Helyesírás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A helyesírás egy nyelv írott változatának szabályozását szolgáló társadalmi norma. – Használatos az ortográfia elnevezés is, a görög ορθο ortho- („helyes”) és γραφειν graphein („írni”) szavakból.

Rendszerint tartalmazza az írásrendszer elemeit (az ábécét), a szóelemek, szavak és mondatok egymáshoz kapcsolásának szabályait, eligazít a tulajdonnevek és az írásjelek használatáról (központozás), valamint az elválasztásról. A helyesírás körébe tartozik nemcsak a szabályrendszer, hanem az egyes közszavak és tulajdonnevek írása is. Írásukban (különösen a neveknél) a hagyomány néha nagyobb szerepet kap, mint a logika. A kérdéses szavakat, kifejezéseket, tulajdonneveket helyesírási szótárakban gyűjtik össze; a közszavakról az értelmező szótárak is tájékoztatnak.

A kiadványt, amely ezt leírja, szabályzatnak nevezik; a magyar helyesírás esetén ez A magyar helyesírás szabályai. A helyesírást hagyományosan a nyelvtanok részeként tárgyalták. A helyesírás mögött rendszerint valamely elismert tudományos testület áll (mint Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia, lásd még Nyelvi szabályozó intézmények listája).

Vannak nyelvek, amelyeknek nincs központi szabályozó testületük, így irányadónak tekintett szabályzatuk, tehát lényegében egységes helyesírásuk sincs. Legismertebb példa az angol, amely számos országban hivatalos nyelv, de egy országon belül is jelentősek lehetnek az írásmód-ingadozások. A szavak írásmódja erősen rögzült a hagyományokban, melyeket külön szabályzat nélkül is tiszteletben tartanak, míg az egyes egyetemek, lapkiadók, közintézmények által kiadott útmutatók az ingadozó szokások közül választják ki az adott intézmény kiadványaiban követendő formát. Ez az ingadozás leginkább a központozásban érhető tetten, ami szokatlan lehet pl. a részletes szabályozáshoz szokott magyar anyanyelvű tanulók számára. Hasonló a helyzet a három fő és több kisebb nyelvjárásra oszló svéd nyelvvel is: itt sincs egységes helyesírási szabályzat.

A helyesírás követésére általában nem vonatkozik törvényi szabályozás; a hivatalos kiadványok esetén és a legtöbb szerkesztőségben, nyomdában azonban általános követelmény ennek betartása. Az egyéb területeken (például posta, térképészet) egyéb szabványok és konvenciók egészíthetik ki.

A nyelv folyamatosan változik, de a helyesírás általában az állandóságot és az egységességet igyekszik fenntartani (a közkeletű alakváltozatokat általában megengedi). Időnként azonban elkerülhetetlenné válik a megújítása, s ilyenkor alapelveit megőrizve megpróbálják az aktuális követelményekhez igazítani (pl. frissesség, ventilátor, konkurencia stb.)

Az egyes nyelvek helyesírására sajátos alapelvek jellemzőek, amelyek nyelvenként jelentősen eltérhetnek. – Egyik legalapvetőbb ezek közül az etimologikus vs. fonetikus írás különbsége: hogy a szavakat inkább hagyományos alakjukban írja-e le (mint az angol vagy a francia), vagy inkább a modern kiejtésük szerint (mint – túlnyomórészt – a német, az olasz vagy a magyar).

További kérdések, amelyeket az egyes nyelvekben más és más módon dönthetnek el:

  • amennyiben latin betűs írású nyelv, akkor a latin ábécében nem szereplő hangjait betűkombinációkkal fejezi-e ki (mint az angol), vagy mellékjeles betűkkel (mint például a cseh), esetleg a kettő egyaránt előfordul (mint a németben: ä=ae, ö=oe, ü=ue, ß=ss).
  • az önálló fogalmakat kifejező összetételeket inkább különírja-e (mint az angol), vagy inkább egybe (mint a német vagy a magyar);
  • az elválasztás inkább történeti-etimológiai alapon történik-e (mint az angolban), vagy a inkább kiejtett szótagok alapján (mint javarészt a magyarban);
  • az idegen eredetű közszavakat és tulajdonneveket inkább eredeti formájukban veszi-e át (mint a magyar, a latin betűs nyelvek esetén), vagy inkább átírják kiejtett alakjuk szerint (mint a lengyel vagy a horvát).

