Latin ábécé
| Latin írás | |
 | |
| Típus | ábécé |
| Nyelvek | Majdnem minden ma beszélt nyelvhez létezik változata, számos hivatalosan is használja |
| Időszak | i. e. ~400-tól máig |
| Irány | balról jobbra |
| Felmenő írásrendszerek | ugariti föníciai görög etruszk |
| Rokon írásrendszerek | ókánaánita |
| ISO 15924 | Lat |
 |
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. |
A latin ábécé, amit a magyar nyelv is használ, a következő betűkből áll:
Tartalomjegyzék
Története[szerkesztés]
A latinság valószínűleg kétféle irányból, etruszk közvetítéssel és dél-itáliai közvetítéssel ismerte meg a föníciai ábécét. A kétféle eredeztetés közötti pontos viszony megállapítása körül évszázados szakmai vita folyik. Hammerström szerint (Jensen, 521 o.) a B, D, O, X betűk egy olyan dél itáliai görög betűs írásból származnak, ami etruszk befolyás hatására tartalmazta ezeket a betűket (Sampson, 108 o.). Rix (203 o.) állítása szerint a latin nyelvben ezen betűk hangértéke görög nyelvi hatásra utal, maguk a betűk már mind léteztek, mikor Rómában használatba vették az etruszk ábécét (Wachter, 33 o.)
A kompromisszumos álláspont bizonyos betűk esetén tehát etruszk, más betűk esetén görög hatást feltételez. Az etruszkban nem volt zöngés zárhang, ezért a C a görög gamma átvételeként vált a zöngétlen [k] hanggá mind az etruszkban, mind a latinban. Jensen (521 o.) szerint a C, K, Q betűk használata a latinban megegyezett az etruszk használattal, azaz [e, i] előtt C-t, [a] előtt K-t, [u, o] előtt pedig Q-t írtak. (Ez utóbbi csak a latinra igaz, mert az etruszkban nem volt [o] hang.) A betűk elnevezése is e módszer szerint alakul: gamma/gemma, kappa, qoppa/quppa (Wachter, 15 o.). Az Y és Z betűket később, szintén a görögből kölcsönözték. A G-t Spurius Carvilius Ruga (ie. 230 körül) alkotta a C-ből (Sampson, 109 o.). F (digamma) [w] hangot jelölt eredetileg, később az [f] hang jelévé egyszerűsödött. A [w, j] félhangzókat és az [u, u:, i, i:] magánhangzókat V-vel és I-vel jelölték.
| Latin nyelv |
|---|
| Alaktan |
| Mondattan |
| Hangtan |
| Nyelvtörténet |
| Kategóriák |
Az eredeti latin ábécé i. e. 7. sz. körül: A B C D E F Z H I K L M N O P Q R S T V X
Összehasonlításhoz:
Használata[szerkesztés]
A történelem folyamán a latin ábécét átvette számos újonnan kifejlődött nyelv is saját használatára. Természetesen ezen nyelvek hangrendszerét nem fedte le teljesen a latin írás, ezért ezek néhány új betűt alkottak és számos mellékjelet készítettek, pl:
- a cedilla (franciásan cédille) a ç-ben (eredetileg egy kis z a c alatt), mely az sz-es ejtést szimbolizálja: az óspanyolból származik, majd számos újlatin nyelv átvette, de a török és az albán nyelvbe is bekerült cs hangértékkel; érdekesség, hogy a modern spanyolban már nem használják (helyette z-t írnak ma).
- a hacsek (haček) a szláv nyelvekben, egyes betűk lágyítását jelölik vele, pl: č
- a tilde a spanyol ñ-ben, és néhány portugál magánhangzón (eredetileg egy kis N a betű fölé írva), mely az egykori n kiesését, ezzel együtt a hang nazalizációját is jelöli.
- az ă, â, î, ș és ț a román nyelvben
- és természetesen a magyar nyelv bizonyos, pl. egyes hosszú magánhanzóit jelölő ékezetes betűk: á, é, í, ó, ö, ő, ú, ü, ű
A teljes listát lásd: Latin eredetű ábécék.
A W két V egybeírásából keletkezett. A késő római korban került az ábécébe, germán nyelvek hatására. Az U-t és a J-t eredetileg nem különböztették meg a V és I betűktől. Az óangolban három – rúna eredetű – betűt adtak az ábécéhez: a þ-t (thorn), az ð-t (edh) és a ƿ-t (wynn) – az izlandi nyelvben az első kettő még ma is használatos. A német nyelvben négy, egykor ligatúraként használatos betűkapcsolatból alakult ki új betű: ae → ä, oe → ö, ue → ü; és ſs → ß. A francia nyelvben használatos tetős ékezet (circumflex) a korai formákból eltűnt mássalhangzókat (elsősorban s-et) jelöli (ezek eredeti formái megtalálhatóak más nyelvekben, például az angolban is): ófrancia hostel → francia hôtel = angol hotel vagy késő latin pasta → középfrancia paste → francia pâte = angol paste.
