356. o.
  2. ↑ Constantinescu-Dobridor 1980, 320. o.
  3. ↑ Kattán-Ibarra – Pountain 2005, 35. o.
  4. ↑ Peyronel – Higgins 2006, 30. o.
  5. ↑ A. Jászó 2007, 373. o.
  6. ↑ Az on névmás a latin homo ’ember’ főnévből származik (Vö. a magyarban általános értelemben használt ’ember’-rel).
  7. ↑ TLFi, on szócikk.
  8. ↑ Mauger 1971, 153. o.
  9. ↑ Vö. Klajn 2005, 115–120. o. a szerb nyelvre vonatkozóan.
  10. ↑ Avram 1997, 217–238. o.
  11. ↑ Karakai 2013, 76–87. o.
  12. ↑ Eastwood 1994, 83. o.
  13. ↑ a b c d e f g h Nulla rag.
  14. ↑ a b c d Csak írott rag, beszédben nulla.
  15. ↑ A. Jászó 2007, 291. o.
  16. ↑ Duarte 2010, 29. o.
  17. ↑ Delatour 2004. 151. o.
  18. ↑ Delatour 2004. 153. o.
  19. ↑ A. Jászó 2007, 244. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Személy_(nyelvészet)&oldid=19806524”