Csan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A sorozat témája
Kínai buddhizmus
汉传佛教 / 漢傳佛教
Han-csuan Fo-csiao
Chinese Buddha Character Fo.jpeg
Hagyományok
Szent hegyek
Kultúra
Sablon:Kínai buddhizmus
A sorozat témája
Mahájána
Buddha-flower-color.svg
Sablon:Mahájána buddhizmus
A sorozat témája
Buddhizmus
Dharma Wheel.svg

Körvonalakban
Dharma Wheel.svg Buddhizmus portál

Sablon:Buddhizmus

A csan vagy chan buddhizmus (kínai: 禪, amely a 禪那, pinjin: chánnà rövidítése, a szanszkrit: dhjána kifejezésből, melynek jelentése "meditáció" vagy "meditatív állapot"[1]) a mahájána buddhizmus egyik iskolája, amely Kínában fejlődött ki a 6. század után és a Tang és a Szung-dinasztia domináns vallásává vált. A Szung kor után a csan többé-kevésbé összeolvadt a Tiszta Föld buddhizmussal.

A csan buddhizmus déli irányban terjedt Vietnámba és kelet felé Koreába (ahol szon néven ismert), majd a 13. században Japánba, ahol zen néven vált ismertté. A csan/zen hagyomány a buddhizmus egyik legismertebb irányzatává vált a Nyugati világban.

Története[szerkesztés]

Kezdetektől 1300-ig[szerkesztés]

Searchtool right.svgBővebben: A buddhizmus terjedése a selyemúton

A csan buddhizmus korai történetét elmesélő megbízható források már nem léteznek. Emiatt különböző kategóriákra szokták osztani a csan történelmét.[2][3] Ferguson három korszakra osztja az 5. és a 13. század között:

  1. A legendák kora: az 5. századi Bódhidharma legendás alakjától a Tang-kor derekán zajló An Lusan lázadásig (765).
    Ebből az időszakból kevés írásos emlék maradt fent.[4] Az első hat pátriárka között volt Bódhidharma és Huj-neng.[2]
  2. A klasszikus kor: az An Lusan lázadástól a Szung-dinasztia kezdetéig (950).[4]
    Ez a nagy csan mesterek - úgy mint Ma-cu Tao-ji és Lin-csi Ji-hszüan - és a julu (語錄) műfaj születésének kora (a nagy mesterek mondásainak és tanításainak lejegyzése).
  3. Az írásosság kora: kb. 950 és 1250 között,[4] hozzávetőleg a Szung-dinasztia uralkodása alatt (960-1279).
    A szerzetesek összegyűjtötték a híres tanítók mondásait és cselekedeteit, amelyeket költeményekkel és szövegmagyarázatokkal egészítették ki. Ennek a kornak az emberei az előző kort nevezték a csan "aranykorának".

McRae négy időszakra osztotta a csan történelmét:[5]

  1. Alap-csan (500-600 körül)
    A csan egyszerre keletkezett Kína északi részének különböző területein. A dhjana gyakorlatára épült és Bódhidharma és Huike alakjához kötődött. Legfőbb szövegük a Két bejárat és négy gyakorlat volt, amelyet Bódhidharmának tulajdonítanak.[6]
  2. Korai csan (600-900 körül)
    Ebben a korban kristályosodott ki a csan irányzat. Legfőbb alakok: Daman Hongren (601–674), Ju-csüan Sen-hsziu (606?-706), Huj-neng (638–713), és Sen-huj (670-762).[7]
  3. Közép csan (750-1000 körül)
    A képrombolás hívei kerültek előtérbe: Mazu Tao-csi (709–788), Si-tou Hszi-csian (710-790), Lin-csi Ji-hszüan (?-867) és Hszüe-feng Ji-csun (822-908). Ekkor keletkezett a Hongcsou iskola és a Hubei tömörülés[note 1]
  4. Szung-dinasztia csan (950-1300 körül)
    Ebben a korban vette fel a csan a végleges formáját. Ekkor alakult ki a Tang-kor "aranykor" képe. Legfőbb alakok: Ta-huj Cung-kao (1089–1163) és Hung-csi Cseng-csue (1091-1157). Legfőbb szekták a linji és a csaotung iskola voltak.

