Diskurzus
A diskurzus jelentése egyrészt
- párbeszéd; másrészt
- (a francia és angol nyelvű szakirodalomban) gyakran a (koherens) szöveg szinonimája; továbbá
- (a kommunikatív cselekvéssel szemben) a metakommunikáció, mint párbeszéd a magától értetődőnek feltételezett jelentés összefüggésekről.
Szemantikában a diskurzus több mondatból álló nyelvészeti egység, mint amilyen a társalgás, a vita vagy az előadás. Számos jelző kísérheti.
A diskurzuselemzés az egy beszélt nyelvközösséget alkotó emberek által használt nyelv tanulmányozását jelenti. Vizsgálja a nyelv formáját és funkcióját, továbbá beletartozik a beszélt és az írott nyelvi közlés is. Azokat a nyelvi sajátosságokat nevezi meg, amelyek különböző műfajokra jellemzők, továbbá azokra a kulturális és szociális tényezőkre, amelyek abban segítenek nekünk, hogy a különböző szövegtípusokat és beszédet értelmezni és interpretálni tudjuk. A szövegek elemzésébe tartozik a mondatokon áthúzódó témakifejtés és kohézió, míg a beszélt nyelv tanulmányozása ezeken túl koncentrálhat a fordulatokra, a társasági érintkezés nyitó és záró kereteire, és a narratív szerkezetre.
Kialakulása[szerkesztés]
A diskurzuselemzés több tudományágból alakult ki, így a szociolingvisztikából, antropológiából, szociológiából és a szociálpszichológiából. A diskurzuselemzés többféle elméleti megközelítésen nyugszik, és számos elemzési mód/terület létezik, többek között:
- Beszéd-cselekvés elmélet
- Interakciós szociolingvisztika
- A beszéd etnográfiája
- Pragmatika
- Társalgás elemzés
- (Nyelvi) változat elemzés
Bár ezek a megközelítések a használt nyelv más és más szempontját hangsúlyozzák, a közös bennük az, hogy a nyelvet társadalmi interakciónak tekintik.
Diskurzus a szociológiában[szerkesztés]
A társadalomtudományban a diskurzust intézményesült gondolkodási módnak tekintik, olyan szociális határvonalnak, amely megszabja, hogy egy adott témáról mit lehet mondani. A diskurzusok mindenről befolyásolják nézeteinket, más szóval a diskurzus kikerülhetetlen fogalom és jelenség az élet/valóság leírásában. Például két teljesen más diskurzus folytatható a különböző gerilla mozgalmakról: az egyik szabadságharcosoknak, a másik terroristáknak nevezi őket. Vagyis a megválasztott diskurzus adja meg a szókincset, a kifejezéseket, sőt még a stílust is a közléshez. A diskurzus szorosan összefügg a hatalomról és az államról szóló különböző elméletekkel, főleg azért, mert a diskurzus meghatározása nem más, mint a realitás meghatározásának az eszköze.
A diskurzus társadalmi fogalmát gyakran összekapcsolják Michel Foucault francia filozófus (1926-1984) nevével.
További információk[szerkesztés]
- http://e3.hu/pdk/
- http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_01_tavasz/03_a_rendkivuli_megismerese
- http://www.c3.hu/~prophil/profi021/toth.html
- http://www.c3.hu/~prophil/profi034/garaczi.html
- http://bgyarmat.lutheran.hu/docs/allegoria.htm[halott link]
- http://www.nytud.hu/palyazatok/albiterv.html
- http://vmek.oszk.hu/html/vgi/vkereses/subt2.php3?topic=nyelv&subtopic=nyelv050
- http://www.artpool.hu/Flusser/Univerzum/10.html
- http://www.inaplo.hu/nv/200202/13.html