Galandférgek
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Horgasfejű és simafejű galandféreg (Taenia solium, T. saginata)
| ||||||||||||
 a lárva átalakulása
| ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Rendek | ||||||||||||
|
Alosztály Cestodaria: Alosztály Eucestoda: | ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Galandférgek témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Galandférgek témájú kategóriát. |
A galandférgek (Cestoda) a laposférgek (Platyhelminthes) törzsének egy osztálya.
Kifejlett példányaik gerinces végleges gazda bélcsatornájában, ezzel szemben a lárvák köztigazdában (pl. ízeltlábú, gerinces stb.), a bélcsatornán kívül élősködnek. A kifejlett állat teste három fő testrészből áll, ezek a „fej” (scolex), „nyak” (collum) és az ízelt test (strobila). A testtájak nevei megtévesztőek, hiszen az állatnak nincsen szája vagy bélcsatornája, ezért nem könnyű megállapítani, hogy vajon melyik a test feji vége. A „fej” a csáklyásférgek (Monogenea) farki rögzítőszervével homológ rögzítőszerv, voltaképpen tehát farok, de mégis benne található az idegrendszer központja. Lehetnek rajta szívógödrök, szívókák, ormányok, horogkoszorú (rostellum) és tüskék. A hozzá kapcsolódó „nyak” bimbózásra emlékeztető módon egyre újabb ízeket képez. A test ízeinek száma 1-2, vagy akár több ezer is lehet. Az egyes ízek működése meglehetősen önálló, a többi ízétől független működés – eltekintve a kültakaró, az idegrendszer és a kiválasztórendszer összerendezett működésétől. Egy kifejlett galandféreg tehát a nyak által ivartalan bimbózással létrehozott egyedek összekapcsolódott füzérének is tekinthető.
A galandférgek kültakarója összetett felépítésű, és többféle funkciót is ellát. Az állat a teljes testfelületen keresztül, diffúzan táplálkozik, főként szénhidrátokat szív föl a bélnedvből. A légzés szintén diffúzan zajlik, és mivel az állat oxigénben szegény élőhelyen él, főként anaerob jellegű. Kültakaróhoz kapcsolódó mozgásszerv a bőrizomtömlő. Rendszerint hímnősek, ivarszerveik is ízenként ismétlődnek. Gyakran jellemzi őket a szekvenciális hermafroditizmus, illetve ennek a proterandrikus formája: az egyes ízekben előbb a hímivarszervek működnek, később, további fejlődés után ezek visszafejlődnek és a női ivarszervek aktivizálódnak. Önmegtermékenyítésre és kölcsönös megtermékenyítésre egyaránt képesek. A testen a fejtől egyre távolabb jutó ízek egyre növekednek, és ivari folyamataik is egyre előrehaladottabbak. Az érett petéket tartalmazó, ún. gravid ízek végül leválnak az állatról.
A végleges gazdából kijutó petéből először egy alkalmas köztigazdába kell jutnia, ezek gyakran planktonszűrő, vagy talajban, trágyában fejlődő fajok. Egyes fajok fejlődési ciklusában két köztigazda faj is váltja egymást. A köztigazdában való növekedés, fejlődés és ivartalan szaporodás után a lárva végleges gazdába jut. Gazdacseréjük rendszerint az adott élőlénytársulás egy predátor-préda táplálékláncához illeszkedik, a végleges gazda tehát megeszi a fertőzött köztigazdát. Végleges gazdáikra nézve sokszor erősebben specifikusak, mindössze kevés, közeli rokon gazdafaj alkalmas kifejlődésükhöz. A köztigazdákra nézve azonban kevésbé specifikusak.
Ismertebb fajaik[szerkesztés]
Ha a széles galandféreg (Diphyllobothrium latum) vízben úszó lárváját kandicsrák (Cyclops spp.) fogyasztja el, akkor az a rákban, majd később a rákot elfogyasztó halban fejlődik tovább. Végleges gazdái halevő emlősök, olykor akár ember is lehet. A nyolc méternyi állat több ezer ízből áll. Magyarországról valószínűleg már évtizedekkel ezelőtt kihalt.
A simafejű galandféreg (Taenia saginata) és a horgasfejű galandféreg (Taenia solium) régen „pántlikagiliszta” néven is ismert volt. Lárvájuk a szarvasmarha, illetve a házisertés „borsókája”. A peték az ürülékkel jutnak ki a külvilágba, majd bekerülhetnek egy alkalmas köztigazdába, tehát marhába, disznóba, melyben borsóka lárvává alakulnak. A kifejlett féreg egy a köztigazdát elfogyasztó húsevő (ragadozó vagy dögevő) emlős, például az ember vékonybelében él, és több méteres hosszúságot is elérhet. Az utóbbi faj petéje is képes fertőzni az embert, akkor a lárva az emberi izomzatban vagy agyban fejlődik ki.
Néhány faj nem a ragadozó-préda, hanem ehhez hasonló alternatív táplálkozási úton fertőz. Így például a Moniezia expansa lárvája mikroszkopikus méretű talajlakó atkában fejlődik, melyet a legelő juh, mint végleges gazda véletlenszerűen fogyaszt el. Az uborkamagképű galandféreg (Dipylidium caninum) petéit bolhalárvák eszik meg. Ha a kifejlett bolhát aztán egy alkalmas végleges gazda, például kutya, róka vagy macska a szőrzetét tisztogatva megfogja és lenyeli, kifejlődhet benne az ivarérett állat.
Számos más galandféregfaj ismert a Kárpát-medencében, ezek többsége a vadon élő állatok élősködője.
Ajánlott irodalom[szerkesztés]
- 1. Edelényi B 1975. Galandférgek I. Cestoidea I. Magyarország Állatvilága, Fauna Hungariae II: 6.
- 2. Kassai T 2003. Helmintológia: az állatok és az ember féregélősködők okozta bántalmai. Medicina, Budapest. p. 368.
- 3. Kotlán S, Kobulej T. 1972. Parazitológia. Mezőgazdasági Könyvkiadó. p. 503.
- 4. Rózsa L 2005. Élősködés: az állati és emberi fejlődés motorja. Medicina, Budapest. p. 318.
|