1300 után[szerkesztés]

Weinstein szerint a Ming-dinasztia idejére olyan erősen megszilárdult a csan iskola, hogy minden szerzetes a csan buddhizmus alá tartozó linji vagy a Csaotung iskola|csaotung irányzatoknál kötelezték el magukat.[10]

A Ming-dinasztia idején a kínai buddhizmus egyik hatalmas reformere Han-san Tö-csing volt.[11] Kortársaihoz hasonlóan ő is a csan és a Tiszta Föld módszerek kettős gyakorlatát vallotta, valamint a tudat megtisztítására a nianfo ("Buddha tudatosság") technikát.[11] A gyakorlók számára mantra gyakorlatokat és szövegolvasást is tanított. Közismert tanítóvá vált, aki szövegmagyarázatokat készített és híres volt a fogadalmak szigorú betartásáról.[11]

Csiang Vu szerint a kor csan mesterei számára az önképzést tartották a legfontosabbnak és a formális beavatásokat és kliséket a háttérbe szorították.[12] Elismerték a meditációt és aszkézist gyakorló neves papokat, akik nem tartoztak semmilyen átadási vonalhoz hogy "tanító nélkül érték el a bölcsességet".[12]

A Csing-dinasztia a tibeti gelugpa iskolát karolta fel.[13] A Tajping-felkelés korai szakaszában a lázadások a buddhizmust célozták. Az 1853-as Nancsingi csatában a tajping hadsereg lemészárolt több ezer szerzetest. A felkelés közepe felé a tajping vezetők megenyhültek és a szerzetesek számára igazolványt követeltek.

A kínai modernizáció vezetett a kínai Birodalom végéhez és a Kínai Köztársaság megalakításához, amely egészen a kínai polgárháborúig létezett, amely után 1949-ben megalakították a Kínai Népköztársaságot.

Megkísérelték felélénkíteni a nyugati kultúra hatása alatt álló kínai buddhizmust.[14] Ezek közül a legjelentősebb a Taj-hszu-féle humanista buddhizmus és a Hszu Jun-féle kínai csan buddhizmus volt.[14] Hszu Junt általánosságban a 19-20. század egyik legjelentősebb buddhista tanítójának tartják. A 20. század további fontos tanítónak tekintik még a Tiszta Föld buddhista Jin Kuangot (印光)[15] és Hong Ji művészt. A világi emberek közül Csao Pu-csu dolgozott sokat a hagyományok felelevenítésén.

1949-ig sok kolostort építettek a délkelet-ázsiai országokban a kínai buddhizmus terjesztése érdekében, például a Kuang-hua kolostor papjai. Jelenleg ennek a kolostornak hét ága működik a Maláj-félszigeten és Indonéziában.[16]

Az 1970-es évek reformja és a nagy nyitás időszaka után a kínai buddhizmus második újjáéledése zajlott.[17][18][19][20] Ősi buddhista templomokat állítottak helyre valamint újakat építettek.

Az Óriás vadliba pagoda egyik papja, Hszian, 2011.

A helyi kormányzatok által irányított kínai buddhista templomok egyre inkább a belépőjegyekből, füstölőkből és egyéb vallási kellékekből származó bevételek kereskedelméről szóltak. Ezen felül hatalmas bevételt jelentett a templomok bejegyzése a tőzsdén és az önkormányzatoknál. 2012. októberében a vallásügyi állami szervezet kihirdette, hogy vissza kívánja szorítani a vallási nyerészkedést.[21] Sok helyszín törölte a belépőjegyeket és bevezették az önkéntes adományozást.[22][23]

A 108 méter magas szanyai Déli-tenger Kuan Jin szobrát 2005. április 24-én rögzítették több tízezer zarándok és 108 előkelő szerzetes részvételével, akik különböző buddhista csoportból érkeztek Kína szárazföldi területeiről, Hongkongból, Makaóból és Tajvanból. A küldöttségben helyet kaptak a théraváda és a tibeti buddhizmus hagyományait képviselő szerzetesek.[24][25] Kínában találhatók a világ legmagasabb szobrai, amelyek közül sok buddhista szobor.

2006. áprilisban Kína szervezésében először ült össze a Buddhista Világfórum, amelyet azóta két évente megismételnek. 2007-ben a kormány betiltotta azokban a hegyekben a bányászatot, amelyeket a buddhista egyházok szent hegynek tartanak.[26] Még ebben az évben Csangcsou-ban felépítették és megnyitották a világ legmagasabb pagodáját.[27][28][29] Egy évvel később a tajvani Cu Csi alapítvány és a Fo Kuang San engedélyt kapott, hogy Kína szárazföldi területén iskolát nyisson.[30][31]

Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember él Kínában. A felmérések szerint a lakkosság 18,2-20%-a buddhistának vallja magát.[32]

A csan buddhizmus Ázsiában[szerkesztés]

A vietnámi thiền[szerkesztés]

Searchtool right.svgBővebben: Buddhizmus Vietnámban

A vietnámi hagyományok szerint 580-ban egy Vinitarucsi (vietnámi: Tì-ni-đa-lưu-chi) nevű indiai szerzetes Vietnámba érkezett, aki a tanulmányait a kínai csan buddhizmus területén végezte, tanítója személyesen a csan harmadik pátriárkája volt (Szengcsan). Így alakult ki a vietnámi thiền buddhizmus.