A szláv nyelvek a latin és a cirill ábécét is használják. Az ortodox egyházhoz tartozó országok általában a cirill írást használják, a többiek pedig a latint. A legtöbb speciális betűt tartalmazó nyelv a lengyel, mely jelöli egyes betűk lágyságát, a kétféle l-et stb. A többi latin írású szláv nyelvben is találhatunk számos – főként hačekkel módosított – mellékjeles betűt. A hausza nyelv három különleges mássalhangzót használ, ezek: ɓ, ɗ és ƙ.
Rendezési szempontok[szerkesztés]
Latin eredetű ábécék rendezési szempontjai:
- A franciában és az angolban a trémával ellátott betűket ugyanúgy kezeljük, ha két egyforma szót csak a tréma különböztet meg, akkor az ékezetes szó áll hátrébb.
- A német nyelvben az umlautos (Ä, Ö, Ü) betűket nem kezeljük külön alapváltozatuktól, – kivéve a telefonkönyvekben, ahol az ae, oe, ue kapcsolatok között találhatók –, a ß-et mindig az ss között találjuk.
- A svédben és a dánban a W csak változata a V-nek, nem különálló betű. A svéd nyelv három különleges betűje a normál latin ábécé végén található: …, X, Y, Z, Å, Ä, Ö. Ezzel megegyező a finn betűrend is. Ugyanezeket a hangokat a dán és norvég nyelvben más sorrendben rendezzük: …, X, Y, Z, Æ, Ø, Å. Az Aa változata az Å-nak, ezért ide rendezzük.
- 1997-ig a spanyol betűrendben különálló betű volt a CH és az LL is (CINCO, CREDO, CHISPA és LOMO, LUZ, LLAMA). 1997-ben a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) változtatott e szabályozáson, azóta ezeket a betűkapcsolatokat tartalmazó szavakat tagonként (tehát: c+h és l+l) rendezzük sorba. Az Ñ (eñe) önálló betűként kezelendő mindkét szabályozás szerint.
- A holland betűrendben az IJ-t egykoron az Y változatának tartották és a betűrendben az ilyen szavakat vagy az y-ként, vagy az y utáni betűként kezelték. Manapság tagonként, tehát az i-s szavak közé sorolva rendezzük őket. Fontos, hogy az IJ-jel kezdődő szavakban mind az I-t, mind a J-t nagybetűvel írjuk (pl: IJssel)!
- A magyar nyelvben az ékezetes betűket többnyire nem kezeljük külön alapváltozatuktól – az ö, ü külön betűnek számít, de itt sem különböztetjük meg a rövid és a hosszú formákat. Az úgynevezett szoros ábécében viszont az ékezetes betű az ékezettelen után következik.
- Az izlandi nyelv az ábécé végére illesztette a Þ-t és a D után az Ð-et.
- A lengyel nyelv számos speciális betűt tartalmaz: A, Ą, B, C, Ć, D, E, Ę, …, L, Ł, M, N, Ń, O, Ó, P, …, S, Ś, T, …, Z, Ź, Ż.
- A cseh nyelv ékezetes magánhangzókat nem különböztetjük meg alapváltozatuktól, a hačekkel módosított mássalhangzók mindig alapváltozatuk után állnak. Fontos, hogy a CH mindig a H után rendeződik!
- Az eszperantó nyelvben a tetős ékezettel (circumflex) ellátott betűk és a félhangzós u (Ĉ, Ĝ, Ĥ, Ĵ, Ŝ, Ŭ) különálló betűként kezelendő: …, c, ĉ, d, e, f, g, ĝ, h, ĥ, i, j, ĵ, k, …, s, ŝ, t, u, ŭ, v, z.
- A románban a speciális betűket az alapváltozatuk után rendezzük, különálló betűként: A, Ă, Â, …, I, Î, …, S, Ş, T, Ţ, …, Z.
- A tatár nyelv speciális betűit az alapbetűk után rendezzük.
- A latin betűvel író déli szláv nyelvekben (horvát, szlovén stb.) a mellékjeles és az összetett betűk az alapbetűk után állnak: …, C, Č, Ć, D, Dž, Đ, E, …, L, LJ, M, N, NJ, O, …, S, Š, T, …, Z, Ž.
Hivatkozások[szerkesztés]
- Jensen, Hans. 1970. Sign Symbol and Script. London: George Allen and Unwin Ltd. Transl. of Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart. VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1958, as revised by the author.
- Rix, Helmut. 1993. „La scrittura e la lingua” In: Cristofani, Mauro (hrsg.) 1993. Gli etruschi – Una nuova immagine. Firenze: Giunti. S.199-227.
- Sampson, Geoffrey. 1985. Writing systems. London (etc.): Hutchinson.
- Wachter, Rudolf. 1987. Altlateinische Inschriften: sprachliche und epigraphische Untersuchungen zu den Dokumenten bis etwa 150 v.Chr. Bern (etc.): Peter Lang.
- Biktaş, Şamil, 2003, Tuğan Tel.
