Mihail Illarionovics Kutuzov

Mihail Illarionovics Kutuzov
Született	1745. szeptember 16. Szentpétervár
Meghalt	1813. április 28. (67 évesen) Bunzlau
Sírhely	Szentpétervár
Állampolgársága	orosz
Nemzetisége	orosz
Fegyvernem	gyalogság, lovasság
Szolgálati ideje	1759–1813
Rendfokozata	feldmarsall
Csatái	1787–1792 orosz-török háború Napóleoni háborúk Dürrenstein Austerlitz Borogyino Tarutyino
Kitüntetései	Szent György-rend, Szmolenszk hercege
Gyermekei	Elizaveta Khitrovo
Mihail Illarionovics Kutuzov aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Mihail Illarionovics Kutuzov témájú médiaállományokat.

Mihail Illarionovics Golenyiscsev-Kutuzov (cirill betűkkel Михаил Илларионович Голенищев-Кутузов, Szentpétervár, 1745. szeptember 16. – Bunzlau, 1813. április 28.) a napóleoni háborúk leghíresebb orosz tábornoka.

Életrajza a napóleoni háborúkig

Kutuzov felesége

Illarion Matvejevevics Golenyiscsev-Kutuzov (1717–1784) tábornok és szenátor egyetlen fiaként katonacsaládba született. Kutuzov 1759 júliusában a családi hagyományoknak megfelelően a nemesi tüzér és katonamérnöki iskolába került, majd tanulmányai végeztével (1761. február) egy rövid ideig matematika tanárként vállalt munkát.Tizenhat éves korában lépett a hadseregbe, öt év múlva zászlós lett. A lengyelek ellen vezetett hadjáratokban (1764–1769) vett részt, majd 1770-től kezdve a törökök ellen harcolt. Ekkor, a Krímben súlyosan megsebesült fején s egyik szemét elvesztette. Ezután külföldre utazott és hosszabb ideig távol volt hazájától.1778-ban vette el feleségül Jekatyerina Bibikovát. 1784-ben vezérőrnagy lett, s az általa szervezett Bug-menti vadászhadtest élén vett részt az 1787-91-es újabb török háborúban. Harcolt Odessza és Bender ostromában, a rimniki csatában (1790) is hősiesen viselkedett.

Kutuzov 1777-ben

Izmail ostrománál újra megsebesült. Szuvorov tábornok ebben az évben egy jelentésében különös figyelemmel emelte ki, és részletesen ecsetelte Kutuzov bátorságát, valamint rátermettségét. 1792-ben II. Katalin orosz cárnő Konstantinápolyba küldte, majd Finnország kormányzójává nevezte ki, ő képviselte hazáját a Poroszországgal és Svédországgal folytatott tárgyalásokon. I. Pál 1799-től Litvánia, 1801-től Szentpétervár katonai kormányzói posztjával bízta meg, de I. Pál meggyilkolása után, 1802-ben kegyvesztett lett és vidéki birtokára vonult vissza.

A napóleoni háborúk idején

A harmadik Napóleon-ellenes koalíciós háború idején I. Sándor visszahívta, és kinevezte az orosz hadsereg élére. Feladata az osztrák erők támogatása, a Bécs ellen törő franciák megállítása volt, ám mielőtt a két sereg egyesülhetett volna, Napóleon Ulmnál megverte az osztrákokat. Az 1805 novemberében Dürrensteinnél győzedelmeskedő Kutuzov visszavonult, de a helyszínre érkező cár a harc mellett döntött. December 2-án Austerlitznél „a három császár csatájában” az oroszok és osztrákok katasztrofális vereséget szenvedtek.

Kutuzov ugyan sikeresen megmentette seregeit a teljes szétveréstől, mégis bűnbakká tették és leváltották. A kijevi, majd litvániai katonai kormányzó posztjára helyezték. Amikor kiderült, hogy Napóleon Oroszország ellen készül, és a felkészülést akadályozza a török háború, 1811 márciusában I. Sándor Kutuzovot nevezte ki a moldovai hadsereg főparancsnokává. Itt új stratégiát fejlesztett ki: az erődítmények ostroma helyett a mozgékonyságra helyezte a hangsúlyt, és fogságba ejtette az egész török sereget.