A koreai szon[szerkesztés]

Searchtool right.svgBővebben: Koreai buddhizmus

A koreai buddhizmus új korszaka kezdődött el a szon iskoláinak létrejöttével a kései Silla idején. Ez az új meditációs iskola a 7-9. században érte el Koreát, amint a hvaom és a „csak-tudat” irányzathoz tartozó szerzetesek Kínába utaztak a csan tanulmányozása érdekében. Ennek következtében feszültség keletkezett az új meditációs iskolák és a korábban is létező elméleti irányultságú iskolák között. Számos koreai tanulmányozta a csant Kínában, és hazatérésüket követően vezető tanítványaikkal megalapították saját iskoláikat különböző hegyi kolostorokban. Kezdetben ezeknek az iskoláknak a száma kilenc darabban volt meghatározva. Egy koreai herceget pedig, aki szerzetes lett, és szintén Kínába ment, sok kínai Ksitigarbha mennyei bodhiszattva megtestesülésének tart.

A japán zen[szerkesztés]

Searchtool right.svgBővebben: Zen

Zen önálló iskolaként nem létezett a 12. század előtt. Ekkor egy Mjóan Eiszai nevű szerzetes kínai tanulmányai után Rinzai néven megalapította a Linji-vonalat Japánban. 1215-ben Dógen, Eiszai kortársa, szintén kínai képzés után megalapította Japánban a szótó iskolát. A mai zen iskolák Japánban a következők: szótó (japán: 曹洞), a rinzai (臨済) és az óbaku (黃檗). Ezek közül a szótó a legnagyobb és az óbaku a legkisebb. A rinzai több aliskolából áll a különböző templomok alapján: Mjósindzsi, Nanzendzsi, Tenrjúdzsi, Daitokudzsi és Tófukudzsi.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Kasulis 2003, 24. o.
  2. ↑ a b McRae 2003.
  3. ↑ Ferguson 2000.
  4. ↑ a b c Ferguson 2000, 3. o.
  5. ↑ McRae 2003, 11-21. o.
  6. ↑ McRae 2003, 13, 15-17. o.
  7. ↑ McRae 2003, 13, 17-18. o.
  8. ↑ Nadeau 2012, 89. o.
  9. ↑ Yanagida 2009, 63. o.
  10. ↑ Stanley Weinstein, "The Schools of Chinese Buddhism," in Kitagawa & Cummings (szerk.), Buddhism and Asian History (New York: Macmillan 1987) pp. 257–265, 264.
  11. ↑ a b c Keown, Damien. A Dictionary of Buddhism. 2003. p. 104
  12. ↑ a b Jiang Wu. Enlightenment in Dispute. 2008. p. 41
  13. ↑ Mullin 2001, p. 358
  14. ↑ a b Huai-Chin 1999.
  15. ↑ 重現一代高僧的盛德言教
  16. ↑ Voice of Longquan, Guanghua Monastery'. [2012. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 18.)
  17. ↑ Laliberte 2011.
  18. ↑ Lai 2003.
  19. ↑ Mitch Moxley (2010), Buddhism Enjoys A Revival
  20. ↑ Erica B. Mitchell (201), A Revival of Buddhism?'. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 8.)
  21. ↑ „Commercialization of temples in China prompts ban on stock listings, crackdown on profiteering”, Washington Post, 2012. október 26. (Hozzáférés ideje: 2012. október 26.) 
  22. ↑ 湖南29家寺院取消门票免费开放-中新网 - 中国新闻网
  23. ↑ 净慧法师呼吁全国佛教名山大寺一律免费开放_佛教频道_凤凰网
  24. ↑ Giant Buddhist Statue Enshrined in Hainan
  25. ↑ Holy statue of Guanyin Buddha unveiled
  26. ↑ „China bans mining on sacred Buddhist mountains”, Reuters, 2007. augusztus 23. 
  27. ↑ „China temple opens tallest pagoda”, BBC News, 2007. május 1. (Hozzáférés ideje: 2010. április 27.) 
  28. ↑ Photo in the News: Tallest Pagoda Opens in China
  29. ↑ China inaugurates 'world's tallest pagoda' - INQUIRER.net, Philippine News for Filipinos[halott link]
  30. ↑ Tzu Chi Foundation Approved To Open Branch In Mainland China - ChinaCSR.com - Corporate Social Responsibility (CSR) News and Information for China. [2008. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 3.)
  31. ↑ [1]
  32. ↑ http://www.pewforum.org/global-religious-landscape-buddhist.aspx

Külső források[szerkesztés]

Buddhizmussal kapcsolatos témák
Alapok
Buddha
Főbb
fogalmak
Kozmológia
Gyakorlatok
Nirvána
Szerzetesség
Legfőbb
alakok
Szövegek
Irányzatok
Országok
Története
Filozófia
Kultúra
Egyéb
A buddhizmus
és a…
Listák


Forráshivatkozás-hiba: <ref> címkék léteznek a(z) „note” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="note"/>, vagy egy lezáró </ref> hiányzik.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csan&oldid=20268467”