Pragmatizmus
A pragmatizmus amerikai eredetű filozófiai irányzat, mely szerint egy elmélet igazsága vagy helyessége annak gyakorlati működőképességében és eredményességében nyilvánul meg.
Tartalomjegyzék
Története[szerkesztés]
Európai gyökerei[szerkesztés]
Francis Bacon empirikus hagyománya, amit Thomas Hobbes, John Locke és David Hume visz tovább hatott leginkább az első pragmatikusokra. A pragmatikus szó sok Kant szövegben is megtalálható.
Az irányzat születése[szerkesztés]
A 19. században alapították meg az akkoriban erősödő Egyesült Államokban a Metafizikai Klub két tagja: Charles Sanders Pierce és William James. A pragmatizmus megnevezést legelőször James használta, azonban a későbbiek során Pierce, hogy elhatárolódjon Jamestől, a pragmaticizmus szót használta. Kettejükön kívül még John Deweyt és F.C.S Schillert is az első pragmatikusokként emlegetjük. Az irányzat fontos képviselőjének tekinthető a 2007-ben elhunyt Richard McKay Rorty is.
Alapelvei[szerkesztés]
A gyakorlat elsőbbsége[szerkesztés]
A pragmatikusok szerint az elmélet és a gyakorlat nem különíthető el egymástól. Az elmélet csak a gyakorlat felé vezető út, azonban egy elmélet csak akkor lehet igaz, ha az empirikusan alátámasztatott. A gyakorlat azonban nagy valószínűséggel sikertelen lesz, ha azt egy elmélet nem előzi meg.
Naturalizmus[szerkesztés]
Az antiszkepticizmus és fallibilizmus összeegyeztetése[szerkesztés]
Az antiszkepticizmus és fallibilizmus összeegyeztetése a pragmatikusok legfőbb célja. Attól még, hogy az emberi tudás részleges, nem szükséges kételkednünk a világ megismerhetőségében.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
|