Napóleon 1812. június 22-én megindította csapatait Oroszország ellen. Kutuzov ekkor a pétervári, majd moszkvai népfelkelők élén állt. A cár augusztusban nevezte ki a hadsereg főparancsnokává, akkor, amikor a visszavonulásért sokat bírált elődje, Barclay de Tolly már Szmolenszket is feladta. Ezen a taktikán egy ideig Kutuzov sem változtatott. Tudta, hogy a franciákat csak úgy győzheti le, ha minél messzebb kerülnek bázisaiktól és utánpótlási vonalaik megnyúlnak, a francia császár így szinte zavartalanul hatolt előre. Kutuzov a cári udvar határozott nyomására végül csak Moszkva közelében vette fel a harcot. A két hadsereg Borogyino mellett rendkívül véres csatát vívott. Az ütközet döntetlenre végződött, mindkét fél győztesnek hirdette magát.

Napóleonnak először támadtak kétségei a végső sikerben, Kutuzov pedig bebizonyította: az ellenség kimerítése a megfelelő módszer. A csata után az oroszok újra visszavonultak. Feladták Moszkvát is, de előbb felgyújtották a várost. A haditanácsban Kutuzov így érvelt: Moszkva elestével még nem veszett el Oroszország, de a hadsereg elvesztésével igen. Sikerült megőriznie csapatainak harckészségét, a franciáknak viszont – főleg az utánpótlás hiánya miatt – meg kellett hátrálniuk.

A Grande Armée 1812. október 19-én hagyta el Moszkvát, mivel Napóleon hiába várta a békeszerződést, és katonai döntést sem tudott elérni. A francia császár délnyugat felé elindult, hogy termékeny és érintetlen területen vonulhasson vissza, de Kutuzov elállta az útját, és a korábban már elpusztított, felperzselt vidékre terelte.

A franciák nem találtak elegendő élelmet, mozgásukat pedig az orosz rajtaütések mellett a partizánok tevékenysége is nehezítette, így a visszavonulás fejveszett menekülésbe torkollt. Ehhez hozzájárult a korán jött, kemény fagy is. Kutuzov több, kisebb-nagyobb ütközetben mért vereséget a hátráló franciákra, ám döntő összecsapást továbbra sem vállalt. Davout és Ney egyesült hadait is legyőzte Szmolenszk mellett, ezért megkapta a szmolenszki herceg címet. A franciákat Kalischig üldözte, és onnan kiáltványt intézett egész Európához (1813. március 25.), hogy üzenjenek Napóleonnak irtóháborút. Sikereiért megkapta a Szent György-rend első fokozatát.

Az Oroszországra támadó francia hadseregből decemberre csak kb. 20–40 000 ember tudott hazavergődni. Napóleon ekkor már – katonáit hátrahagyva – Párizs felé tartott. 1813 elején Kutuzov folytatta a franciák üldözését Lengyel- és Poroszországban, eközben érte a halál 1813. április 28-án Bunzlaunál (ma Boleslawiec, Lengyelország).

Koporsóját másfél hónapon át vitték Szentpétervárra, de a város előtt öt versztával a nép kifogta a lovakat, és a koporsót vállukon vitték a Kazanyi Székesegyházba, ahol ünnepélyesen eltemették.

Emlékezete

Kutuzov szobra Szentpétervárott

Kutuzov-rend

• Lev Tolsztoj a Háború és békében emlékezik meg róla (Kutuzov birtokai a Tolsztoj családéi lettek).
• Kutuzov-rend a második világháború idején alapított, ma is az egyik legmagasabb orosz katonai kitüntetés

Érdekességek

A törökök elleni háborúkban kétszer, 1774-ben és 1788-ban kapott fejlövést. Az első golyó megsemmisítette a homloklebenyét, ami szeszélyes magatartást és kiszámíthatatlan döntéshozatalt idézett elő nála.

Források

• Kutuzov – Pallas Nagy Lexikona
• http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=11519&PHPSESSID=6732d9660797c90573d8fba89a213f95
• Kutuzov, Mihail Illarionovics – Múlt-Kor, 2005. szeptember 16.