Fontos megjegyezni, hogy számos esetben kompromisszumos megoldásokkal élnek.

A helyesírás, mivel normatív (preskriptív, előíró) jellegű, bár szorosan a nyelvtudományra épül, szigorúan véve nem része annak (lásd még nyelvművelés). A tudományról való mai fogalmaink szerint a nyelvtudomány is csak deskriptív jellegű lehet, azaz nem tűzhet ki mást feladatként, mint hogy leírja a nyelv jellegét, működését, szabályszerűségeit, változásait – bárminemű minősítés vagy előírás nélkül.

A helyesírásnak egyfelől praktikus jelentősége van: egységes jellegénél fogva megkönnyíti az olvasást, a szavak felismerését. Különösen is igaz ez azokra a nyelvekre, amelyek szóelemző írásmódot használnak: itt azonnal látszik a szavakon, hogy miből erednek, a kétértelműségeknek jóval kisebb tere marad – ugyanez viszont (legalábbis kezdetben) nehezítheti a hangos felolvasást.

Ezenkívül társadalmi szerepe is jelentős: ismerete, ill. követése vagy ennek hiánya esetenként hatással lehet az illető (szakmai vagy emberi) megítélésére, akár karrierjére is. – A helyesírás egy adott formája része lehet bizonyos fokig a nemzeti identitásnak (például a franciánál); kifejezhet valamilyen szintű elkülönülést (mint az amerikai, a brit angoltól).

A helyesírás megváltoztatásának oka lehet, hogy rég meglévő tendenciákat szentesítsen, vagy hogy új ötleteket ültessen át a gyakorlatba. A módosítás (mértékétől függően) jelentős társadalmi visszhangot kelthet, egyetértésre vagy elutasításra találhat. – A helyesírás közéleti szerepének példája lehet a (németországi) német helyesírás reformja, amelyre 2005-ig volt esedékes az átállás: néhányan örömmel fogadtak, mások viszont, többek közt elismert írók, ill. könyv- és lapnyomdák, elutasították. Ausztria, Belgium, Liechtenstein, Luxemburg, Olaszország és Svájc németül beszélő közösségei szintén mereven elutasítják bevezetését. Az elutasítás okai közé tartozhatott, hogy az új helyesírás az egybeírással különböző alakú és jelentésű szavak közt hozott létre homonímiát (például allein stehend és alleinstehend 'egyedül álló' és 'egyedülálló', ezután egységesen egybeírva), bár a szövegkörnyezetből ezután is kiderülhet a különbségük.

A helyesírástól való eltérés szándékos is lehet. Kifejezhet humort, megvetést (például személynevek kisbetűs és egybeírása), vagy éppen alternatív törekvéseket, a tekintély(elvűség) elutasítását; a nyelvi játék(osság) eszköze is lehet. – Az írói vagy költői szabadság fogalmába általában a helyesírást is beleértik.

A helyesírási képességet befolyásolhatják egyes képesség zavarok, mint a diszlexia és diszgráfia (rendszerint együtt jelentkezik e kettő), amely zavarok mértéke ugyan csökkenthető, de a tudomány jelen állása szerint „nem gyógyítható” (mert nem betegség) vagy végleg nem szüntethető meg. Egyes közvélekedéssel szemben szimplán önakarattal nem küszöbölhetők ki ezek a zavarok. Habár a helyesírás a szabályoknak köszönhetően tanulható, de a mindennapi sikeres használatban jelentős szerepet játszik, hogy milyen a velünk született nyelvi készségünk. Ugyanis normál esetben nem elemzünk minden leírt szót aprólékosan, hiszen így az írás rendkívül lassú, nehézkes és fárasztó lenne. Brit kutatások kimutatták, hogy nem csak, hogy nem elemezzük a szavakat hanem lényegében csak a szavak vége és elejét nézzük és a szóközepén összekevert betűk nem különösképp nehezítik például a folyékony olvasást.

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikiszótár
Nézd meg a helyesírás címszót a Wikiszótárban!