Portál:Kína
A Kínai Népköztársaság, ismertebb nevén Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal: 中华人民共和国, pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gónghéguó, magyaros átírásban: Csunghua Zsenmin Kunghokuo) Kelet-Ázsia legnagyobb országa, pártállam, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei.
Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, Pejcsing ( )) fővárossal, illetve a Tajvan (台灣, Taíwān) szigetéből és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai–kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant, az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze. A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanon továbbra is a hagyományos írásjelekkel írnak.
Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, lőpor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, s az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.
Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,36 milliárd lakossal), ám a jelenleg működő népességszabályozási program eredményeként rövidesen meg kell válnia ettől a rangjától. Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.
A Kína-portál éreklődési körébe az alábbi területek tartoznak:
A kínai buddhizmus (han kínai buddhizmus) rendkívül előkelő és jelentős szerepet játszott a buddhizmus története során, első sorban Kelet-Ázsiában. A mintegy kétezer év alatt a buddhista ideák és gyakorlatok sokféleképpen formálták a kínai kultúrát, köztük a művészetet, a politikát, az irodalmat, a filozófiát, az orvoslást és a tárgyi kultúrát. Különböző elméletek léteznek a buddhizmus megjelenésének időpontjáról és érkezésének mikéntjéről. Annyi ismeretes, hogy Kína hagyományos uralkodó politikai-vallási rendszere a konfucianizmus volt, központjában az uralkodóval, aki égi mandátumot (tianming 天命) birtokolva kormányzott. A nagy konfuciánus uralkodók bukása mellett a vallási taoizmus mozgalma is segítette az idegen földről érkező buddhizmus kínai elterjedését, amely felszínes összehasonlításban emlékeztetett a buddhista filozófiára.
- … A Tang-kor háromszáz verse című gyűjteményt több mint két évszázada használják memoriterek megtanulására, sőt az írás és az olvasás gyakorlására?
- …a legelső ismert kínai negyed 1594-ben jött létre Manilában, a Fülöp-szigeteken?
- …a kínai mitológia Cse Junak tulajdonítja jó néhány fegyver feltalálását?
- … a Jádekáposzta a tajvani Nemzeti Palotamúzeum egyik legnagyobb büszkesége?
- … a csi a hagyományos kínai világnézet szerint magát a világegyetemet betöltő, alkotó alapanyag, energia vagy természeti erő?
Hupao (A tigris álma) forrás, Hangcsou
Hiányzó fontos szócikkek
- Kína: kínai kultúra, Kína zenéje, nankingi csata, Magyar–kínai kapcsolatok
- Tajvan: Tajvan a Csing Birodalom részeként, 228-as incidens, Tajvan kultúrája, tajpeji metró, Li Teng-huj, Liu Jung-fu
- Hongkong: hongkongi konyha, Hongkong földrajza, Victoria, hongkongi értéktőzsde
- Makaó: Makaó gazdasága, Makaó kultúrája, makaói kreol nyelv
- Városok: Tiencse, Tali, Tajcsung
Lásd bővebben: a Kína-műhely listája
Az alábbiakban segíthetsz, szerkessz bátran!
- Készíthetsz új cikkeket
- Kategorizálhatod a szócikkeket
- Illusztrálhatod a cikkeket
- Hagyhatsz nekünk üzenetet
Műhely (csatlakozz bátran, ha érdekel Kína!):
- Kapcsolódó műhelyek:
- Korea-műhely
- Japán-műhely
- Kapcsolódó portálok:
Kelet-Ázsia •
Japán •
Korea •
Tibet
Képforrások: