A priori
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az a priori (lat. "abból ami korábban van") a tapasztalatot, a tényeket megelőző tudás; ellentéte az a posteriori, azaz a tapasztalatból származó ismeret. Eredetileg a késő skolasztika Arisztotelész fordításaiban merül fel, melyben az okból az okozatra történő következtetést a prioronak, az okozatból (azaz a tapasztalt jelenségekből) az okra történő következtetést pedig a posteriorinak nevezték.
Az újkori filozófiában módosult jelentést kap: az a priori kijelentések – azon kívül hogy tapasztalattól függetlenek – szükségszerű és univerzális érvénnyel bírnak (például René Descartes).
Az a priori kijelentések tapasztalati adatok felhasználása nélkül tehetők: például "két páros szám összege szintén páros szám" kijelentés érvényessége közvetlenül belátható.
Az a priori következtetések igaz premisszák és a következtetés szabályainak betartása mellett tapasztalati megerősítés nélkül is helytállóak (például a matematikai bizonyítások).
Az a priori fogalmak (ideák) az empirista filozófiában merülnek fel: azokat a fogalmakat jelölik vele, melyek nem származhatnak a tapasztalatból (például a szubsztancia fogalma).
Immanuel Kant filozófiájában központi szerepet játszik az a priori fogalma. Szerinte a kijelentések feloszthatók az analitikus-szintetikus és az a priori-a posteriori fogalompár segítségével. A filozófia feladata a priori szintetikus állítások rendszerének feltárása.
Egy állítást elhihetünk saját tapasztalatunk alapján, vagy eltérő módon is. Például a Pitagorasz-tételt elfogadhatjuk az ismert bizonyítás alapján, és elfogadhatjuk azon az alapon is, hogy aki nekem elmondta az igazat mondott a múltban azaz számomra hiteles forrás.
Ebből következik, hogy ismereteink megkülönböztetését konkrét esetekben a hit alapján kell megtenni, és nem a hit tárgyát képező probléma alapján. Így az Isten létezésébe vetett hit az ontológiai istenérv alapján a priori kerül elfogadásra, míg a tervezettség-érve alapján a posteriori.
