Magánhangzó

A magánhangzók (latinul vocales) olyan, önmagában kiejthető beszédhangok, amelyek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő akadály nélkül távozik a szájüregből. A magánhangzók milyenségét a nyelv, valamint az ajkak állása határozza meg.

Csoportosításuk

Az IPA-hangtáblázat

A magánhangzókat a következőképpen csoportosíthatjuk:

• a nyelvállás szerint;
• nyíltság szerint;
• ajakkerekítés szerint;
• időtartam szerint.

Keletkezése

A tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a hangszálakat és akadály nélkül távozik.

A nyelvállás szerint

A nyelvállás (hangrend) szerint megkülönböztetünk:

• mély hangrendű, másképpen hátul képzett vagy hátsó nyelvállású (veláris) magánhangzókat: ilyenek az a, o/ó, u/ú; (könnyen megjegyezhető memoriter : »autó«, »nagy háború«)
• közepes nyelvállású magánhangzókat: a magyarban ilyen nincs, de a világ számos nyelvében általánosan használt magánhangzók (pl. schwa, jele: [ə]);
• magas hangrendű vagy elöl képzett (palatális) magánhangzókat: ide tartozik az e, é, i/í, ö/ő, ü/ű. (könnyen megjegyezhető memoriter : »teniszütő«, »édes kis üdülő«)
• vegyes hangrendűek olyan szavak melyekben szerepelnek magas, mély hangrendű magánhangzók

A magyar á-t hangrend szempontjából velárisnak tartják, képzéshely szerint azonban elöl képzett.

A nyíltság szerint

A magánhangzó nyíltsági foka szerint lehet:

• nyílt: például a magyar á,
• félig nyílt: például a magyar a, e,
• félig zárt: például a magyar é, o/ó, ö/ő,
• zárt: például a magyar i/í, u/ú, ü/ű.

Az ajkak állása szerint

Az ajkak helyzete szerint megkülönböztetünk:

• ajakkerekítéssel ejtett (labiális) magánhangzót: ilyenek az a, o, u, ö, ü;
• ajakkerekítés nélkül ejtett vagy ajakréses(illabiális) magánhangzót: ide tartozik az á, e, é, i, valamint a magyarban nem létező, de sok indoeurópai nyelvben előforduló egyéb magánhangzó ([ʌ], [ə], [ɨ], [ʊ] stb.).

Időtartam szerint

Időtartam (kvantitás) vagy hosszúság szerint a magánhangzó lehet:

• rövid: a, e, i, o, ö, u, ü;
• félhosszú: a magyarban ilyen nincs, viszont más nyelvekben létezik (pl. spanyolban a hangsúly kísérőjelenségeként);
• hosszú: á, é, í, ó, ő, ú, ű.

A magánhangzók időtartam szerinti megkülönböztetésének nem minden nyelvben van fonológiai (jelentésmegkülönböztető) szerepe. Az újlatin nyelvekben például szintén léteznek rövid, félhosszú és hosszú magánhangzók, azonban ezek ejtését csak a hangkörnyezet határozza meg, és spontán történik.

A magánhangzónégyszög

A magánhangzók kiejtését egy fejre állított trapézzal szokták ábrázolni, amelynek függőleges húrjai a nyelvállást, a vízszintes húrok a nyíltsági fokozatot szemléltetik (lásd a fenti ábrán).

Felhasznált irodalom

• Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994. 561. o. ISBN 963-8185-87-2
• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  

További információk

• Kis Tamás: A veláris ɨ a magyarban PDF, Magyar Nyelvjárások 2005, XLIII. 5–26, Debreceni Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék

Lásd még

• Magyar magánhangzók
• A magyar nyelvből kiveszett hangok listája